December 7. kedd, Ambrus | EUR: 363; USD: 322; CHF: 349
Hírek, események 2020. november 23. 09:24 | Szerző/forrás: magyarkurir.hu

Az elismerést tízen kapjuk – Bemutatjuk a Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettjét

Az elismerést tízen kapjuk – Bemutatjuk a Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettjét
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szegényeket segítő Árpád-házi hercegnő ünnepén, november 19-én hirdette ki a Szent Erzsébet rózsája díj kitüntetettjét. Szarka Miklósné Slezák Terézt, a sükösdi karitász vezetőjét otthonában kerestük fel.

„Csapat vagyunk. Mindent összefogással érünk el, nagyon jól tudunk együtt dolgozni” – kezdi a beszélgetést Szarka Miklósné Slezák Teréz, a sükösdi karitász vezetője. 1992 óta működnek a nagyközségben, nagy utat tettek meg alakulásuk óta. „Kezdetben, amikor Szeghalmi Ambrus plébános kezdeményezte a szolgálat létrehozását, nagyon nehéz volt. Itt nálunk senki nem ismerte, mit takar a Katolikus Karitász, nekünk kellett megmutatnunk” – meséli Slezák Teréz. Az évek során mindenki megismerte őket, és bátran fordulnak hozzájuk, a kis közösség meghatározóvá vált a plébánia életének alakításában, mert a szeretetszolgálat mellett minden egyházi rendezvénybe besegítenek. Részt vesznek a fatimai miséken, a májusi és októberi litániákon is.

Teréz nénivel sükösdi otthonában találkoztunk. Gyönyörűen gondozott kertbe és pedánsan rendben tartott házba lépünk. „Másfél éve elhunyt a férjem, azóta mindent magam csinálok. Nem könnyű, a férjem igazán elkényeztetett, mindent ő intézett. Nagyon sokat jelent nekem a karitász, hogy a tagokkal mindenben számíthatunk egymásra. Nem éltem volna túl a férjem elveszítését, ha nincs ez a közösség.”

Teréz néni begyújtott a cserépkályhába, süteménnyel kínál minket. „Izgulok” – jelzi, hogy nem szeret magáról beszélni, inkább mindig a háttérben marad és cselekszik. Felkészült a beszélgetésre, kezében van az 1992 óta, a megalakulásuktól folyamatosan vezetett napló a közel 30 év eseményeiről, emlékeiről.

Teréz néni hosszan sorolja az eseményeket, mutatja be szolgálatukat. A Baja közelében fekvő Sükösd munkalehetőség hiányában azok közé a települések közé tartozik, ahol egyre idősödik a lakosság és egyre kevesebb gyermek születik. A karitász számára ezért nagyon fontos az idősek támogatása. „Évekkel ezelőtt megkönnyeztem, amikor megláttam a szüleim korabeli időseket. Most már mi vagyunk ezek az idősek, és egyre több közülünk a beteg, egyedülálló. Sajnos évről évre kevesebben vagyunk, de ez az élet rendje. Feketevasárnap megünnepeljük az idősek napját, szentmisével kezdjük, a jelenlévők megkapják a betegek szentségét, mi műsorral és vendéglátással kedveskedünk nekik. Minden évben megszervezzük az idősek zarándoklatát. Eljutottunk Vodicára, Petőfiszállásra, Máriagyűdre, Máriapócsra, Szegedre, Mátraverebély-Szentkútra és többször Kalocsára. Egész nap gondoskodunk a résztvevőkről. Kezdetben virslit főztünk ebédre, amikor pedig jobbak lettek az anyagi körülményeink, elvittük őket étterembe. Útközben rózsafüzért imádkozunk, és gyönyörű Mária-énekeket énekelünk. Testiekben és lelkiekben is feltöltődünk.”

Találékonyságukról tesz tanúságot, hogy saját maguk teremtik elő a működésükhöz szükséges anyagi forrást. Sükösdön nincs nagyvállalkozó, adományozó is kevés. Ezért felvették a Bécshez közeli Mannswörth (Schwechat városrésze) egyik plébániájával a kapcsolatot, ahol évente többször gyűjtést szerveznek számukra. Nem pénzt küldenek, hanem tárgyi adományt: ruhát, bútort, lakásfelszerelést. A sükösdiek gondoskodnak a elszállításukról, s jótékonysági vásár keretében értékesítik, illetve a rászorulóknak adományként adják őket. Gyakran évente háromszor is kapnak így segítséget Ausztriából. Ennek köszönhetően két gyermek részvételét támogatják a cserkésztáborban, csomagküldéssel kapcsolódnak be a a börtönpasztorációba, valamint részt vesznek az „Egymillió csillag a szegényekért” mozgalomban is. A bécsi segítők révén egyedülálló szolgáltatást hoztak létre: „Vettek nekünk két mindennel felszerelt betegágyat, járókereteket, kerekesszékeket, szobavécét. Ezeket kölcsön tudjuk adni, mindig hatalmas szükség van rájuk.”

Az önkormányzat és a plébánia együttműködése révén van karitászházuk. Egyszerű, felújításra szoruló épület a falu főutcáján, de van fűtés, asztal, amit teázva körbe lehet ülni. Találkozási hely és raktár is, és itt tartják a jótékonysági vásárt is. Minden csütörtökön nyitva vannak, ezt már tudják a falubeliek, és jönnek. „A vírus előtt nemcsak valamiért jöttek, hanem ez a beszélgetés alkalma is volt. Jöttek, hogy együtt legyünk, nem is kellett nekik semmi. A tagjaink közül is mindenki eljön, és a plébános is meglátogat minket.”

A sükösdi karitásznak tíz tagja van. Teréz néni meséli, ketten elhunytak az alapítók közül, de sikerült két frissen nyugdíjba vonult segítőt bevonniuk a munkába. A tagok között vannak pedagógusok, akik évtizedek munkája révén jól ismerik az itt élőket, így tudják, kinek mire van szüksége. „Aki rászoruló, az magától nem jelentkezne, az emberek szégyellik a rászorultságukat” – teszi hozzá.

Teréz néni elmondja azt is, ősi családi házuk csak évtizedekkel ezelőtt került vissza a tulajdonukba. „A dédapám még szegény ember volt. De mindent félretett, s amint volt egy kis pénze, földet vásárolt. Édesanyám megörökölte. A földet elvették, de ez nem volt elég. Éjjelente zörgettek, véresre verték édesapámat. Mikor elment a komáromi híd építéséhez dolgozni, anyámat vitték el. Elég volt annyi, hogy a családnak kicsivel több földje volt. Kijutott Sükösdnek, sokan váltak túlkapások áldozataivá, amiket nem helybéliek követtek el, hanem a faluba érkező idegenek.” Később édesapja kőművesként dolgozott. „Nem volt semmink, de az ajtónk mindig nyitva volt. A szüleim ebben a nehéz sorsban felemelkedtek, tényleg a Jóistenbe kapaszkodtak.”

Teréz néni kései gyerek volt, édesanyja 16 évesen ment férjhez, de már betöltötte a 33-at, amikor a lánya megszületett. Teréz néni osztályidegennek számított, nehezen jutott be a gimnáziumba. Végül ápolónőnek tanult, továbbképezte magát, műtősnői, majd aneszteziológiai szakasszisztensi végzettséget szerzett. Évtizedeken át dolgozott az egészségügyben, férje pedig állatorvos volt. Lányuk orvos lett. Az egészségügy szeretete, a segítő szeretet él az egész családban.

„Csapások érnek mindenkit, de el kell fogadni. Kérjük a Szentlelket, adjon nekünk testi-lelki erőt a munkához.”

Teréz néni megmutatja nekünk a templomot, benne Prokop Péter oltárképét; és elvisz a karitászházba. Még hosszan beszélgetünk a kályha mellett, és már benne vagyunk a délutánban, amikor elbúcsúzunk. A maga visszafogott és szerény módján befogadott minket az életébe.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház