December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2020. december 23. 13:40

A főtér helyett a Wojtyla Háznál osztanak ebédet

Képgaléria
A főtér helyett a Wojtyla Háznál osztanak ebédet
Idén sem marad el a wojtylások kecskeméti jótékonysági karácsonyi ebédosztása. A főtér helyett azonban a Wojtyla Barátság Központ népkonyhájának ajtajából vihető el a meleg étel egyszer használatos zárható műanyag edényben. Kilenc napon át alkalmanként 300 rászorulót vendégelnek meg december 24-től január 1-ig. (Fotók: Mátyus István)

A Wojtyla Barátság Központ mindennapjait ugyancsak megnehezíti a járványhelyzet. A rosszban azonban megjelent a jó is, hiszen meglepő módon nőtt a támogatók köre.

Helyzetükről Farkas P. József alapító-igazgató adott tájé­koztatást.

–  Sajnos Magyarországon a hátrányos helyzetű csoportok segítését többen félreértik. A hangsúly a hiten kell, hogy legyen, mely az igazságosságban, egyenlőségben és szeretetben nem választóvonalként jelenik meg, hanem úgy, mint ami összeköti az embereket. Jó példa erre intézményünk, a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ, amely 15 éve sikerrel működik, és az év mind a 365 napján segíti a rászorulókat meleg ebéddel, adományokkal, lelki útravalókkal és jó szóval – hangsúlyozta Farkas P. József, majd részletezte munkájuk fő vonalát, mely most, karácsony idején felerősödik.

– Munkatársaimmal, önkénteseinkkel és több száz támogatónkkal karöltve együttesen valljuk: nem az a feladatunk, hogy megítéljük a hozzánk segítségért folyamodókat vagy csupán élelmet adjunk nekik, sorsközösséget kell szerveznünk belőlük. Ettől az évtől nagyon féltünk, hiszen a járványhelyzet miatt a mi munkánkat is át kellett szervezni. Azt azonban örömmel láttuk, hónapról hónapra többen érezték fontosnak, hogy segítsék munkánkat. Magánemberek és vállalkozók egyaránt kerestek és keresnek minket, hogy miben tudnának segíteni a nehéz sorsú embereken.

A járványhelyzet erősen hatott sokak érzelmi világára, nőtt a közösségi segítségnyújtás fontossága, felhívta a figyelmet mások megsegítésére. Többen névtelenül utaltak pénzt, vagy hoztak terményeket, adományokat. Nemcsak most, karácsonykor, hanem egész évben. Ez azért is nagyon fontos számunkra, hiszen mi az év minden napján segítünk, nem csak ünnepek idején – jegyezte meg.

A civil szervezetnél megkezdődött az ünnepi adományok osztása az egészségügyi előírások szigorú betartásával. A napi ebédeltetés már hetek óta az épület ajtajában történik. A százhúsz gondozott a lelki útravalót is kapun kívül hallgathatja meg, mikor egy pillanatra megállnak az főbejáratnál, mielőtt átveszik ételüket.

December 24-én hagyományosan kezdetét veszi a karácsonyi ebédosztás, mely kilenc napon át, január 1-jéig tart. Naponta 300 rászorulóra számítanak.

– Minden évben a város főterén felállított sátorban vendégeljük meg a szegényeket egy tál étellel a támogatók jóvoltából. A helyszín azonban a vírusjárvány miatt változik: a főtér helyett a Wojtyla Ház főbejáratánál kapják meg az ebédet a rászorultak. Mellé édességek és jó szó is jár. Lezsák Sándor idén a járványhelyzet miatt sajnos nem tud eljönni hozzánk, viszont a hagyományokat követve szenteste napján kiosztjuk az Országgyűlés alelnökének személyes ajándékát: kétszáz darab fonott kalácsot. Az eseménysorozaton – más-más napokon – jelen lesznek Kecskemét város vezetői, valamint december 25-én az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői is tiszteletüket teszik a Wojtyla Ház előtt, szájmaszkot és ruhaneműket osztva a szegényeknek – egy ismert színművész jelenlétében – mondta végül Farkas P. József.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház