Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2021. május 14. 15:19

Borotán tárgyaltak az Anna Margit-kiállítás szervezői

Képgaléria
Borotán tárgyaltak az Anna Margit-kiállítás szervezői
Dr. Antal Péter, a mintegy 5000 műtárgyat számláló Antal-Lusztig-gyűjtemény tulajdonosa Borotán találkozott Koch Csaba borásszal, aki birtokán fogadta a debreceni műgyűjtő-jogászt. (Fotók: Mátyus István)

A tanácskozást Farkas P. József, a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója kezdeményezte annak érdekében, hogy idén júniusban a Koch Borászat és Panzió területén létrejöhessen egy tárlat Anna Margit Borotán született, majd onnan 3 éves korában elszármazott festőművész képeiből.

A kiállítás célja, hogy a műgyűjtő, Koch Csaba, valamint Farkas P. József és a helyi önkormányzat közös összefogásával tudatosítsák a helybeliekben Borota híres szülöttjének személyét, alkotói munkásságát, szellemi örökségét.

Az együttműködés eredményeképpen a község frissen felújított, átadásra váró játszóterét Anna Margitról nevezik el. A 2019-es „Év Bortermelője” címet magáénak tudható Koch Csaba birtokának fogadóépületében pedig a nyár elején megrendezik a szóban forgó kiállítást – a jelentős értékre tekintettel hasonmás alkotásokból.

A megbeszélés során Antal Péter egy Anna Margittal folytatott eszmecseréjére is rávilágított:

– Éppen férjéről, Ámos Imréről esett szó, amikor említettem neki, hogy ha Ámos még élne, engem valószínűleg kedvelne. Úgy válaszolt, hogy ez szerinte is így van. Ennek az érzelmi kapocsnak a révén került hozzám a hagyaték jelentős része, mert ő azt akarta, hogy nálam legyen – fogalmazott.

A gazdasági ügyekkel foglalkozó jogász 13 éves kora óta gyűjt műalkotásokat, de – saját bevallása szerint – soha nem a haszonszerzés, hanem a képek iránti szeretet motiválta. Ma már az övé az egyik legjelentősebb hazai magángyűjtemény, amely reprezentatív képet ad a 20. századi magyar művészet fejlődéséről.

A gyűjteményt nagyapja, Lusztig Sámuel alapította, aki az 1920-as évektől vásárolt képeket. A kollekció a második világháború áldozatául esett, de Lusztig Sámuel rögtön újrakezdte.

Szenvedélyéről így beszélt: – Maga a gyűjtés genetikailag kódolt, és majd lehet, hogy valamelyik gyerekemnek a gyereke, vagy az ő gyerekük örökli ezt az indíttatást. A másik, hogy beleszülettem egy gyűjteménybe: műtárgyak vettek körül és rengetek könyv, melyeknek nagy része képzőművészeti kiadvány volt. Sokszor a szabadidőmben semmi mást nem csináltam, csak lapozgattam ezeket, és ahogy lapozgattam őket, tulajdonképpen kollekciókat állítottam össze. Tanultam és gyűjtöttem, dolgoztam és gyűjtöttem, családot alapítottam és gyűjtöttem, küzdöttem, viaskodtam és gyűjtöttem, éltem és gyűjtöttem, élek és gyűjtök!

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája