Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2021. június 18. 15:24

Wojtyla Akadémia: Magántulajdonú, közösségi célokra is szánt botanikuskertet nyitott Kollár Csaba

Képgaléria
Wojtyla Akadémia: Magántulajdonú, közösségi célokra is szánt botanikuskertet nyitott Kollár Csaba
Belsőnyírben Kecskeméti Nyírjes Modern Botanikus Kert néven nemrégiben füvészkertet alapított Kollár Csaba vállalkozó, a lajosmizsei Mizsetáp Kft. ügyvezető-tulajdonosa. Erről mesélt az üzletember a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak tartott előadásában péntek délelőtt. (Fotók: Mátyus István)

Kollár Csaba kecskeméti lakosként öt és fél éve álmodta meg a különleges botanikus kertet, mely magánberuházásban és magántőkéből létesült. 

– A terv 5 ingatlan megvásárlása és egybeolvasztása révén 82.415 négyzetméteren valósul meg és címernövénye, ahogyan az a nevében rejlik: a nyírfa. A területen eddig két öntözőkút létesült, melyek együtt percenként akár 1000 liter vizet is megforgatnak. A fák mintegy 50 blokkban lettek telepítve, melyek mintegy 19 méterenként helyezkednek el egymástól. Kétféle növénytársulás található meg: az alföldi zártkocsányos tölgyes, illetve gyöngyvirágos tölgyes. Ez egy ökológiai botanikai kategória, azaz Európában őshonos módon olyan természetesen együtt élő, egymást kiegészítő fák társulása, melyek egymást jól támogatják. Rendkívüli sűrűséggel lettek telepítve, hogy meggátolják a szántóföldről beérkező vegyszer, finompor beáramlását és hogy megfogják a szelet, vihart, gyommagokat, hogy azok a gyűjteményes részbe ne jussanak be – mondta a terület tulajdonosa.

A KEFAG Zrt. szakemberei gondoskodtak a botanikuskert kivitelezéséről.

A közművesítés nagy része, a bejáróút, a védőnövényesítés, az öntözőrendszer egy része, a kerítés már elkészült. A növényvilág teljeskörű bemutatása a cél. Lágyszárúak, fűfélék, exotikumok úgyszintén megtalálhatók lesznek a botanikus kertben.

A maga nemében óriási terület fenntartása rendkívül költséges, a belső gyűjteményes rész tervezése még most is tart, funkcióvázlata viszont már elkészült.

Az alapító-agrármérnök klasszikus növénybemutatóknak szeretne teret nyitni, főképpen csoportos látogatás céljából, elsősorban oktatási intézmények hallgatói számára – egészen az egyetemig. Emellett évszakonként „nyitott kert” napokat tervez, s egyúttal tudományos-kutatóknak is lehetőséget szeretne nyújtani.

A kert megálmodója ekképp vallott terveiről: – Úgy gondoltam, ha magamnak építek egy nívós természeti környezetet, az lesz annyira jó, hogy vétek lenne csak szűk magánhasználatban tartani. A kecskemétieknek és a környéken élő embereknek szeretnék olyan minőségi életteret teremteni, ami ellensúlyozhatja az urbanizációt és a természettől való eltávolodást.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája