PORTA ÜNNEP: SZILÁDY-DÍJ SZÉKELYNÉ KŐRÖSI ILONÁNAK
Több évtizedes kutatómunkát tud a háta mögött, tucatnyi könyv szerzője, szerkesztője, természetes, hogy számtalanszor kapott már elismerést, díjat. Azonban egy sem volt még, amely ennyire váratlanul érte volna. Székelyné Kőrösi Ilona, az idei év Szilády-díjasa az ünnepi díjátadáson szóhoz sem jutott. Szinte a csodával határos, hogy sehonnan sem szivárgott ki: ő lesz a díjazott.
A barátnők körbevették és vidáman kuncogtak vele a hivatalos ünnepség után, Székelyné Kőrösi Ilona pedig korholta a barátnőket: miért nem szóltak neki. Meg szabadkozott: ha csak sejtette volna, miféle \"merénylet\" készül ellene, legalább ünneplőbe öltözött volna és előadással is készült volna Sziládyról. Persze azért a meglepetés első \"rövidzárlata\" után megtalálta magát a helytörténet, az irodalom és a néprajz nagy híve és amikor a hivatalos ünnep baráti beszélgetéssé szelidült, rögvest magához vette a szót és rögtönzött előadást tartott az első kecskeméti nyomdászról. Mosolyogva jegyezte meg, hogy akár másnap reggelig is tudna róla egyfolytában mesélni, hiszen kutatásai közben végigolvasta azokat a hatalmas, A3-mas méretű papírra írott leveleket, melyekből napjában legalább tízet(!) írt meg egykor Szilády.
Ezekből kiderült, hogy például igen kényes volt a finom fűszerekre, ezeket Pestről rendelte meg, de nemcsak a ritka sáfrányt, egyéb konyhafűszereket, hanem az olajat is, mert nem ízlett neki a kecskeméti görög kereskedőnél kapható. Hosszasan tudott értekezni a kerti- és dísznövényekről, sőt ismerőseinek levélben virágmagokat is küldött és kedvenc zöldségére, a sütőtökre komoly időt áldozott írásaiban. Lelkes híve volt a bornak, bár csak kétfélét hozatott: tokajit és az Arad után található Méhesi borvidék ízletes borát, melyekből szívesen vendégelte barátait, mondják, olykor a fél akadémia ott poharazgatott nála. Szerette a társasági életet, fontosnak tartotta a kapcsolatokat, a családiakat legfőképp és természetesen a barátiakat. Híresen kényes volt a magyar szóra: szálláshelyeit mindig úgy választotta ki, hogy magyaros ételt költhessen el, magyaros környezetben.
És Székelyné Kőrösi Ilona csak mesél, csak mesél, Szilády testmozgásról és életvezetésről szóló filozófiájáról, hogyan hozatott lámpát Bécsből, hogyan nevezte anyósát, az égvilágon mindenféle apróságról. Az ember csak nézi és csodálkozik: ez az asszony, ha magáról mond is egy valamit, csupán azért, hogy újabb lendületet vegyen és máris mesélhessen Sziládyról, a híres kecskeméti nyomdászról.
