Bálint Sándor etnográfusról tartott előadást Bárth professzor
Képgaléria
Bálint Sándor (Szeged, 1904. aug. 1. – Budapest, 1980. máj. 10.) néprajztudós, művészettörténész, egyetemi tanár, a történelemtudományok (néprajz) kandidátusa (1962) parasztcsaládból származott. A szegedi piarista gimnáziumi érettségi után a tudományegyetemen tanult, ahol 1926-ban magyar-történelem szakon doktorált, 1927-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1930-tól a szegedi egyetem néprajzi tanszékének gyakornoka.
1934-ben egyetemi magántanár, 1944-től tanár. 1944–45-ben a piarista iskola tanárképzőjében tanított. 1945–47-ben a Demokrata Néppárt programjával országgyűlési képviselő. 1948-ban lemondott mandátumáról és visszavonult a politikai élettől.
Megszakítással (1950–1956 között tanítási engedélyét megvonták, ekkor az egyetemi könyvtár tudományos kutatója), 1947-től 1965-ig egyetemi tanár. 1965-ben rendszerellenes izgatás vádjával 6 hónap (3 évre felfüggesztett) börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban nyugdíjba vonult.
1961–1976 között számos gyűjtőúton vett részt az országban. Nyugdíjasként írta meg élete fő műveit, a Karácsony, húsvét, pünkösd (Bp., 1973) és A szögedi nemzet (I-III., Szeged, 1976, 1977, 1980) című monográfiáit. Tanúja és tevékeny résztvevője volt a magyarországi egyetemi néprajzoktatás születésének és kezdeti lépéseinek. Kiváló pedagógus, kutatónemzedékeket formáló tanár volt. Szeged és a szegedi nagytáj népi kultúrájának és művelődéstörténetének legjelentősebb kutatója. Mély vallásossága is ösztönözte a magyar katolicizmus néprajzkutatására, melynek vizsgálatát kitágította az egész magyar nyelvterületre, nem hagyva figyelmen kívül az Európába, a távoli középkorba és az antikvitásba elvezető szálakat sem. E területen is nemzetközi jelentőségűt alkotott. Tudományos munkásságát mintegy félezer közlemény, tanulmány és számos könyv fémjelzi. Autóbaleset áldozata lett.
