Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2006. szeptember 23. 14:12

Toronypróba Ünnep Kisizsákon

Képgaléria
Toronypróba Ünnep Kisizsákon
A kecskeméti Porta Egyesület szervezésében pénteken tartották meg a kisizsáki Szent Kereszt kápolna III. Toronypróba Ünnepét. A zsúfolásig megtelt kápolnában először az Aurin Leánykar éneke köszöntötte a megjelenteket. Farkas Pál a Porta Egyesület képviseletében üdvözölte a jeles alkalom résztvevőit, majd Tetézi Lajos, az Izsáki Sárfehér Napok szervező bizottságának vezetője méltatta a Toronypróba Ünnep jelentőségét. Podmaniczki Imre esperes, illetve Nagy Árpád református tiszteletes ökumenikus áldása után Nagy Máté, kisizsák önkormányzati képviselője nyitotta meg a településrész egykori iskolájának képes emlékeiből összeállított kiállítást.
Nagy Máté kihangsúlyozta, hogy a város vezetése számára fontos a kisizsáki iskola épülete, amelyhez a helybelieket erős érzelmi kötődés fűz. - A legutóbbi lakossági fórumon is elhangzott, hogy legyen egy cél, egy program az iskola hasznosítására, megmentésére - mondta az önkormányzati képviselő. - A Porta Egyesület jelentkezett egy ötlettel, amely az iskola épületét visszahelyezheti abba a központi szerepbe, amelyet az utóbbi években kissé talán elfelejtettünk. A civil szervezet azzal a tervvel kereste meg Izsák önkormányzatát, hogy a kápolna szomszédságában található, használaton kívüli egykori művelődési házban, és az ugyancsak használaton kívüli volt iskolában egy térségi feladatokat is ellátó centrumot, ifjúsági információs központot hozzon létre. A munka megindításához szükség források megszerzését - pályázati úton - a Porta Egyesület vállalta. Az izsáki önkormányzat, mint tulajdonos hozzájárult ahhoz, hogy ha a Porta elnyeri a támogatást, akkor az ingatlanok átalakításával és korszerűsítésével létrehozza a központot. Az örömteli hír bejelentése után Szabó Attila emelkedett szólásra. A Porta Egyesület alapító tagja arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a civil szervezet Szeniori Tanácsa a Remény Szövetsége-díjban részesíti az izsáki Borsos István kőfaragó mestert. A kiváló szakember azért érdemelte ki az elismerést, mert évek óta példaadóan vigyázza féltett értékeinket, segíti a zöld civil szervezetek törekvéseit, és értőn szolgálja az ifjúságot, a jövőt. Borsos István elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, így a díjat egy későbbi időpontban veszi majd át. A rendezvény zárásaként az ünneplők a kisizsáki iskola épületének falán elhelyezett emléktáblához vonultak, amelyet az izsáki református egyházközség tiszteletese, valamint a Porta Egyesület képviselői koszorúztak meg. Aranyi János, Szalkszentmárton polgármestere a régi tanulók nevében beszélt a kisizsáki iskolában töltött évekről.

Kövessen minket a Facebookon is!