Július 18. csütörtök, Frigyes
Hírek, események 2023. július 20. 13:25

Afrodiziákumok nőknek és férfiaknak

Képgaléria
Afrodiziákumok nőknek és férfiaknak
Horváth Lászlóné Terike, a kecskeméti Gombász- és Gyógynövényklub vezetője csütörtöki ismeretterjesztő előadása alkalmával ezúttal az afrodiziákumokról – vagyis a vágyfokozókról – esett szó a szexualitás tükrében. (Fotók: Mátyus István)

Az afrodiziákum elnevezés Aphrodité görög istennő után került a köztudatba. A szépség és a szerelem istennője a görög mitológia szerint kagylóhéjon emelkedett ki a háborgó tenger habjai közül, szépsége pedig elvakította Olümposz népét.

A legenda szerint partra érkezése nyomán virágok és fák keltek ki lába nyomán, melyek illatokat és gyümölcsöket ontottak magukból. Az ókori Görögországban tehát minden gyönyör okán Aphrodité jutott a nép eszébe.

A középkorban azonban már kisebb-nagyobb boszorkányságok és szerelmi bájitalok révén fokozták testi örömeiket a kor emberei.

A serdülők életük egyik legizgalmasabb szakaszát élik meg, tele erős érzelmekkel, kíváncsisággal. A szexualitás egyre inkább tudatosul, de még nem jött el a párkapcsolat ideje.

A kamaszok szexuális aktivitása mind nagyságát, mind jelentőségét tekintve világszerte folyamatosan nő. A fiatalkorúak szexuális problémáit leginkább az okozza, hogy pszichés fejlődésük többnyire nem tart lépést testi fejlettségükkel.

A kor nem véd meg a szerelemtől, de a szerelem bizonyos fokig képes megvédeni az öregedéstől.

Mivel vehetjük le lábairól kedvesünket? Például igéző afrodiziákumokkal (növényekkel, gombákkal) erdőből, mezőről.

Az istenfa több száz évvel ezelőtt szerzetesek révén jutott el nyugat-ázsiai őshazájából Európába. Gyógyító hatása miatt évszázadokon át termesztették falusi kertekben, templomkertben és kolostorokban. A növény az Artemisia családba tartozik az üröm mellett, amit felhasználnak az abszint gyártásához. A kámforszerű illatú istenfát hajdanán légfrissítőnek használták. Kis virágai sárgák, könnyen lehet szaporítani dugványozással vagy a gyökereiről.

A rómaiak meggyőződése szerint az istenfa védi a férfiakat az impotenciától. Olyan vidékeken, mint Spanyolország és Olaszország, a fiatal férfiak friss, citromillatú istenfalevelekkel dörzsölték arcukat, hogy serkentsék a szakállnövekedést. Főleg vidéken azt tartották az istenfáról, hogy a férfiasságot jótékonyan befolyásolja. Még szerelmi bájitalokat is készítettek belőle. A szexuális vággyal is kapcsolatba hozták oly módon, hogy a görögök és rómaiak a matrac alá helyezték be az istenfát, azt remélve, hogy majd ettől fokozzák a szexuális vágyat. A hölgyeknek szánt virágcsokrokba is becsempésztek egy-egy kis üvegcsét, amelyben istenfa-kivonat volt. Főként a középkorban használták.

Az avokádó egzotikus, körte alakú, zöld, zsíros húsú növény. Tipikusan a trópusi területeken terem, itthon is jól ismert importtermék. Elsősorban húsa miatt vásárolják, annak héja, magja, az avokádófa kérge, levelei a népi gyógyászatban előszeretettel használt alapanyagok. Nemi vágyébresztőként a növény húsát nyersen fogyasztják, magját lereszelik, és teát készítenek belőle.

Az ánizs gyógy-és fűszernövény. Számtalan étel, ital (likőrök, párlatok) alapanyaga, a gyógyászatban pedig étvágyjavító, hurutoldó és idegerősítő hatása miatt használják, de illóolajat is készítenek belőle. Az ánizs magvaiból szexuálisan ingerlő ételek, italok készíthetők.

Elnevezése ellenére az édesburgonya csak küllemében hasonlít a krumplihoz, rendszertanilag nem burgonya, a szulákfélék között tartják számon. Főzve, sütve, illetve pirítva fogyasztják, íze leginkább a sütőtökére hasonlít. Béta-karotint, E-, C-, B1-, B2-, B6-vitaminokat, fehérjét és értékes ásványi anyagokat (kalcium, vas, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, mangán, szelén, réz, cink) tartalmaz. Nem tartozik a gyógynövények közé, mértéktelen fogyasztása mégis ösztönzi a nők nemi vágyát, benne ugyanis hormonokhoz hasonló hatóanyagok találhatók.

A napraforgót 3000 éves múltú növény, Mexikó északi részén, az indiánok által termesztett növény volt, Európába a 16. századba jutott el. Magjainak belét, a szotyolát számtalan formában – nyersen, sütve, pirítva – fogyasztják, sajtolással pedig olajat nyernek belőle. A mag B1- és B2-vitaminokat, vasat, foszfort, káliumot és növényi zsírokat, fehérjét tartalmaz. Virágának rügyei fogyasztásra szintén alkalmasak, párolva vagy nyersen használják. A virág szirmaiból nyert készítmények reumatikus megbetegedések és gyomorpanaszok kezelésére kiváló, afrodiziákumként pedig izgató hatású. Akik ez utóbbi hatása miatt isszák, virágszirmaiból főznek teát.

A ginszenggyökér Ázsiában az egyik legismertebb orvosság és afrodiziákum, az évelő növény gyökerét évszázadok óta fogyasztják, a nyugati orvoslásban azonban csak a 16. században jelent meg. Számtalan vitamin (A, E, B1, B2, B6, B12, C), és nyomelem található benne, melyeknek köszönhetően nemcsak immunerősítő, de élénkítő és erősítő hatású is. A növény gyökeréből készült kivonat jótékony hatással van a nemi életre, úgy tartják, felébreszti a szexuális vágyat, erősíti a férfi nemi erőt, de hatása csak rendszeres fogyasztással érezhető.

A jellegzetes aromájú bazsalikom fűszer- és gyógyhatású növény ma már idehaza is jól ismert és kedvelt alapanyaga a főzésnek. A hinduk szent növénynek tartják, úgy hiszik, hogy napi egy levél elfogyasztásával megőrzik egészségüket és termékenységüket. A bazsalikom vitaminokat, cserzőanyagokat és illóolajat tartalmaz. Afrodiziákumként izgató hatást tulajdonítanak neki, és teaként, illetve fűszerként fogyasztják.

Gyermekkorunk jól ismert édessége, a bocskorszíj és likőrök alapanyaga az édesgyökér, melynek íze és illata az ánizséra emlékeztet. A gyógyszeriparban szintén ízfokozóként használják, de a növény hatóanyaga kiváló köptető, gyulladáscsökkentő és görcsoldó. Nyomelemeket, hormonokat, illóolajat, glikozidokat, flavonidokat, flavonokat és cserzőanyagokat tartalmaz. Afrodiziákumként élénkítő hatása miatt alkalmazzák, tea vagy por alakjában fogyasztják.

Már az ókorban ismerték a kistermetű lombos fát, melynek kicsi, vékony levelei, vörös virágai és almaszerű termései vannak. Maga a termés kemény, benne azonban számtalan apró, lédús burok található, melyben kis magok csücsülnek. A gyümölcs Aphrodité jelképe volt, vagyis a szerelme almája volt a gránátalma – és már csak ezért is, erős afrodisztikus hatást tulajdonítottak neki. A gyümölcs C-vitamint, káliumot, kalciumot és flavonoidokat tartalmaz, valamint erős antioxidáns hatású.

Az örökzöld fűszer- és gyógynövény jellegzetes aromájának köszönhetően számtalan konyha alapfűszere, ugyanakkor régi gyógynövény is egyben. Javítja a vérkeringést, segíti az emésztést, idegerősítő, nagy dózisban azonban magzatelhajtó hatása van. Afrodiziákumként a fürdővízben használják, a fűszernövény fokozza a test vérellátást, ezzel pedig az érzékenységet.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája