December 3. kedd, Ferenc, Olívia
Hírek, események 2023. november 10. 18:12 | Szerző/forrás: baon.hu

Elhunyt Alföldi Albert, Hajós díszpolgára

Képgaléria
Elhunyt Alföldi Albert, Hajós díszpolgára
Életének 84. évében, csütörtökön elhunyt Alföldi Albert, a város díszpolgára, volt országgyűlési képviselő. (Fotók: Tódor Norbert – archív)

Alföldi Albert 1939. december 7-én született Szegeden. Általános és középiskolai tanulmányait Orosházán végezte, 1958-ban érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban. 1960-1962 között Budapesten, a Honvéd Művészegyüttesnél töltötte le sorkatonai szolgálatát. 1962-től felsőfokú rendezőképző iskolába járt Budapesten, 1966-ban színjátszó rendezői képesítést szerzett. 1962-től 1966-ig az újkígyósi művelődési otthonban, 1966- tól 1967-ig a dunapataji művelődési házban, majd a helyi gumigyárban dolgozott. 1968-ban lett a hajósi művelődési ház igazgatója. 

Nevéhez kötődik a hajósi nemzetközi alkotótábor alapítása 1978-ban.  1994–1998 között országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, 1998-tól az MSZP tagja, 2004 és 2010 között az MSZP országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett. 1998-tól a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, 2003–2006 között annak alelnöke volt. 2014-ben vehette át a Hajós Város Díszpolgára címet. – Idősebb Alföldi Albertet, Hajós város önkormányzata saját halottjának tekinti – írta közösségi oldalán Estókné Szalczer Erzsébet polgármester.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Halottaink