Végigjárta a ranglétrát
A történet főhőse Héjja János, a Peki Restaurant Kft. tulajdonosa és ügyvezetője a hazai McDonald’s legtöbb éttermét üzemeltető franchise partnere, aki eredményekben gazdag, sikeres évtizedek után a napokban adja át a felépített birodalmát kisebbik fiának. Mesebeli történet? Nem igazán. Inkább rengeteg munka, alázat, és az első generációs vállalkozókra csak ritkán jellemző filantrópia. Miért jó a koraszülötteknek, hogy interjúalanyunk egy hónapig gyalogolt, mit eszik a McDonald’s-ben és született kispesti létére hogyan lett lelkes kecskeméti lokálpatrióta.
Amikor erre az interjúra készültem, megnéztem a honlapjukat, elolvastam, amit Önről írtak, és az a benyomásom, hogy szereti és élvezi, amit, csinál, kerek a világ.
Nagyon köszönöm, és valóban így van. Nyáron leszek 67 éves, de ötvennek nézek ki- szokták mondani az ismerősök. Figyelek az életemre: túrázom, biciklizem – alkalmanként több ezer kilométert –, életemben nem voltam még spicces sem, nem dohányzom, fiatalok között vagyok, a kilenc éves kislányomat szeretném még férjhez adni, szóval igen, a helyemen vagyok és örülök, ha ezt mások is így látják.
Hogyan kezdődött a karrierje?
A főiskola után a Merkúrhoz kerültem, ami akkor gyakorlatilag monopolhelyzetben volt a hazai autókereskedelem terén. Én a legendás Röppentyű utcai telephelyen dolgoztam tíz évig, ami a használt autók piacán megkerülhetetlen volt a rendszerváltás előtt. Nagyon jó munkahely volt anyagilag, és abból a szempontból is, hogy komoly kapcsolatihálóra tettem szert. A Merkúr a rendszerváltás után megszűnt, de az autó alkatrészekre természetesen továbbra is szükség volt. Ezek importjával foglalkoztam, elsősorban olasz beszállítóim voltak. Együtt indultam a mára nagyra nőtt Bárdival, Unixal, de amikor elkövetkezett az a fordulópont, hogy komoly összegeket kellett volna befektetni például egy, a korábbinál lényegesen komolyabb raktárba, akkor úgy döntöttem, hogy inkább mással akarok foglalkozni.
Korábban nem volt szükség raktárra?
Akkor alakult át az alkatrész-kereskedelem. A sokáig bevett gyakorlattal ellentétben, már nem a szervizek, autósboltok tárolták az alkatrészeket, hanem a nagykereskedők, akiktől naponta rendelték meg az éppen szükséges dolgokat. Ahhoz, hogy ezt az igényt ki lehessen szolgálni, be kellett volna fektetni. De, ahogy mondtam, úgy éreztem, ez már nem az én utam. A Shellhez kerültem, Budapest két legforgalmasabb benzinkútját üzemeltettem, egészen ’97-ig, amikor egy franchise találkozón megismerkedtem a McDondald’s-szel. Akkor voltam negyven éves.
Felvételiztették, vagy miként kell egy ilyen üzleti kapcsolat indulását elképzelni?
Számos rosta után úgy látta a cég, hogy alkalmas lennék a feladatra, vagyis egy étterem üzemeltetésére, de akkor Budapesten és vonzáskörzetében nem volt kiadó McDonald’s. Mit szólnék Kecskeméthez? – kérdezték a központban. Kispesti vagyok, az M5-ösön relatíve gyorsan elérhető, de nem volt semmi kapcsolódásom a városhoz. Lementem, megtetszett a város és a felajánlott étterem is, úgyhogy igent mondtam. Azt mondták, hogy itt egy munkásruha, kezdhetek. Egy éven keresztül, napi 8-10 órát dolgoztam bér nélkül, a nulláról kezdve az új karrieremet. Sütöttem a húst, takarítottam a vécét, tettem a dolgom, és lassan haladtam felfelé a ranglétrán. Oktató lettem, majd menedzser, műszak-, később étteremvezető. Mindezek után egy kurzust kellett elvégeznem a chicagói hamburgeregyetemen, és ezt követően vehettem át 1998 decemberében a kecskeméti Kossuth téri éttermet.
Ingázott?
Igen, de nem volt jó, úgyhogy leköltöztünk Kecskemétre, amit nagyon megszerettem. Családias volt a város és az első étterem is. Beleadtam szívem-lelkem, az összes energiám, és elkezdtünk fejlődni. A következő étterem egy autós, vagyis drive thru volt az izsáki úton, majd a Malom bevásárlóközpont food courtja következett. Utána Szekszárdon, Szolnokon, Gyöngyösön, Békéscsabán nyitottunk éttermet, majd újra Kecskemét és Szolnok következett. Időközben volt, amelyik bezárt, és így alakult ki a mai portfólió: 7 éttermet üzemeltetek, 4 városban közel 500 kollégával, ami éves szinten 8 milliárd forintos forgalmat jelent.
Ez már komoly méretű vállalkozás.
Igen, de nem erre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy 13 olyan kollégám van, akik a kezdetek óta, vagyis 27 éve velem vannak.
Pontosan miként néz ki a McDonald’s céges struktúrája?
A 113 hazai étterem nagyobbik hányadát a Progress Kft. üzemelteti, amely egyben a magyarországi franchise-jogok tulajdonosa. 47 éttermet 13 franchise-partner vezeti vagyis olyanok, mint én. Van, aki csak egy McDonald’s-ot üzemeltet, van, aki többet is.
De a hét étteremmel Ön a legnagyobb.
Sikerült jól elkapnom a fonalat. A világ 110 országában 40 ezernél is több McDonald’s étterem van, de 2005-ben a világ legjobb 30 franchise partnere közé engem is beválasztottak. Megkaptam a McDonald’s Oscar-díját.
Nem akarom lebecsülni Kecskemét jelentőségét, de…
Ezt nem a forgalom alapján lehet kiérdemelni, mert akkor nyilván a Moszkva méretű városok éttermei nyernének. Rengeteg mérőszám van, amelyek a minőség, a kiszolgálás, a tisztaság mellett pontozzák például a helyi közösség érdekében végzett munkát is.
Elismerésre méltóan jó kondiban van, és nyilván egy kilencéves is fiatalon tartja az embert, de egy vérbeli üzletember bizonyára készít tervet az utódlásra.
Augusztus 1-jén átadom a terepet.
Oh, most meglepett.
Ez egy hosszú, jól előkészített folyamat fontos állomása. Ez a fejezet még akkor kezdődött, amikor Kecskemétre költöztünk. A két fiam, Péter és Krisztián – a neveik kezdőbetűi adják ki a vállalkozásom, a Peki Kft. nevét – Budapesten maradtak, mert még előttük állt az érettségi. Péter aztán Kecskeméten, a Tanítóképző Főiskolán diplomázott, de hétvégente, nyaranta nálam dolgozott. Államvizsga után elém állt, és bejelentette, hogy a katedrát erre a munkára cserélné. „Szívesebben dolgoznék Veled” – mondta akkor. Azt gondolom, hogy egy apának kevés nagyobb öröme lehet, minthogy a gyerekének is tetszik, amit csinál, és lesz, aki folytatja az addig elvégzett munkát.
Ez mikor volt?
Immár 22 éve. Azóta végigjárta a ranglétrát, éppen úgy, mint én, és a Malomban lévő éttermet már ő nyitotta. Mellettem megtanulta a dolgok csínját-bínját, a krumplisütéstől az üzemeltetésig. Később arra gondoltam, hogy legyen ő a konzultánsom, a jobb kezem, hiszen nem tudok mindenhol jelen lenni. De amikor Péter 40 éves lett, féltem, ha nem tud továbblépni, el fogunk jutni oda, hogy azt mondja, „apa én inkább máshol teljesedek ki, szeretném máshol is kipróbálni magam”.
Pedig a „asszisztensből vezérigazgató” típusú karriervonal kifejezetten felemelő és inspiráló.
Valóban az, és működik is: a McDonald’s-nél mindegy milyen végzettséged van, végig kell menned a fázisokon. Ez az alapszabály, mert ha étteremvezető akarsz lenni, tudnod kell, hogy amikor kiadsz egy munkát, azt hogyan, milyen minőségben és mennyi idő alatt lehet elvégezni. Ez nem csak a számonkérést segíti, de a munkatársakkal és magával a munkával szembeni alázatra, tiszteletre nevel.
Hogyan történik a „hatalomátadás”?
Tudatosan készültem erre, egyre nagyobb terhet és komolyabb feladatokat adtam át Péternek, pontosan azért, hogy lássam, miként boldogul.
Nem voltak generációs különbségek?
Egy adatalapú elemzés számára nyilván sokkal egyszerűbb, pedig nekem sincs bajom a gépekkel, de ő már egy másik világ gyermeke. Szerintem Péter jobb lesz nálam.
Mi az, amit nem tud átadni?
Az én szociális érzékenységem, kommunikációs képességem az átlagosnál erősebb, ezt átadni a szó hagyományos értelmében nem is lehet, de folyamatosan példát mutatok, viszem magammal. Mondok egy példát: A mai fiatalok nagyon sok, a munkához való hozzáállásukat érintő bírálatot kapnak. De, aki azt mondja, hogy nem tudnak kitartóan és felelősségteljesen dolgozni, az jöjjön el valamelyik éttermembe, ahol a Z-generáció képviselői – illetve, most már érkeznek az alfák is –, nagyon odateszik magukat. Egy sor követelménynek kell megfelelniük, a forró sütő mellett állva is udvariasnak kell lenniük, mindezt akkor is, ha éjszakás műszakban dolgoznak. Egy ideig az apjuk akartam lenni, de aztán rájöttem, hogy nem erre vágynak, hanem egy támogató barátra. Egy jó szó – hogy ment a vizsga, hogy vannak a gyerekek, mi lett a rég nem látott barátnővel – segít megteremteni azt a családias hangulatot, ami miatt könnyebben megy a kemény munka. Büszke vagyok a munkatársaimra – szándékosan nem használom a „dolgozó” kifejezést.
Miként tudja hivatalosan átadni a céget a fiának?
Tavaly elindult a McDonald’s second generation programja – számunka a legjobbkor – amelynek lényege, hogy a gyerekek átvehetik a szülők éttermeit. Mi is jelentkeztünk, amit el is fogadtak.
Ez az Önök esetében gyakorlatilag automatikus lehetett.
Távolról sem. Pétert mindenki ismerte ugyan, és számomra nyilván ő a világ legokosabb, legrátermettebb vezetője, de ez a központot nem érdekli. Minden esetben meg akarnak bizonyosodni arról, hogy aki franchise partner szeretne lenni az valóban készen áll az ezzel összefüggő feladatok maradéktalan és magas szintű ellátására, hiszen 20 éves együttműködésről beszélünk. Tavaly három hónapig „kipróbálták” vállalati étteremvezetőként, majd három hónapig konzultáns volt, illetve a központban dolgozott. Az utolsó vizsgát követően Scheer Sándor úr, a Progress Kft. tulajdonosa kimondta, hogy „Péter, Ön alkalmas, köszöntjük a csapatban”. Ezt követően már hivatalosan is átveheti az éttermeket, ő lesz a szerződő partner, aki tovább viszi a hét egységből álló rendszert.
Krisztián fia idősebb, nem őt illetné meg a cég továbbvitelének lehetősége?
A McDonald’s nem teszi lehetővé, hogy többen szerződjenek vele egy család részéről, hiába is szeretném, hogy Krisztiánt is bevigyem a cégbe ilyen formában. Másrészt ő egészen más típus. Szakács-felszolgálóként végzett, de nálunk nincs szükség kreativitásra, ez egy szalagmunka, ami számára nehezen volt feldolgozható, ezért aztán jó néhány éve úgy döntött, hogy saját lábra áll, kipróbálja magát a nagyvilágban. Végül visszatért a családi vállalkozásba, és mivel nagyon ügyes, kétkezi típus, az ő feladata lett az épületek és gépek karbantartása a saját csapatával. A családi örökséget pedig Péter viszi tovább.
Be szokott ülni a saját éttermébe? Van kedvenc fogása?
Hogyne, persze, nagyon is! Ma is megtörtént. A reggeli időszakban a tojásos baconos McMuffin a kedvencem, zabtejes lattéval. Nem tudom megunni a nuggets-et és az utóbbi időben nagyon megkedveltem a halas szendvicset.
Azt én is szeretem, de rendszerint sokat kell rá várni.
Igen, mert kevesebb fogy belőle, mint a klasszikus szendvicsekből, márpedig mi csak friss ételt szolgálunk ki, és néha várni kell, míg megsül a halacska.
Azt mondta, hogy augusztus 1-jén átadja a stafétát. De nem az a típus, aki pecázgat vagy fotóalbumokat rendezget.
Ez bennem is megfogalmazódott, és ezért is jártam végig az El Caminot. Az elengedésre készültem fel. Egy átlagos munkanapon száz telefonhívásom van, és nagyjából ugyanennyi e-mailt is kapok. A 24 órás nyitvatartás azt is jelenti, hogy valami mindig történik. Egy hónapig – amíg sétáltam, meditáltam –, nem zavart semmi és senki. Rá kellett jönnöm, hogy ez nélkülem is működik. Ami egyrészt egy kicsit fájdalmas, másrészt jó, mert azt bizonyítja, hogy jó embereket neveltem ki magam mellé. Ahogy mondtam: nem dolgozóim vannak, hanem munkatársaim. Nekik is köszönhetem, hogy háromszor választottak meg az év franchise partnerének.
Úgy tudom, hogy Kecskeméten és környékén több tucat gyerek köszönheti Önnek az életét.
Erőmből telhetően támogatom a Dr. Kelemen Edit főorvos asszony által alapított Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítványt. Az odaadásuknak és a magas szintű tudásuknak hála már 50 dekával született pici babákat is képesek megmenteni. Néhány éve vásároltam nekik egy olyan lélegeztető berendezést, amiből akkor egy sem volt az országban. Legutóbb, amikor találkoztunk, a főorvos asszony elmesélte, hogy már száz felett jár azoknak a babáknak a száma, akiknél hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy egészséges, teljes életet élhessenek. Lelkes kecskeméti lokálpatriótaként támogatom a Szent Wojtyla Barátság Központ segély-szervezetet, és olyan ügyeket is pártolok, mint a „Nőnek lenni jó” konferencia. Emlékszik Rockenbauer Pál Másfélmillió lépés Magyarországon című országjáró ismeretterjesztő műsorára?
Igen, emlékszem. Erősen kilógtak a nyolcvanas évek Magyarországának világából.
Ők ihlettek meg az El Caminon. Azt mondtam, hogy amennyit lépek, pontosan annyi forintot utalok át a Hírős Koraszülött Alapítványnak és a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványnak. Amikor célba értem, mindkét szervezet kapott tőlem 1,5 millió forintot. És ez már rég’ nem arról szól, hogy milyen értékelést kapok érte. Segíteni nagyon jó érzés. Így teljes az életem.
