Megrendült a Wojtyla-sorsközösség – Búcsúzunk szeretett önkéntesünktől
Képgaléria
Timi húsz éven keresztül, a jótékonysági szervezet megalakulása óta nap napon át szabadidejében végtelen elhivatottsággal, fáradhatatlan szorgalommal gondozta a népkonyha külső-belső kertjét, segített rendben tartani a kiszolgálóhelyiségeket, és hosszú esztendőkön át anyai odaadással, valóságos rajongással vette körül, egyben elhalmozta minden földi jóval a Wojtyla házi cicáit.
Még életében legendák születtek önzetlenségéről. A háttérben szerényen meghúzódó segítőként, mint kitartó, megingathatatlan támaszra számíthattak rá kollégái, és mindazok, akik megfordultak a szociális-közművelődési intézményben vagy akárcsak annak környékén. Kedvességére, tettvágyára biztos pontként számíthatott ismerős, ismeretlen egyaránt.
Drága Timi! Szeretnénk, ha tudnád, nagyon fáj az elvesztésed! Hiányzol, és eme érzés soha nem fog megváltozni bennünk.
Gondolatainkban örökre velünk leszel, s kérünk, odaát Te is őrizz meg minket szíved mélyén!
A Wojtyla Barátság Központ munkatársai és sorsközössége Kosztolányi Dezső alábbi verssoraival intenek most búcsút Neked – korántsem végleg! Találkozunk majdan otthon, a mennyei hazában!
„Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.”
