„Lábamat sziklára állította” – Újmise Kecskeméten, a piaristák éves szerzetesi találkozóján
A szentmisén Zsódi Viktor tartományfőnök mondott szentbeszédet. A szentmisében felolvasott szentírási szakaszokról szólva rámutatott: nem egy idilli, problémamentes papi életpálya képét festik elénk.
Az első olvasmányban Jeremiás próféta sorsát látjuk, aki Isten igazságát mondja ki egy olyan korban, amely nem akarja hallani az igazságot. A próféta szava megosztó, mert az igazság gyakran kényelmetlen. Az eredmény: Jeremiást egy ciszternába vetik, ahol „nem volt víz, csak sár, és így Jeremiás belesüppedt a sárba”.
És ez a sár ma is létezik – mondta a tartományfőnök. – Ez a „mi kontra ők” mentalitás, amikor a másik véleménye már nem egy megfontolandó alternatíva, hanem ellenséges és veszélyes álláspont.
A társadalmi és kulturális árkok olyan mélyek, mint Jeremiás ciszternája. Ebben a közegben az evangélium igazságát, a kiengesztelődést, a megbocsátást és az egyetemes testvériséget hirdetni ugyanolyan veszélyes és népszerűtlen, mint Jeremiásnak Jeruzsálem pusztulását jövendölni.
A pap, a próféta ma is könnyen a sárban találhatja magát, félreértve, megbélyegezve, elszigetelve.
De a történet itt nem ér véget. Amikor Jeremiást saját népe a mélybe taszítja, ki menti meg őt? Nem egy pap, nem egy vezető, nem egy harcos. Hanem Ebed-Melech, a kusita, egy kívülálló, egy idegen. Ebed-Melech a „határátlépés teológiájának” bibliai modellje. Átlépi a társadalmi és vallási határokat, hogy életet mentsen.
A rendünk éppen ezt a misszionárius lelkiséget jelölte meg számunkra követendő útként – hangsúlyozta a tartományfőnök.
Fel kell ismernünk, hogy a megváltás és a megújulás gyakran onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé várnánk: a „másiktól”, a kívülállótól.
„Kedves Chrysanthus atya! – fordult Zsódi Viktor az újmiséshez. – A te személyed és hivatásod ma számunkra Ebed-Melech élő ikonja. Te, aki egy másik földrészről, egy másik kultúrából érkeztél, hogy itt, közöttünk szolgáld Krisztust, tanúságot teszel arról, hogy Isten nem ismer határokat. Te magad vagy a »határátlépés« tanúja, és küldetésed az, hogy segíts kihúzni bennünket a polarizáció, a bezárkózás és az előítéletek nehézkedéseiből. Örömmel tapasztaljuk, hogy te a párbeszéd, az érveket kereső és találkoztató gondolatcsere prófétája vagy számunkra.”
A tartományfőnök ezután a szentleckében hallott szentírási részről elmélkedett. „A zsidóknak írt levél a közösségi kitartás képét tárja elénk. A papi, a szerzetesi élet nem magányos küzdelem, hanem egy hosszútávfutás, amelyet egy csapat tagjaként teljesítünk. Konstitúciónk kimondja, hogy minket »a hit közösségébe az a szeretet gyűjtött egybe, amelyet az Atya ébresztett bennünk«. Szerzetesközösség vagyunk, amelynek tagjai egymást támogatva futják a pályát. Tudjuk, hogy ez nem mindig könnyű. De éppen ezért kell újra és újra tudatosítanunk: a közösség nem (csak) teher, hanem Isten ajándéka a kitartáshoz.”
Zsódi Viktor végül rámutatott, a mai nap örömének és a papi küldetés teológiai mélységének legszebb összefoglalását a válaszos zsoltár adja: „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallgatta kiáltásomat, lábamat sziklára állította, és megszilárdította lépteimet.”
Ez a szikla maga Krisztus, akinek a papságában részesültünk. A kezeink azt a Kenyeret emelik fel, aki maga a Szabadító.
Ahogyan Isten minket kiemelt, úgy kell nekünk is másokat kiemelni a bűn, a tudatlanság, a reménytelenség verméből a szentségek és a tanítás által. Ez a piarista istentapasztalat lényege: nem egy elvont misztika, hanem a megmentettség konkrét tapasztalata, amely a mások megmentésére irányuló küldetésben teljesedik ki. „A piarista misszió, a »felszabadító nevelés« nem más, mint ennek a zsoltárnak a mindennapos megélése: segíteni a ránk bízott fiataloknak, hogy két lábbal, hittel és tudással álljnak az üdvösség szikláján, Krisztuson, és szívükben felcsendülhessen a hála éneke.”
Zsódi Viktor tartományfőnök teljes szentbeszéde IDE kattintva olvasható.
