Kossuth-díjat kapott Lackfi János
A Babérkoszorú- és József Attila-díjas alkotót a hivatalos indoklás szerint „Magyarország számára kivételesen értékes, sajátos kifejezőerejű és elegáns könnyedségű” műveiért ismerték el.
Lackfi János a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja, aki költészetével, prózájával és műfordításaival egyaránt jelentős hatást gyakorolt az olvasóközönségre. A díjjal pályájának eddigi eredményeit ismerték el, ugyanakkor – ahogy egy friss interjúban fogalmazott – nem lezárásként, hanem újabb alkotói korszak kezdeteként tekint az elismerésre.
A költő-író idén január 15-én a Wojtyla Barátság Központot is felkereste, ahol könnyed humorral átszőtt, mégis húsbavágóan őszinte interaktív beszélgetés keretében bepillantást engedett a kulisszák mögé. A kortárs irodalom fenegyereke az élet törékenységéről, a digitális térben zajló párbeszédről és a teremtő nyugtalanságról is mesélt a népkonyha gondozottjai számára tartott előadásában.


