Elektromos kerekesszéket adományozott a Wojtyla Ház Oskolás Jánosnak
Még Szenteste napján történt, hogy a Wojtyla étkezdéjében ebédosztás előtt hirtelen egy hölgy lépett elő, tolószékben ülő, stroke-on többször átesett édesanyjával. Az asszony elmondta: idős anyukája évekkel ezelőtt agyvérzést kapott, állapota azóta súlyosbodott. A széchenyivárosi Szentcsalád Plébánia hívőközösségéhez tartozó család nemrégiben úgy döntött, az édesanya elektromos kerekesszékét – mivel romló egészségi állapota okán már nem tudja használni a járművet – a Wojtyla Barátság Központ javára ajánlják fel, hogy ily módon tegyék könnyebbé egy jobb sorsra érdemes embertársuk mindennapjait.
A karitatív létesítmény vezetői úgy döntöttek, Oskolás Jánosnak ajándékozzák a járgányt. A rokkantnyugdíjas, alacsony jövedelmű rászorultat a jótékonysági intézmény „házi költőjeként” tartják számon a helyiek. Egyfajta hálaadásként János közösségi szerepvállalásáért és egészségi állapotára egyaránt tekintettel esett őrá a választás, amikor Farkas Pál programszervező munkatárs javaslata alapján a népkonyha vezetői számba vették, ki lenne legméltóbb a kerekesszékre.
A megajándékozott hálás szívvel, kitörő lelkesedéssel fogadta a nagyértékű adományt. Örömében még egy verset is megosztott a jelenlévőkkel, melyet ez alkalomból vetett gyorsan papírra.
Fekete Szabolcs atya, a széchenyivárosi Szentcsalád Plébánia lelki vezetője végül megszentelte a kerekesszéket.


