ÉRSEKI SZÓ, SZENT VENDEL ÜNNEPÉN: A JÓ PÁSZTOR ÉLETÉT ADJA A JUHOKÉRT
Képgaléria
Márcsak azért is, hiszen Jézus Krisztus is - különös eredetiséget hordozva - pásztornak mondta magát, Jó Pásztornak - aki ha kell, meghal a juhaiért, aki jobban örül, az egy elveszett bárány megtalálásának, mint annak a több száznak amely együtt maradt és \"jól viselkedett\". Jól tudta ezt Szent Vendel apát is és jól tudja a felső-kiskunsági pásztornépek leszármazottja, dr. Bábel Balázs is, aki lelkesítő homiliájában a következőket mondotta.
Krisztusban Szeretett Testvéreim! St. Vendel az ősegyház ideje végének szentje, afféle keresztény János-vitéz. Nagyon szegény pásztor legény volt, juhász-legény, aki remeteségbe is ment, állatokat gyógyított, csodák is történtek körülötte, de ő a végén nem az Iluskát találta meg, hanem magát Jézus Krisztust. Ő lett, mint tudjuk, mind az állatokkal foglalkozó embereknek, de maguknak az állatoknak is védőszentje. A Biblia korá-ban a pásztorokat nem tartották előkelő embereknek és egyfajta megvetés is övezte őket. A betlehemi pásztorok is ezek közé tartoztak. Valljuk meg őszintén, nem egyszer el is vadultak ott a pusztaságban az állatok mellett. Veszekedések, lopások is kisérték életüket. Elég csak Tömörkény Istvánnak csodás, szép, pásztorokról szóló novelláira gondolnunk. Hogy mégis a pásztorok nevet kaptak és úgy fölmagasztosultak, az annak tudható be, hogy Jézus Krisztus, vallásunk történetében egyedülálló módon pásztornak, jó pásztornak mondotta magát. Mert a pogány vallásokban is voltak tanítók, voltak próféták, voltak papok, így az ószövetségben is, ezek mind ráillenek Jézus Krisztusra, mert ő egyszerre tanító is, próféta is és főpapunk is. Ő amikor megnevezte az ő hivatását, akkor azt mondotta, hogy én vagyok a jó pásztor és ezt értették az akkori emberek, arról szól, hogy ilyennek kell lennie az apostolainak is, sőt még valamiképp a hívek is kapnak az ő tisztéből. Tanítja az Úr Jézus: az igazi pásztor az életét adja a juhokért. A béres azonban a veszély idején elszalad, magára hagyja a nyájat, mert a béres-lelkület jellemzi. Jézus pedig fölemelte a pásztoroknak a foglalkozását természetfölötti magasságba. A pásztor őrzi a nyájat. Az Úr Jézus őrizte a rábízottakat. Az utolsó vacsorán azt mondja, hogy megőriztem mind-azokat, akiket rám bíztál Atyám, nem veszett el közülük, csak egy a kárhozat fia. Azután a pásztor gondoskodik az állatok eleségéről, legeltet, abrakoltat, itat. Jézus táplálékot hagyott ránk, részben a tanításával: az evangéliummal és kifejezett módon az Oltáriszentséggel. Vegyé-tek és egyétek, ez az én testem. Az evangélium is, a Szentírás is lelki táplálék. Jeremiás próféta mondotta, hogy beszédedre akadtam Uram, nagy örömömre volt és lelkemnek tápláléka. Ebben nem csak a Biblia évben kell gondolnunk, meg St. Pál évben, hanem máskor is, hogy a lelki táplálékot ott-honunkban is megtalálhatjuk, ha legalább egy rövidke részt olvasunk minden nap a Szentírásból, s ad-dig sose tegyük le, amíg olyan gondolatra nem találtunk, amíg azt nem érezzük, hogy ez nekünk szól. Nem kell hosszasan olvasni, mindjárt akad olyan gondolat, amit azután próbáljunk megvalósítani. De ugyanígy lelki táplálék is, a szó igazi értelmében is kétszeres táplálék az Eucharisztia, az Úr Szent Teste. Aztán a pásztor veszély elől karámba menekíti a nyájat. Ez a karám számunkra az Egyház. Majd pedig a végső nagy biztonságos hely lesz számunkra az üdvösség. Az Úr Jézus megalapítja az Egyházat, hogy ott otthonra találjunk, mert nem egyes embereket hív meg, hogy egymaga legyen ke-resztény, hanem nyájnak nevezte az őt követőket és a biztonságos helyet Egyházában jelölte ki számuk-ra. Ugyanígy harcra kel a gonoszság hatalmai ellen, kiszabadít a bűnnek, a halálnak a hatalmából is. Amikor kiválasztja Jézus a tanítványait és a főhatalmat megadja Péternek, akkor ezt mondja ne-ki a hitvallás után: fölteszi neki a kérdést, szeretsz-e te engem, legeltesd bárányaimat. És ezt háromszo-rosan is mondja. St. Péter tudja, hogy nem arról van szó, mintha Jézusnak volna valahol a pusztákon valami nyája, amit majd mint számadó juhásznak legeltetni kell, hanem ezt lelki értelemben értették és értette Péter is. S az hogy hogyan szereti Jézus, azt a nyáj gondozásával tudja megmutatni, mondta. Aranyszájú St. János hozzá teszi, nem azt kérte Jézus Pétertől, hogyha szeretsz, akkor többet böjtöljél, többet virrasszál, többet imádkozzál, persze ezek mind kellenek, hanem hogy legeltesd nyájamat. Vi-seld gondját azoknak, akik Krisztus nevében követői és az Egyház tagjai lesznek. Péter ennek a feladatnak vértanúságáig bezárólag eleget tett és így lettek később az apostolok is és utódaik is pásztorokká. Ez a pásztorság tovább száll, nem csupán a papságnak a karakterisztikuságá-hoz tartozik hozzá. Minden megkeresztelt ember részese Krisztus, papi, prófétai és főpásztori tisztségé-nek, megfelelő formában. Papi tisztségét minden hívő úgy tudja gyakorolni, hogy életének az áldozatát fölajánlja, mert a pap áldozatot mutat be. És az életünknek az áldozata az lehet a munka, a szenvedés, a megpróbáltatás elviselése, Nem kell keresni az áldozatokat a mai világban, már a gyereknek se, felnőtt-nek se, öregnek se, van belőle éppen elég, de hogy milyen lélekkel viseljük, az nem mindegy. Ha föl-ajánljuk, akkor papi feladatot látunk el. A prófétai tisztség nem azt jelenti, hogy jövendő-mondókká válunk, hanem a próféta elsődlegesen az Isten nevében szólást jelent. Jézus volt a legnagyobb próféta, mert ő nem csak hangfoszlányokat mondott az Isten gondolataiból, hanem amit Ő mondott, az maga az Atya mondta. Aki lát engem, látja az Atyát is, és úgy szól: én pedig mondom nektek az Atya. Na most a keresztény hívőnek a prófétai tisztsége úgy valósul meg, hogy amikor nagy dolgokról van szó, tehát nem a hétköznapiságokra gondolok, hogy a keretben, a konyhában az ember dolgozik és akkor prófétai tisztet látna el, de még ott is amikor észreveszik a munka-társai, családtagjai, hogy be-szédében ez nem közönséges ember, ez is egy prófétai tiszt. Vagy ha észreveszik egy fiatalról, hogy ez nem trágár, nem durva, ugye, ezt mindjárt észre veszik. De mikor nagy dolgokról van szó, élet-halál-erkölcsi kérdésekről, én úgy szólok, hogy Jézus is elvállalja azt a szólást. Ehhez ismernem kell az Evangéliumot, a Szentírást, ismernem kell az Egyház tanítását. S ma számtalan alkalom nyílik rá, hi-szen kezdve a fogantatástól a halálig mindent fölforgattak az erkölcsi rendben, s ha van egy ember, aki ki mer állni, hogy kérem ez gyilkosság, egy abortusz. Van egy ismerősöm, akinek a fia orvosi egyetem-re jár, a gyereke is valami táborban ezt merte képviselni, úgy néztek rá, mint valami idegen bolygóról ideszakadt emberre. Tehát a prófétai tisztség. Aztán a pásztori tisztség, az is ránk ruháztatott minden megkeresztelt emberre is, mert mit tesz a pásztor? Őriz, elsősorban a nyájat őrzi. Mindenkire van valaki bízva. Akinek gyermekei vannak, azért, akinek szülei vannak azért, testvérei, közeli ismerősei, de van úgy hogy még egy szomszéd is ránk van bízva, olyan elesett hogy oda kell rá figyelni, munkatársak vagy osztálytársak. A mai világ olyan em-bertelenné vált, hogy minél többen laknak egy településen az emberek, annál idegenebbé válnak egy-mástól. Most nem ismerik, régen ismerték egymást az emberek. Nagy házakban, nagy budapesti panel-házakban, azt se tudják az emberek ki lakik fölöttük az emeleten. Lassan most már idejutunk mi is, mert falun is, kisebb településen is el van foglalva mindenki magával, este leül nézi a televíziót, nem törődik már a családtagjaival sem. Egyik növendékem mondta: apám meg közém szótár kell, mert nem értjük egymást. Nem figyelnek egymásra az emberek. Mondta egy idős asszony, akinek Pesten él a lánya, van fia is neki, az rendesen odafigyel rá, azt mondja, a lányom, ha én nem hívom föl, ő soha föl nem hívna engemet. Egyszer már föltettem neki a kérdést, te ha meghalnék, te honnét tudnád meg, ennyire nem érdeklődsz irántam? Érezzük? Ez benne van a mindennapjainkban. A mindenkori Káinok mondják azt, hogy őrzője vagyok testvéremnek? Mi közöm hozzá? Az emberek sokszor csak elmennek egymás mel-lett. Pásztori tisztség, akik rám vannak bízva, azokra figyeljek oda. S ez óriási feladat! Őrizzem azokat! Jó szóval, vagy figyelmeztetéssel, példával, tehát megmaradt nekünk is ez a feladat, mert mindezekről el kell számolnunk! Elolvastam, most kifejezetten, hogy készültem és a St. Vendel napi ünnepségre jöttem, nemrégi-ben adták ki, egy több mint 100 éves könyv, Kecskeméten jelent meg, bizonyos Madarosi László írta a Kecskemét környéki pásztorokról. A cselédek világáról sok érdekességet hoz, meg az ezen a tájon le-geltető emberekről. Azt mondja hogy bár az előfordult, hogy egy-más nyájait megdézsmálták, előfor-dultak esetleg veszekedések a pásztorok között, de nem jegyeztek föl olyan esetet, hogy a számadó ne tudott volna elszámolni a gazdának a rábízott nyájról. Nem fordult elő, hogy elszökött volna a nyájjal egy másik messzi tájra. Évszázadok alatt nem jegyeztek föl ilyent, hogy ezek a számadó juhászok, csi-kósok ezek e tekintetben nagyon lelkiismeretes emberek voltak. Hagy mondjam el ük öregapámról, akiről tudja a családi emlékezet, hogy csikós volt ezeken a kunpeszéri tájakon, hogy egy uradalomnak őrizte a ménesét és ellopták a betyárok az egyik csikót és ő elment a keresésére. Figyelmeztették, hogy a betyárokkal nem jó összetalálkozni. De ő nem fél senki-től! Meg is találta a csikót, a betyárok is ott voltak, úgy csináltak mintha megkínálták volna a bogrács-ból és agyonütötték. De valami furcsa betyártörvény következtében a lovat is agyonütötték és ráfektet-ték a hasára a lónak, elkaparták ilyen buckába, s ahogy fújtak ezek a böjti szelek, a ló lábai kinn voltak, megtalálták, a számadás alapján tudták fölismerni az öreget, nála voltak fölírva, hogy ennyi csikó, eny-nyi ló, meg minden és ezt hát a múlt századi betyár világban, alighanem a Rádai Gedeonék azonosítot-ták mikor a betyárokat összefogdosták. Engem ez úgy mindig motivál, mikor erre az üköregapámra gondolok, hogy ez ilyen bátor ember volt, hogy nem szabad alább adni, amikor az Egyház ügyében föl kell szólalni és hát ha az üdvösségben találkozok vele, akkor ne mondja azt, hogy gyáva ember voltam. Pásztorság. Messzire vitt el bennünket a gondolatokban, St. Vendel indítson bennünket is arra, hogy mindig a jó Pásztorhoz igazítsuk az életünket, Jézus Krisztushoz, ne kódorogjunk el a nyájából és akiket ránk bízott, azokat mi magunk is őrizzük a jó pásztornak a szeretetével. S amikor majd egy nyáj lesz, egy akol és egy pásztor, akkor közösen örvendhessünk egymásnak a jó Pásztor gondnoksága és védelme alatt. Amen.
