\"ÉLJEN KRISZTUS KIRÁLY, ÉLJEN A HAZA\" - DR. BÁBEL BALÁZS ÉRSEK, EGYHÁZI ÉVET ZÁRÓ BESZÉDE
Az egyházi év végén az idők végezetéhez, a beteljesüléshez viszi el gondolatainkat az evangélium, amikor Jézus az Emberfia, mint király dicsősége megnyilvánul. A történelem lezárását az Isten Országa beteljesedése váltja fel. A liturgia úgy ünnepli ezt a vasárnapot, mint Krisztus Király ünnepét. A fiatal ünnepeink közé tartozik, az 1925-ös Szentévben XI. Pius pápa rendelte el a niceai zsinat 1600-adik évfordulójára. Az ünnep tartalma ősi és bibliai eredetű. A legrégebbi másolatok egyikén, az ún. Rayland – Machesteri papiruszon, a Krisztus születése utáni 110-ik évből Jézus és Pilátus párbeszéde örökítődött meg, amelyben a hatalmát féltő helytartó megkérdezi a vádlottat: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod, hogy király vagyok (…) de az én országom nem evilágból való.” (Jn 18,33-37)
Nem evilágból való, de ebben a világban van, mert Jézus legfőbb vágya volt, hogy a vele eljött Isten Országa kiteljesedjék. Bár az Egyház nem fedi le az Isten Országának teljességét, de mindig benne van és a legfőbb hirdetője. A mai válságos időkben, amikor nem látjuk Isten Országának hatalmas fává növekedését és nap, mint nap megtapasztaljuk az Egyház üldöztetését egészen a vértanúságig, ahogy ma Indiában és az arab államokban történik. Ezért kísértésünk támad arra, hogy úgy gondolkodjunk, amint a III. században a keresztények nagy ellenfele Kelszosz így fogalmazott meg. Kelszosz kigúnyolta a megváltásról szóló keresztény tanítást és azt kérdezte: „Mit ért el voltaképp a ti Krisztusotok? Hisz minden úgy van, ahogy mindig is volt a világon. Ha Krisztus igazi szabadulást akart volna hozni, akkor államot kellett volna alapítania, politikailag kellett volna biztosítani a szabadságot. De mivel ezt nem érte el, ő maga is kudarcot vallott.” Nagyon súlyos kifogás volt ez egy olyan korban, amikor az első globalizált világban, a Római Birodalomban zsarnok császárok kormányoztak és az egyszerű ember és a hívő is érezte a tehetetlenségét. Origenész egyházatya adta meg ekkor a keresztények válaszát: „Mi történt volna, ha Krisztus államot alapít? Ebben az esetben ennek az államnak vagy tudomásul kellene venni a saját határait s ekkor csak kevesek javát szolgálná, vagy meg kellene próbálnia terjeszkedni, ekkor viszont kénytelen volna erőszakhoz folyamodni és egy-kettőre olyan lenne, mint minden más állam. Megfordítva: irigy szomszédok is fenyegethetnék a határait, s akkor ismét rá lenne utalva az erőszakra. Egy állam csak kevesek számára lenne megoldás.” – Hozzátehetnénk, hogy már akkor is szolgáltatott a történelem épp elég bizonyítékot arra, hogy az államhatalmak megszűnnek. „A Megváltónak valami egészen mást kellett tennie, olyan társaságot kellett alapítani, amely mindenütt fenn tud maradni. Meg kellett alkotni az együttélésnek azt a módját, az igazságnak és szabadságnak azt a terét, amely nincs kötve egyetlen meghatározott államrendhez sem, hanem mindenütt lehetséges, egyszóval: egyházat kellett alapítani és pontosan ezt is tette.” Ma már sokkal nagyobb történelem-tapasztalat birtokában látjuk, hogy az Egyház túlélt mindenféle államformát, a legyőzött Krisztus győzedelmeskedett mindig is. A 60 évvel ezelőtt letartóztatott Mindszenty József bíboros-prímás azév novemberében egy nagyon fájdalmas arcú töviskoronás Krisztust ábrázoló szentképre ráírta: De victus vincit – a legyőzött győz és ezt a képet börtönébe valahogy be tudta vinni. Ha olvassuk az akkori újságokat, a magyar katolikus hierarchia lefejezése után mindössze néhány évet adtak még az Egyháznak és mi mégis itt vagyunk.
Az államok fejlődésében nagy mérföldkő volt, amikor szétválasztották az államhatalmi ágakat: törvényhozói, bírói, végrehajtói tisztségre. Ezek függetlensége jelenti a demokrácia feltételét. Jézus királyságában megmaradt minden egy kézben, mert legfőbb törvénye a szeretet. A bíró nem szenvtelen ítélethozó, hanem jó pásztor, aki utána megy az elveszettnek. A végrehajtás a Krisztushoz fűződő kapcsolatunk alapján történik, amit kézzelfoghatóvá a felebaráti szeretet tesz, amiről az evangéliumból hallhattuk. A szeretetről szóló tanítás nem a kereszténység monopóliuma, mert Isten úgy teremtette az embert, hogy szívében érzékeny legyen a jóságra. Azonban senki nem tette annyira első helyre, és senki nem élte meg úgy, mint Jézus Krisztus a szeretetről szóló tanítást. Ezért ezt kéri majd számon a végítéleten. Ez a szeretet azonban nem érzelem, hanem akarat. Nagyon nehéz sokszor másokat elfogadni, de megkönnyíti az a tudat, még ha ellenségeinknek is tesszük a jót, hogy magának Krisztusnak tesszük.
Krisztus királyságához, országához tartozom? Király ő az én életemben? Átjárja-e életem az ő tanítása? A szerzetesek az evangélium alapján szabályt szerkesztettek maguknak, amit elneveztek regulának, azaz királyocskának. Krisztus tanítása élettörvényükké vált. Az élet nagy kérdéseiben mellette döntök-e? Ha igen, akkor a halálban is.
Tihanyi Árpád 1957-ben kivégzett mélyen hívő tanár-ember ruhájába rejtve kicsempésztette búcsúlevelét, amit családjának írt s amit nem lehet ma sem meghatódás nélkül olvasni. Azt írta benne, „Ezekkel a szavakkal halok meg: Éljen Krisztus király, éljen a haza!” Soha nem látott mélyponton van országunk és hazánk. De ez egyenes következménye annak, hogy az evangéliumi értékek nem járják át a közerkölcsöt, a gazdaságot, a családi életet, mert pontosan úgy, mint a francia forradalom idején egy feszületre gúnyosan ráírták: Jézus a tegnapi urunk. Európa és mi is megtagadjuk keresztény gyökereinket, ezért a jelenünk olyan amilyen, amelytől szinte mindannyian szenvedünk, a jövőnk pedig kilátástalan.
Keresztségünk óta Krisztuséi vagyunk, keresztjének lobogója alá tartozunk. Szabad legyen megjegyeznem, hogy engem Krisztus Király vasárnapján kereszteltek meg. Ez az ünnep felhívás, hogy Krisztus éljen, uralkodjon életünkben, úgy gondolkodjunk, beszéljünk, cselekedjünk, ahogy ő tenné. Mert csak ekkor imádkozzuk méltón a liturgia záró szavait: Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Amen.
