Április 16. kedd, Csongor
Hírek, események 2007. március 21. 13:44

A Víz világnapját köszöntötték - Képek

Képgaléria
A Víz világnapját köszöntötték - Képek
Több éves hagyomány, hogy a kecskeméti Porta Egyesület nagyszabású rendezvénnyel köszönti a Víz világnapját. Az idei program helyszínéül Dunavecsét választották, ahol délelőtt a polgármesteri hivatal nagytermében, a témában érintett szakemberek, hivatalos és civil szervezetek képviselőinek jelenlétében tartottak konferenciát. A Porta aktivistái mellett képviseltette magát a Kecskeméti ÉDOSZ Kinizsi Természetbarát Sportegyesület is.Molnár Gyula, Dunavecse polgármestere köszöntötte a jelenlevőket, majd...
...Rónay István, az Alsó-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője beszélt a Duna-Tisza közi vízgazdálkodás fejlesztésének lehetőségeiről, illetve feladatairól. Szóba kerültek a programhoz kapcsolódó tanya-felújítási tennivalók, és kitért az előadó többek között a homokhátság különleges természeti értékei megőrzésének fontosságára is. Kiss István, a Felsőkiskunsági és Dunavölgyi Vizi Társulat igazgatójától megtudhatták a jelenlevők, hogy az országban jelenleg 82 vízi társulat tevékenykedik, melyek összesen mintegy 32 ezer kilométer csatornát és 424 szivattyútelepet működtetnek. Kiss István azt is elmondta, hogy a Dunamelléken és a Felsőkiskunságban működő társulatok közművein a víz elvezetése gyakorlatilag megszűnt, hiszen tiltókkal illetve átöltésekkel akadályozzák meg a helyben leesett csapadékok elfolyását. Szigeti Tibor, a Bácsvíz Zrt. ágazatvezetője a Felső-Kiskunság ivóvíz ellátásában meghatározó szerepet játszó Gudmon-foki vízbázisról tartott előadást. Az európai uniós szabványoknak megfelelő minőségű ivóvizet biztosító parti szűrésű vízbázis kapacitásának jelenleg csak a harmadát használják ki, így a rendszerbe további települések is bekapcsolhatók lennének. A konferenciát követően az ünnepi program résztvevői megkoszorúzták Dunavecse új Petőfi szobrát. A rendezvény a település határában épülő új Duna-híd megtekintésével zárult.

Kövessen minket a Facebookon is!