Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2007. április 6. 12:52

Segítség a cserkészeknek

Képgaléria
Segítség a cserkészeknek
Egy régi barátság megerősítéseként 100 ezer forintot adományozott a Porta Egyesület a kecskeméti cserkészeknek, hogy ezzel is segítse a júliusi - Angliában rendezendő - világtalálkozóra való kiutazásukat. Farkas P. József, az egyesület alapítója péntek délelőtt jelentette be egy bensőséges hangulatú találkozón, hogy első lépésként így kívánják támogatni régi szövetségeseiket.
Emellett megcélozzák, hogy az idei évben rászolgáljanak a cserkészek bronz liliom elismerésére, amely a 250 ezer forintos adományt nyújtó szponzorok kapnak. A rendezvényen Szabó István, a Piarista Gimnázium igazgatója, a Magyar Cserkészszövetség VIII. kerületének elnöke beszélt a mozgalom céljairól, történetéről, Svébis Márk rajparancsnok pedig a négy évvel ezelőtti, thaiföldi dzsemborin szerzett élményeikről számolt be a jelenlévőknek. A találkozó közös énekléssel ért véget.

Kövessen minket a Facebookon is!