Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2007. április 22. 18:08

Előadás Szent Erzsébet tiszteletéről

Képgaléria
Előadás Szent Erzsébet tiszteletéről
Pénteken prof. dr. Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár, a római Szent Erzsébet kiállítás rendezője volt a kecskeméti Porta Egyesület katolikus munkacsoportja által szervezett Kapisztrán Szent János Ferences Akadémia vendége. Közismert, hogy Kecskemét a Szent Erzsébet-tisztelet egyik magyarországi fővárosa: városrészt, templomot szenteltek emlékének, és számos, rangos műalkotás idézi a királynő emlékét.
Természetes, hogy a jubileumon is számos kitűnő rendezvényt szerveztek illetve szerveznek a helyi intézmények, civil közösségek és az egyház. A Kossuth téri Porta díszterem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, rengetegen voltak kíváncsiak Magyarország egyik legkitűnőbb Szent Erzsébet ismerőjének vetített képes előadására. A nagy Árpád-házi szent születésének 800. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat kiemelkedő eseményének keretében Prokopp Mária bemutatta annak a nagyszabású jubileumi tárlatnak az anyagát is, amelyet Rómában, a Forum Romanumon lévő egyik templomban rendezett, illetve nyitott meg. A Szent Erzsébet, a magyar királylány, akiért 800 éve lelkesedik a földkerekség című előadásban a köztiszteletben álló professzor asszony felelevenítette azt a történelmi kort is, amelyben a szegények, elesettek gyámolítója élt. Kihangsúlyozta, hogy kevés olyan ember született bolygónkon, akinek emlékét 800 év után is mindenhol a maximális tisztelet övezi. Prokopp Mária ízes szavakkal szólt a vetített képeken látható Szent Erzsébet emlékekről, ábrázolásokról, műalkotásokról, amelyek éppúgy megtalálhatók Európában, mint Amerikában, vagy éppen Sri Lankán. A legfőbb relikviák természetesen kontinensünkön lelhetők fel, többek között Wartburgban, Pozsonyban, Velencében, Párizsban és még sorolhatnánk. A rendezvény kedves, megható része volt, amikor a sárospataki-kassai, illetve wartburgi zarándoklatra készülő hívek tanácsot kértek Prokopp Máriától, aki örömmel beszélt arról, hogy melyik helyszínen mit érdemes megnézni. A Porta Egyesület Szent Imre munkacsoportjának jelenlévő tagjai újabb előadás megtartására kérték fel a professzor asszonyt. Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentjének élete és példája minden bizonnyal ismét sokakat vonz majd a rendezvény helyszínére, amely rendhagyó módon a Soltszentimrei Csonka-torony lesz.

Kövessen minket a Facebookon is!