Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2007. július 24. 15:32

SZENT ERZSÉBET ÁRVÁI - Képgaléria

Képgaléria
SZENT ERZSÉBET ÁRVÁI - Képgaléria
Vasárnap örömteli és egyben szomorú esemény történt azoknak az árva gyereknek az életében, akik a Porta Egyesület szervezésében vettek részt a Solt melletti teleki kastélyban számukra rendezett Szent Erzsébet táborban. Örömteli, hisz egy hét után ismét találkozhattak nevelőszüleikkel, testvéreikkel, és szomorú mert az élményekkel teli egy hét véget ért, és az összekovácsolódott csapat most szétrepül, ki-ki a saját családjához. Az élményekről had adjunk egy kis összefoglalót.
2007. július 16. hétfő A délelőtti érkezés, elrendezkedés után felfedeztük a kastély parkját és a Duna-partot. Nem meglepő, hogy a kánikulai hőségben a gyerekek indián üvöltéssel vették birtokba a kertben lévő medencét. Kiderült, hogy ismerősökre is bukkantuk, hisz a csillagász tábor résztvevői többségében kecskemétiek voltak. Ők rendszeresen meginvitáltak bennünket az éjszakai csillagnézésre, őket pedig a mi formációs tánccsoportunk szórakoztatta. 2007. július 17. kedd Reggel, még a nap 'hűvösében' a nagyobbakkal gyalog útnak indultunk a nyúlgáton, hogy föltérképezzük Solt nevezetességeit. A nap hősévé a 6 éves Szabó Réka vált, aki ragaszkodott hozzá, hogy velünk tartson. A nap egyre jobban tűzött, egyre több víz fogyott, az árnyékos út pedig elfogyott. A rekkenő hőségben a földeken sem dolgoztak. Igyekeztünk túlélőkalandként felfogni a gyalogtúrát, persze mindenki a vérmérsékletének megfelelően reagált a 'próbatételre'. A Vécsey kastélyban nagy szeretettel fogadtak bennünket, az igazgatónő elmesélte a 13. aradi vértanú, Vécsey Károly élettörténetét, mártíromságát. Délután a solti Kalmár Pál pék úr adományaként finom kakaós csigát uzsonnáztak a gyerekek. A csendes pihenő és fürdés után Szöszi néni vezetésével lelkesen énekeltünk a Duna-parton. Az éneklésnek csak az vetett véget, hogy mindnyájan 'szúnyogpecsenyévé' váltunk. 2007. július 18. szerda A hartai önkormányzat buszával elmentünk a dunapataji Szelidi-tóhoz. A rekkenő hőségben csak az orrunkat dugtuk ki a vízből. A sofőr bácsi kíséretében néhány nagyobb fiú a tavat is átúszta. A legifjabb táborlakó, a 18 hónapos Ricsi számára ez volt élete első 'vízpróbája',ami annyira sikeres volt, hogy ki se akart jönni a vízből. 2007. július 19. csütörtök A csütörtöki délelőtt a kézműveskedés jegyében telt. Ügyes és kevésbé ügyes kezű gyerekeink számára sikerélményt jelentett a Patocskai Andi néni által vezetett gyöngyfűzés, kőfestés. Ajándékot is készítettek vendégeinknek, emléktárgyakat az otthoniaknak. Délután Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Bárkányi Ernő atya, érseki tanácsos és Farkas P. József a Porta Egyesület elnöke látogatta meg a gyerekeket. Az egész tábor az ő anyagi támogatásukkal és szervező munkájukkal jött létre. A tábort a katolikus szellemiség hatotta át a szó eredeti értelmében, ami egyetemest jelent. Ez ebben az esetben elsősorban nem vallási gyakorlatokat jelentett, hanem egyetemes emberi értékeket, mint a másik ember tisztelete, a másik meggyőződésének, hitének tiszteletben tartása, a másság elfogadása (a táborozók 2/3-a roma származású volt), az elesettek, szegények segítése, az esélyegyenlőség biztosítása stb. Éppen ezért kapta a tábor a Szent Ferenc nevet, akiről sokat beszélgettünk. Megnéztük Zeffirelli Napfivér, Holdnővér című filmjét Assisi Szent Ferencről és Szent Kláráról valamint Luigi Magni Legyetek jók, ha tudtok című filmjét Néri Szent Fülöpről. A gyerekek jól ráéreztek az 'Isten szegénykéje' (Assisi Szent Ferenc) valamint 'Isten bohóca' (Néri Szent Fülöp) hivatása és a saját sorsuk közötti párhuzamokra. Az érseki látogatás ürügyén természetesen szóba kerültek a nagy magyar szentek is, elsősorban Szent István és Árpádházi Szent Erzsébet valamint történelmünkből az ismertebb kalocsai érsekek, Asztrik apát, Tomori Pál. Bábel Balázs érsek atya nagyon közvetlenül elbeszélgetett a gyerekekkel. Nem zavarta, hogy a 18 hónapos Ricsike közbeszólt, vagy a 3 éves Kriszti táncolt a beszélgetés alatt. Érsek atya elmesélte gyermekkora csínytevéseit, amiből a gyerekek azt a következtetést vonták le, hogy belőlük is lehet még jó ember, meg 'nagy ember', ha nem is kalocsai érsek. A látogatás után az Alsó-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kishajójával két órás hajókirándulást tehettünk a Dunán. A gyerekek többsége még nem ült hajón, láthatóan megfogta őket a teremtett természet szépsége. Este a nagyobbakkal pedig a csillagászok jóvoltából az ég rejtelmeire csodálkozhattunk rá. 2007. július 20. péntek Pihenés, kézműves foglalkozás, fürdés és Ki mit tud? a táborban 2007. július 21. szombat Gyalogosan elsétáltunk a kastélytól 5 km-re lévő solti szabad strandhoz, ahol egész nap fürödtek a gyerekek. Este táborzáró disco. 2007. július 22. vasárnap Pakolás, cím- és telefonszámcsere, érzékeny búcsú. Ebéd után indulás haza. A tábor egész ideje alatt megrendítő volt az emberi jóság apró gesztusaival találkozni. Az ott dolgozók családtagnak tekintettek bennünket, mindenben segítségünkre voltak, a ki nem mondott kívánságainkat is kitalálták, s hihetetlen finom ételekkel vártak mindig bennünket. Egyikőjük az unokája kismotorját hozta be kicsiknek, a másik Yamaha motorjával megmotoroztatta a nagyobbakat. Az egyik solti pék amikor meghallotta, hogy állami gondozott gyerekek nyaralnak a kastélyban, akkor lángos tésztát küldött, egy másik vállalkozó süteményt és még hosszan sorolhatnánk. Isten áldása kísérjen mindenkit, aki ehhez a táborhoz akár a legkisebb gesztussal is hozzájárult. Köszönet érte.

Kövessen minket a Facebookon is!