December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2005. június 27. 13:59

Falunap civil találkozóval

Képgaléria
	Falunap civil találkozóval
Ménteleken mintegy másfél évtizedes hagyománya van annak, hogy a városrész helyi ünnepségeket rendez. Falunapot viszont három évvel ezelőtt szervezetek első alkalommal. Az idei falunap – amelyet az elmúlt szombaton tartottak meg – programja a Méntelek Jövőjéért Közhasznú Alapítvány kezdeményezésére létrejött civil találkozóval indult.
A rendezvényen Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke „Civilek a mai Magyarországon” címmel tartott előadást. Dr. Szeberényi Gyula Tamás, a kulturális és turisztikai bizottság elnöke az önkormányzat és a civil szervezetek kapcsolatáról szólt, Mák Kornél, a hetényegyházi Móricz Zsigmond ÁMK igazgatója pedig az oktatási és kulturális intézményeknek a civilekkel való együttműködési lehetőségeiről beszélt. Falu György önkormányzati képviselő többek között a városrész civil életét mutatta be. A találkozó a résztvevő szervezetek bemutatkozásával, illetve kötetlen beszélgetésekkel, tapasztalatcserével zárult. A hasznos és tartalmas programon, fórumbeszélgetésen a Porta Egyesület képviselői is részt vettek, s ezúton is köszönik a lehetőséget a szervezőknek. A falunap azért természetesen ezúttal is elsősorban a kikapcsolódásról, a közösségi élményekről, az együttlét örömeiről szólt. Az egész napos forgatagban mindenki megtalálhatta a kedvére való programot, elfoglaltságot. A kézműves foglalkozásoktól a sport- és ügyességi versenyeken át az ejtőernyős bemutatóig volt itt minden, ami a jó hangulathoz szükséges. Fellépett többek között a helyi Garabó Tánckör, az általános iskola tánccsoportja, a Nefelejcs Népdalkör és a Tassy Lilla pedagógus vezette ménteleki színjátszókör, amely Shakespeare műveiből összeállított paródiacsokorral derítette fel a közönséget. Nagy sikere volt a „sergő” nevű körhintának, a lovaglásnak, az íjászatnak, és még sorolhatnánk. A falunap – amelynek előkészítésben és lebonyolításában több mint száz helyi lakos vett részt – szabadtéri bállal, és szentivánéji tűzgyújtással zárult.

Kövessen minket a Facebookon is!