Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2007. augusztus 22. 00:42

Benyújtják a számlát: krónikus állapotú betegek

Benyújtják a számlát: krónikus állapotú betegek
Egykori kórházi látogatásom emléke él bennem, amikor az ápolónők egy súlyosan alkohol beteg férfira vigyáztak egy rácsos ágy mellett. Az ágyat madarat befogására hasonló spárga fonatú négyzetes védőháló fedte. Akkor, a hetvenes évek derekán, első látásra furának tűnt ez a látvány, ám látogató társaim figyelmeztettek: ne csodálkozzam, ez itt egy elfekvő osztály.
Krónikus (tartós, huzamosan fennálló) betegséggel bajlódó embereknek ma is nagy szükségük van hasonló, a gyógyító munka területébe illeszkedő különleges osztályra. Nem kivételek ez alól a kecskeméti Nyíri úti megyei kórház rászoruló betegei sem, akiket 32 ágyon Dr. Bank Gyula főorvos, gerontológus és Dr. Szabó Katalin főorvosnő lát el a 4-es számú belgyógyászati osztályon. Kiknek tartják fenn a krónikus állapotú betegek kezelésére való osztályt? – érdekelheti a valószínűleg a nem közvetlenül érintett embert is. Részben azok részére, akik korábban valamely másik osztályon feküdtek. Esetükben az a cél, hogy legalább egy hónapi ápolás után, egészségileg javulva bocsáthassák haza őket. Az itt lévő emberek életkora általában 65 év feletti, de ez nem egy szoros korlát. Ennél fiatalabbak alkoholizmusban, Alzheimer- kórban szenvedő, szí- vagy agyi katasztrófát túlélt, műtét utáni valamint mesterséges táplálást igénylő betegek is ide kerülhetnek. Megtalálhatók köztük azok is, akiket a családja otthon nem tud ellátni és nincsenek meg a feltételei a folyamatos fájdalomcsillapításnak. Az egészségügyet sújtó pénzügyi megszorítások közepette különösen nehéz a krónikus ápolás. Minden anyagi forrást, finanszírozást igyekeznek megszerezni az orvosok, hogy ezt a nélkülözhetetlen osztályt fenntarthassák. Arra törekszenek, hogy minden ágyon mindennap feküdjön valaki. Mivel nő az igény az effajta egészségügyi ellátás iránt a Nyíri úti kórház Izsáki úti tömbjében, a második emeleten, tatarozás után hetvenre növekszik a krónikus ápolási ágyak száma. Várhatóan októberre állítják hadrendbe az újabb ágyakat, amik nem csak a betegeknek lesz jó, de a családorvosok munkáját is könnyíti. A jelenlegi ápolási részlegen egy-egy beteget napi 1400 forintért kezelnek. Mivel szűkös a kórház kasszája, az első harminc napra járó pénzt előre be kell fizetni, ezt jogszabály írja elő. Szomorú tény, hogy a hanyatló egészségű, végállapotba jutó betegek közül nem mindenki éri meg a harminc napot. Ilyenkor a befizetett összeg időarányos részét a hozzátartozók természetesen visszakapják. ( kohl )

Kövessen minket a Facebookon is!