Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2007. szeptember 11. 16:54

Ki volt Szilády Károly?

Ki volt Szilády Károly?
Szilády Károlyra, az első kecskeméti nyomdászra és nyomdatulajdonosra emlékezünk szeptember 13-án a Guttenberg Nap alkalmából. A program 16 óra 30 perckor kezdődik az Aranyhomok Szálloda előtti téren, majd szakmai konferenciával a Katona József Könyvtárban folytatódik. Itt adják át a rangos Szilády-díjat is.
Szilády Károly Szalkszentmártonban született 1795. február 5-én. Szülei református lelkésznek szánták, ám nagyothallása miatt nem folytathatta a családi hagyományt. A nyomdász mesterséget Bécsben tanulta ki, majd Pesten, illetve a debreceni városi nyomdában dolgozott. 1840-ben királyi engedéllyel Kecskeméten alapított nyomdát, ahova a gépeket Prágából és Bécsből hozatta. Az alapítás jelentős esemény volt a város történetében, amely − mint arra 2001-ben megjelent tanulmánykötetében Heltai Nándor rámutat − magával hozta a szellemi élet megélénkülését, egyszersmind pedig rangot adott a településnek. Szilády kapcsolatban állt az MTA-val, több fontos tudományos munka kiadása fűződik a nevéhez. A nyomda kiadványait széles körben elismerték a kortársak − Toldy Ferenc, a korszak tekintélyes irodalomkritikusa többször méltatta tankönyveit. Ugyancsak a nyomdász nevéhez fűződik a Kecskeméti Lapok című hetilap nyomtatása − akárcsak a legnevesebb költők (Kazinczy Ferenc, Tompa Mihály, Arany János) műveinek díszes és igényes kiadása. A nyomdász- és kiadói munkát hivatásának tekintő Szilády megpróbálkozott a szakmájához kapcsolódó kifejezések magyarításával is, Könyvnyomdászati Műszótárt szerkesztett. Munkáját szenvedéllyel szerető, tudását folyamatosan gyarapító, pontos, kitartó, kálvinista hitéhez szívből ragaszkodó ember volt − jellemzi Helta Nándor a nyomdászt, aki 1876. május 26-án hunyt el.

Kövessen minket a Facebookon is!