Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2007. szeptember 26. 15:58

Új sportcsarnokot avatnak Félegyházán

Új sportcsarnokot avatnak Félegyházán
Szombaton délután ünnepélyes keretek között adják át Kiskunfélegyháza új sportlétesítményét. A magántőke bevonásával megvalósított Kész Aréna Kiskunfélegyházi Sportcsarnok több ezer néző befogadására alkalmas, és a tervek szerint egyaránt otthont adhat válogatott szintű sporteseményeknek, valamint igényes kulturális programoknak. Mindamellett ígérik: a szabadidőportok űzői sem szorulnak ki az új intézmény falai közül. - Az első nagy "durranásnak" a női kézilabda-válogatott novemberi felkészülési mérkőzése ígérkezik - tudtuk meg Kurucz István igazgatótól.
Nagyszabású ünnepség keretében adják át szeptember 29-én, szombaton 13 órától a Kész Aréna Kiskunfélegyházi Sportcsarnokot. A 5000 négyzetméter beépített területű, 1500 ülőhellyel rendelkező intézmény úgynevezett PPP-rendszerben, vagyis magántőke bevonásával valósult meg. A konstrukció sajátossága, hogy az új létesítmény üzemeltetéséről 15 évig a kivitelező KÉSZ Kft. gondoskodik. A monstre építkezés méreteit egyébként jelzi: a kétszintes komplexumban - egyebek közt - büfét, ruhatárt, öltözőket, irodákat, raktárakat, edzőtermet, gyúró helyiséget, orvosi szobát, sajtószobát és versenyirodát is kialakítottak. Ugyancsak impozánsnak hathat a 16,3 belmagasságú küzdőtér. A szombati ünnepélyes átadáson - amely a helyi kulturális élet meghatározó szereplőinek bemutatójával veszi kezdetét - jelen lesz Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter, aki a város polgármestere, Ficsór József társaságában vágja át a szalagot. Kurucz István, az új létesítmény néhány hete kinevezett igazgatója honlapunknak elmondta: - Multifunkcionális rendezvénycsarnokban gondolkodunk, azaz a sportesemények mellett gazdag kulturális programokkal - koncertekkel, előadói estekkel, táncbemutatókkal - várjuk a kiskunfélegyházi polgárokat. Mivel a küzdőtér nemzetközi kézi-, kosár-, és röplabdaversenyek lebonyolítását egyaránt lehetővé teszik, így válogatott szintű sportrendezvények lebonyolítását is tervezzük. Ennek érdekében hét tévéállást építettek ki a sportcsarnokban. November 24-én itt játssza utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnokságra készülő női kézilabda-válogatott - a Montenegró elleni találkozó ígérkezik az első nagy "durranásnak". Hasonló szintű rendezvényekről ugyanakkor jelenleg is folynak a tárgyalások a sportági szakszövetségekkel. További kérdésünkre az igazgató hozzáfűzte: - A szabadidősportok sem szorulnak azonban ki a csarnok falai közül. A létesítménybe várjuk az amatőr sportolókat, sportbarátokat. Ehhez alkalmazkodva reggel 6 órától este 10 óráig lesznek nyitva az intézmény kapui.

Kövessen minket a Facebookon is!