Március 29. péntek, Auguszta
Hírek, események 2007. október 11. 09:31

Műkert: TEMPLOMI SZÉKEK - emlékezőknek

Műkert: TEMPLOMI SZÉKEK - emlékezőknek
A napokban megérkeznek a néhány hete felszentelt műkertvárosi templomba a székek is. A hívek kényelmét 150 darab, e helyre tervezett ülő alkalmatosság szolgálja majd. Ahogy a templom, úgy a berendezés is főként adományokból készül. ....
....A székek jelentős részének már meg van a „tulajdonosa”. A 10 ezer forint plusz áfa összeg hozzájárulásért cserében egy kis táblácska hirdeti az adományozó nevét. Vannak akik elhunyt szeretteiknek – nagyszülőknek, ismerősöknek, hozzátartozóknak - szeretnének így emléket állítani. A templom felszentelésével lezárult ugyan az építés látványos időszaka, kezdetét vette azonban egy hosszú folyamat: a közösségépítés. Az új templom működtetésére a hívek egy aktív csoportot hoztak létre, amely az elmaradt munkák pótlása, a templom csinosítására mellett a hitéletet is igyekszik tartalommal megtölteni. A kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy aktivitásban, lelkesedésben nincs hiány. A vasárnap szentmisékre zsúfolásig telik a templom, sőt, már az első keresztelőn is túl van a közösség. A tervek szerint hamarosan kiállításokra, hangversenyekre, nyugdíjas programokra is invitálják a városrész lakóit az új létesítmény falai közé. A szervezők arra kérik mindazokat, akik a székek elkészítéséhez pénzösszeget ajánlottak fel, vagy csatlakozni szeretnék az adományozók köréhez, hogy a számlázáshoz szükséges adatok egyeztetésére hívják a 30/9251-651-es mobiltelefonszámot, vagy írjanak e-mailt az [email protected] e-mail címre.

Kövessen minket a Facebookon is!