Április 12. péntek, Gyula
Hírek, események 2007. október 17. 11:38

Péntektől Kígyós-menti Halnapok

Képgaléria
Péntektől Kígyós-menti Halnapok
Október 19. és 23. között ismételten megrendezésre kerül a Kígyós-menti Halnapok. A helyszín – azaz a Kígyósi csárda – nem idegen „terep” a Porta Egyesület előtt, sőt!
Mindig nagy örömmel térnek vissza a Porta Egyesület munkatársai és aktivistái a Kígyósi csárdába. A fülöpszállási vendéglátóhely ráaádásul nemcsak különleges, mesterien elkészített étkeivel hívogat újra és újra, hanem megannyi emlékével, élményével is a Hodován László által vezetett étterem felkeresésére ösztönöz. Hiszen ki ne emlékezne arra a tavaly augusztusi 20-i napra, amikor néhány méterre az 52-es főúttól felavatásra került az utazók védőszentjéről, Szent Kristófról elnevezett kereszt. A Porta Egyesület irányításával felépült szakrális emlék a széles körű összefogást példázza, melynek révén egy nemes kezdeményezés valósulhatott meg. Így a kereszt ma is arra figyelmeztethet, hogy közlekedjünk biztonságosan, körültekintően, hogy épségben jussunk haza családtagjainkhoz. Egy másik kedves emlékért még korábbra, 2005-re kell visszanyúlnunk. Ekkor újult meg ugyanis a fülöszállási egyházközség katolikus temploma. A munkálatok sikerében oroszlánrészt vállalt Hodován László, aki akkoriban úgy fogalmazott: „Bár sohasem éltem Fülöpszálláson, ma már szinte otthon érzem magam a barátságos kis községben. 1992-ben kezdtem itt vállalkozásomat, amikor megvásároltuk a Kígyósi csárdát.” A közeli napokban újabb alkalom kínálkozik egy fülöpszállási kirándulásra, hiszen október 19. és 23. között ismételten megrendezik a Kígyós-menti Halnapokat. A gasztronómiai különlegességekről Varga Károly, olimpiai és világbajnok mesterszakács gondoskodik. Íme, álljon itt néhány remek étek a kínálatból: kígyós-tavi filézett halfilé, harcsahalászlé, egészben sült mandulás kövi pisztráng, rácponty.

Kövessen minket a Facebookon is!