Február 21. szerda, Eleonóra
Hírek, események 2007. november 12. 19:49

Élő Betlehem Kecskemét főterén

Élő Betlehem Kecskemét főterén
(MOZO) A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére emlékeznek. Időpontja december 25-e. A keresztény hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől.
De az ünnep előtte is élt már, csak akkor más vallási színezete volt. Ez pedig a pogányok téli napfordulós ünnepe. Ekkor a fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. Ebbe az ünnepi légkörbe illesztették be a kereszténységet. Itt van például a karácsonyi jászol története, amelyhez a keleti bölcsek egy fényesen ragyogó csillag révén jutottak el. Ezt a jelenetet már sok féleképen megjelenítették az idők folyamán Az idén A Porta Egyesület szervezésében egy élő betlehem állításával szeretnénk ünnepibbé varázsolni a karácsonyi készülődést. A főtéren a rom-ketben a barátok temploma melletti területen állítjuk fel azt az istállót jászlat mely élő állatokkal lesz benépesítve, valamint betlehemes játékokkal várjuk a kedves érdeklődőket.

Kövessen minket a Facebookon is!