„Krisztus követségében”
Képgaléria
A magyar misszionáriusok mintegy 25 évet töltöttek Kína egyik legszegényebb vidéken, a Hopej tartományban található tamingi misszióban. Kínai tevékenységüket a „magyar missziós tavasz legszebb virágzása”-ként emlegette a korabeli közvélemény.
A missziós küldetés felvállalásának gondolata 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején fogalmazódott meg a jezsuita rend tartományfőnökében, Somogyi Jenőben, aki megfogadta, hogy ha a jezsuiták bántódás nélkül vészelik át a nehéz időszakot, akkor a magyar rendtartomány nevében missziós feladatra jelentkezik. Több felmerült lehetőség közül (Anglia, Afrika, Észtország, Finnország Kína és Lengyelország) a magyarok az észak-kínai, hszienhszieni missziót választották, melyet a champagne-i jezsuiták, a terület felelősei, felosztani készültek. A magyarok döntésüket azzal indokolták, hogy a kínai misszió felvállalásával oda térhetnek vissza, és ott segíthetnek, ahol a magyar nép ősei éltek. Az 1857-es alapítású francia misszió felosztásának közvetlen oka az volt, hogy a 20. század elejétől kezdve a nagy kiterjedésű misszió híveinek lelki gondozását az egyre idősödő francia jezsuiták már nem voltak képesek ellátni, az anyaországból pedig nem volt remény új szerzetesek küldésére.
A hszienhszieni misszió részét képező, a magyar jezsuitáknak juttatott tamingi misszió kiterjedése 8640 négyzetkilométer volt, ami nagyjából egy Bács-Kiskun megyei nagyságú területet jelentett. Kína legsűrűbben lakott vidékei közé tartozott. A táj a megérkező szerzeteseket az Alföldre emlékeztette, a különbség csak annyi volt, hogy itt nem lehetett a kis falvak templomtornyát látni. Sokszor a sárból tapasztott kunyhók is alig látszottak. A misszió lakosságának zöme alig száz fős falvakban élt. Megélhetésük legfőbb forrása a földművelés volt. Iparnak semmi nyoma nem volt a területen. A kereskedelem is inkább a lakosság egymásközti árucseréjét jelentette.
Az első magyar jezsuita, Szarvas Miklós, már felszentelt papként, 1922-ben érkezett Kínába, tamingi állomáshelyét 1924-ben foglalta el. Kezdettől fogva célja volt a magyar misszió önállósítása, melyhez fokozatosan sikerült megteremteni a hiányzó személyi és anyagi feltételeket. 1931-ben Szarvas Miklóst a terület püspöke, Msg. Henri Lécroart, a tamingi jezsuita rendház helyettes elöljárójává nevezte ki, ami az első lépést jelentette a misszió önállósításának útján. 1935-ben XI. Pius pápa a tamingi missziót apostoli prefektúra rangjára emelte, s ezzel vált önállóvá a terület. A tamingi apostoli prefektúra elöljárójává Szarvas Miklóst nevezték ki.
A tamingi misszió mintegy negyedszázados fennállása alatt a magyar jezsuita rendtartományból 40 jezsuita páter és segítőtestvér érkezett. A kalocsai iskolanővérek összesen 26 tanári ill. óvónői képesítéssel rendelkező nővért és házi nővért küldtek Kínába. A misszionáriusok elsősorban oktatással, gyógyítással, betegápolással és lelkipásztorkodással foglalkoztak. E feladatok ellátására iskolákat, betegkezelőket, agg- és árvaházakat működtettek. A misszió számára szükséges eszközöket (bútorokat templomi berendezéseket, textileket, mindennapi használati tárgyakat, sőt a gyógyszerek egy részét is) különböző műhelyeikben állították elő. Gazdálkodtak, megtermelték a szükséges konyhai alapanyagokat és állatokat is neveltek.
A tamingi misszió fennállása alatt szinte nem volt olyan év, amikor valamilyen természeti csapás (árvíz, szárazság vagy sáskajárás) vagy háborús esemény (polgárháború, rablótámadás, japán megszállás…) ne nehezítette volna a misszionáriusok munkáját. A helyzet a második világháború végén fordult igazán válságosra, a kommunista csapatok előretörésével. 1947-re gyakorlatilag lehetetlenné vált a missziós munka a tamingi misszió területén. 1955-ig a magyar jezsuiták Kína más misszióiban dolgoztak, miközben fokozatosan mindegyiküket kiutasították az országból. Mivel Magyarországra már nem térhettek vissza, a rend feloszlatása miatt, szétszóródtak a világban. Egy részük Tajvanra, Hongkongba, Fülöp-szigetekre, Japánba és Ausztráliába, másrészük Amerikába került a rendi elöljárók utasítására, néhányan pedig Európában kaptak új megbízatást.
A Kalocsai Érseki Kincstár időszaki kiállítása a Magyarországon az első világháború végétől újra éledő missziós mozgalomtól kezdődően vezeti végig látogatóit a szerveződő kínai misszió fordulatokban gazdag történetének főbb állomásain, miközben a misszionáriusok mindennapjait jelentő kínai kultúrából is ízelítőt kapnak az érdeklődők. A kiállítás változatos tárgyi anyagát a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár és a Kalocsai Főszékesegyház Könyvtár dokumentumain, könyvein, térképein és fényképein túl a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, a Jezsuita Levéltár, a Néprajzi Múzeum, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és a Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum által kölcsönzött anyag jelenti.
Az időszaki kiállítást 2010. április 8-án 18. órakor Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek nyitja meg. A megnyitó után Dr. Lakatos Andor, a Főegyházmegyei Gyűjtemények vezetője „Jezsuiták Kalocsán (1860-1948)” címmel tart előadást. 2010. április 9-én, pénteken „A hitterjesztés és a katolicizmus múltja és jelene Kínában” címmel ismeretterjesztő délutánon vehetnek részt a látogatók. A következő három előadás hallható ezen a napon: 17.00Vámos Péter sinológus, történész: A magyar jezsuiták kínai missziója, 17.30 András Attila S.J.: A kereszténység helyzete 1949 után, 18.00 „Egészen az Úr Jézusé lenni” Egy kalocsai iskolanővér missziós útja Kínába. Beszélgetés Kőnig Mária Lidvina nővérrel. (Filmvetítés, kb. 30 perc).
