Napi Evangélium - „Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt.\"
Képgaléria
Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15
Elmélkedés:
János evangélista figyelemreméltó kijelentést tesz: a tömeg azért keresi, illetve követi Jézust, mert látták azokat a csodáit, amelyek során betegek gyógyultak meg. A népet, legalábbis a most összeverődött népet tehát a kíváncsiság vezérli, illetve az az érek, hogy újabb betegek nyerjenek gyógyulást. Nem kell feltétlenül rosszallónak tekintenünk az evangélista ezen megjegyzését, inkább annak magyarázatát és okát kell e mögött sejtenünk, hogy a későbbiekben miért nem hisznek az emberek Jézusnak, amikor az élet kenyeréről beszél a csodálatos kenyérszaporítást követően. A Jézusban való hithez a mi számunkra sem elegendő semmilyen emberi érdek vagy kíváncsiság.
© Horváth István Sándor
