Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2007. december 11. 13:52

Élő Betlehem a Főtéren

Élő Betlehem a Főtéren
(RA) – Először állítanak Kecskeméten Élő Betlehemet. A Porta Egyesület kezdeményezésére megvalósuló látványosság igazi családi programnak ígérkezik.
Már elkezdődtek az Élő Betlehem építési munkálatai. A Kecskeméten első alkalommal megvalósuló látványosság december 17-től 27-ig tekinthető meg a Barátok temploma melletti Romkertben – tájékoztatta honlapunkat Molnár Zoltán, a Porta Egyesület irodavezetője. A civil szervezet által koordinált kezdeményezés valódi kuriózumnak ígérkezik, hiszen korábban még sohasem állt élő állatokkal benépesített jászol Kecskemét belvárosában. – Külön kiemelendő december 18. és 19. napja, amikor élő állatok (lovak,szamarak, juhok, bárányok, galambok) népesítik majd be a jászolt. E napokon egyébként délelőttönként az óvodások, délutánonként pedig az általános iskolások és a középiskolások szórakoztatják majd karácsonyi műsorukkal a megjelenteket – számolt be Molnár Zoltán. Mint hozzáfűzte: az Élő Betlehem létrejöttében kulcsszerepet vállalt a létesítmény faanyagát biztosító Molnár Fatelep, valamint mindazok, akik az állatokat rendelkezésre bocsátották. A segítségüknek, felajánlásuknak köszönhetően minden adott ahhoz, hogy egy feledhetetlen élménnyel gazdagodjanak a kecskemétiek.

Kövessen minket a Facebookon is!