Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2007. december 12. 09:49

Bodolay Géza továbbra is folytatná

Képgaléria
Bodolay Géza továbbra is folytatná
(RA)– A Kecskeméti Katona József Színház napi működését egyelőre nem befolyásolja az eredménytelen direktorválasztás – mondta el az Alföldi Naplónak Bodolay Géza igazgató, aki szerint a következő kiíráskor több pályázó szállhat harcba a pozícióért.
Meglepte-e, hogy nem született döntés, s így érvénytelenül zárult a pályázat? – Érvénytelennek jogi értelemben lehet csak nevezni a pályázatot, miután senki nem kapott 17 „igen” szavazatot. A jelöltekről így is sok minden kiderülhetett. Mivel magyarázza, hogy a városatyák az öt jelölt közül képtelenek voltak kiválasztani a szerintük megfelelő direktor személyét? – Nem nevezném „képtelenség”-nek ezt. Előfordulhat bármely kérdésben, hogy nincs meg a kellő számú szavazat. Az igen szavazatok számát tekintve megelőzte vetélytársait. Levonhatók-e ez alapján következtetések a következő fordulóra nézvést? – Nem tudom. A társulat mindenesetre örömmel vette a hírt. A választás mostani kimenetele érezteti-e hatását a színház napi működésére? – Szerencsére nem. Valódi repertoárt játszunk, tíz különböző előadásunk váltja egymást a játszó helyszíneken, és ettől jobbak, ihletettebbek a szereplők. Decemberre szinte alig lehet jegyet venni, be kellett vezetnünk az utolsó pillanatban megváltható „ahol hely van” jegyeket, mert már a pótszékeket is mind eladták. A bérletezéskor megfigyelhető lelkesedése nézőinknek, a jegyvásárlásoknál most érezhetően tovább folytatódik. Köszönjük ezt a fokozott érdeklődését közönségünknek. Milyen forgatókönyvet tart valószínűnek a direktorválasztás további kimenetelét tekintve? – Vélhetően többen elindulnak. Az önkormányzat kiírja, a Közlöny megjelenteti, ez után egy hónapig lehet benyújtani a pályázatokat, majd egy hónapon belül el kell bírálni. Munkatársaimmal együtt azt reméljük, hogy folytathatjuk munkánkat. A krakkói Słowacki Színházban nagy sikerrel mutatták be Wyspianski Menyegzőjét az Ön rendezésében. Mi ennek az eseménynek a jelentősége? – Lengyel testvéreink legnagyobb nemzeti drámáját soha nem rendezte külföldi Lengyelországban. Ugyanakkor évente országszerte van 7-8 különböző bemutatója. Az eredeti ősbemutató helyszínén, a krakkói Nagyszínházban, a 100 éves évforduló tiszteletére készült előadás a magyar-lengyel baráti kapcsolatok nagyszerű bizonyítéka. Januárban még külön díszbemutatót is tartanak, az egyetemen párhuzamosan konferencia zajlott, Lengyelország Wyspianski szellemét idézi. Nagyon büszkék lehetünk rá, hogy a kecskeméti „Magyar menyegző” után kilenc évvel, Mira János díszlettervezővel minket kértek meg a feladatra. Utólag elmondhatom: boldog vagyok, hogy elvállalhattam.

Kövessen minket a Facebookon is!