Január 31. péntek, Gerda, Marcella

Álljunk ki a természetért Európában is

2015. május 12. 08:37

A mai napon riadólánc indult Európa szerte több mint száz szervezet aktív közreműködésével a természetvédelem érdekében. Az Európai Bizottság tervezett reformja a rövid távú gazdasági haszonért feláldozhatja a természetvédelmi jogszabályokat. Az MTVSZ, az MME és a WWF Magyarország kérik a magyar állampolgárokat, hogy vegyenek részt a Bizottság által kezdeményezett konzultációban és álljanak ki a természeti értékek megőrzése mellett! (www.magyartermeszet.hu)

Részletek
VII. KORTÁRS KERESZTÉNY IKONOGRÁFIAI BIENNÁLE

VII. KORTÁRS KERESZTÉNY IKONOGRÁFIAI BIENNÁLE

2015. május 12. 08:34

GYERMEKEK „Isteni gyermek” – „Isten gyermekei va-gyunk” című kiállításon az ELTE játék- és szabadidő szakos mestertanár-jelöltek szavazatai alapján a Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekérdekek Szakosztálya. HARTUNG SÁNDOR festőművészt Sári című festményéért különdíjban részesítette.

Részletek
Elkészült az Audi motorfejlesztő központja

Elkészült az Audi motorfejlesztő központja

2015. május 12. 08:27

Magyarország gazdaságának fejlődését leginkább a tavaly 10 százalékkal bővülő Németországba irányuló export határozza meg. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átadta az Audi 1600 négyzetméter alapterületű, 5,4 milliárd forintból épült motorfejlesztő központját.

Részletek
Júniusban újra KAFF

Júniusban újra KAFF

2015. május 11. 18:21

Június 24-28 között 12. alkalommal rendezik meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. Idén harminc éves a rendezvény és száz éve indult útjára a magyar animáció. A házigazda Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatójával, Mikulás Ferenccel beszélgettünk az évfordulós esemény kapcsán.

Részletek
A Roma önkormányzat is segíti a Wojtyla Házat

A Roma önkormányzat is segíti a Wojtyla Házat

2015. május 11. 15:21 | Adományok Wojtyla Ház

Ma délben a Wojtyla Ház Nonprofit Kft. és a Kecskemét Megyei Jogú Város Roma Települési Nemzetiségi Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a 2015-ös közös rendezvényekről, programokról. A megállapodás arról is szól, hogy kölcsönösen segíti a két szervezet egymás munkáját, az önkormányzat felvállalta, hogy roma napokat, panasznapokat szervez a központ szegényeinek. Illetve részt vesznek a Wojtyla Ház Boldog Ceferino nyári táborának szervezésében, és a fiatalok megszólításában is. A Roma Önkormányzat felvállalta azt is, hogy évente négy alkalommal meghívja a Wojtyla Ház szegényeit egy-egy ebédre. Az első alkalom ma jött el. A menü rakott kelkáposzta volt, melyet az Íz faktor készített és szállított el. Ebéd előtt egy kis beszélgetésre volt időnk. Szóba kerültek a szociális bérlakások és a hátralékok is. Az önkormányzat elnöke Radics Kálmán és elnökhelyettese Kovács János megígérték, amiben tudnak segítenek a lehetőségekhez képest. Köszönjük segítségüket, áldozatukat.

Részletek
PARADOXONOMETRIÁK - Orosz István kiállítása

PARADOXONOMETRIÁK - Orosz István kiállítása

2015. május 11. 09:04 | Wojtyla Ház

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2015. május 12-én (kedden) 17 órára a kecskeméti Kápolna Galériába (Kecskemét, Kápolna u. 13.) OROSZ ISTVÁN grafikusművész tárlatára. Megnyitja Buda Ferenc költő, köszöntőt mond Füzi László, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek igazgatója. Megtekinthető: május 27-ig munkanapokon 13 órától 17 óráig. Bemutatkozik és kóstolót tart a Galántai Családi Pincészet a Kunsági Női Borrend közreműködésével.

Részletek
A Tárkány Művek háza táján családias a hangulat

A Tárkány Művek háza táján családias a hangulat

2015. május 11. 08:56

Az énekes Paár Julianna és a bőgős Bognár András összeházasodott, és megszületett első kisfiuk. A brácsás Papp Endre is apa lett, neki is most született kisfia. Tárkány-Kovács Bálint zenekarvezetőnek pedig 15 hónapos a kisfia, akit egy kicsit a Hallgass Hazait műsorában is hallhattunk.

Részletek
Bagossy Brothers Company sikerei

Bagossy Brothers Company sikerei

2015. május 11. 08:55

A Bagossy Brothers Company még nincs 2 éves, de már egy kislemez, egy nagylemez, és közel 100 élő koncert van mögöttük. A dalaik nagy része közönség kedvenc, koncertjeikre jellemző a közös tombolás. A zenekarból többen már korábban is zenéltek egymással, a fiúk nem csak zenésztársak, barátok is. Közös vágyuk volt létrehozni egy olyan zenekart, ami saját produkcióra fókuszál - így indult.

Részletek