Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Az Evangélikus Egyház gyülekezete is támogatja szegényeinket

Az Evangélikus Egyház gyülekezete is támogatja szegényeinket

2014. november 17. 15:23

II. János Pál pápa nyitott lelki vezetőként vonult be a történelembe. Ugyanúgy fogadta, kezelte a különböző vallási felekezet hívőit, mintha saját nyája lenne. Ugyanebben a szellemiségben működik kecskeméti háza is. Már sok éve támogatja a központ szegényeit az Evangélikus Egyház kecskeméti gyülekezete is. Közös zenés beszélgetésünkön Kis János lelkész úr sok jó szót és üzenetet mondott el gondozottjainknak. A gitárt Katona József szólaltatta meg. Még egy közös éneklés is belefért az ebéd előtt. Majd közös ima után lelkész úr és gyülekezeti tagjai segítettek felszolgálni az ebédet. A menü csirkecomb volt burgonyával, melyet a Szőlőfürt fogadó készített el.

Részletek
Kardos László felajánljása a Wojtyla Háznak

Kardos László felajánljása a Wojtyla Háznak

2014. november 17. 14:40 | Wojtyla Ház

Kardos László, a Kardos Uszoda és víztechnika Kft. ügyvezető-tulajdonosa hétvégén ismét támogatta a Wojtyla Ház Sorsközösségét egy nagyon finom szarvas pörkölttel. A menü mellé kollégáink almát is tudtak felszolgálni. Adományozónk az ebéd kiadásban is segített a konyhán. Szakácsunk Berki Károly volt.

Részletek
Magas állami kitüntetést kapott a kecskeméti Mercedes-gyár első igazgatója

Magas állami kitüntetést kapott a kecskeméti Mercedes-gyár első igazgatója

2014. november 17. 09:16

Magyarország köztársasági elnöke a miniszterelnök előterjesztésére a magyar ipar és az egész magyar nemzetgazdaság szempontjából meghatározó jelentőségű kecskeméti Mercedes-Benz gyár első igazgatójaként végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Frank Klein, a Daimler AG egész világra kiterjedő transzporter-gyártásának vezetője, a Mercedes–Benz kecskeméti gyárának első ügyvezető igazgatója részére a Magyar érdemérem tiszti keresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Dr. Czukor József, Magyarország berlini nagykövete csütörtökön adta át a nagykövetség épületében. Az átadási ünnepségen Klein meleg szavakkal emlékezett meg a magyar kormányzattal és Kecskemét város vezetésével kialakult szoros együttműködésről, a magyar hatóságok rugalmasságáról, valamint a 800 millió euró beruházásával létrejött, ma már három műszakban termelő kecskeméti gyárnak a vállalatcsoport életében betöltött kiemelkedő szerepéről.

Részletek
A kecskeméti Autóüveg támogatta házunkat

A kecskeméti Autóüveg támogatta házunkat

2014. november 14. 15:40

Újabb támogatót köszönthettünk ma délben a Wojtyla Házban. Felkérésünkre, hogy legyen egy nap támogatója azonnal igent mondott. Szponzorunk Kerényi György az Autóüveg Kft. ügyvezető igazgatója. Ebéd előtti ismerkedésünkkor megtudtuk, hogy a cég 1992-ben alakult eredetileg német-magyar tulajdonosokkal, majd az előbbi kiválásával tisztán családi vállalkozássá alakult. Támogatónk elmondta azt is, hogy milyen nagyszerűnek tartja, az ilyen házat, ami segíti a szegény családokat. Közös ima után közös ebéd következett. A menü rakott zöldbab volt.

Részletek

Bács-Kiskun Megyei Polgármesterek 2014. évi Fóruma

2014. november 14. 15:08

Az októberi önkormányzati választásokon immár öt évre választottunk polgármestereket, önkormányzati testületeket. A megválasztott tisztségviselők hivatalba lépése és működésük kezdete nagyjából egybeesik a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak elindulásával is. Az újonnan megválasztott testületek sikere nagyban függ attól, hogy milyen eredményességgel valósulnak meg az egyes településeken a fejlesztések és milyen arányban jönnek létre új munkahelyek.

Részletek