Július 31. szerda, Oszkár
A Bozsó Gyüjteményben járt a Wojtyla Család

A Bozsó Gyüjteményben járt a Wojtyla Család

2013. november 11. 14:10 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Család ismét művelődésre adta a fejét. Ezúttal a Bozsó Gyűjteményben jártak, ahol a nagyszerű és nagy múltú Bozsó János festőművész alkotásait nézhették meg, illetve az egyedülálló óra gyűjteményt. A nemrégiben felújított épületbe minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.

Részletek
Mindenszentek és Halottak napja: elfeledett embertársainkra emlékeztek

Mindenszentek és Halottak napja: elfeledett embertársainkra emlékeztek

2013. november 1. 11:12 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület aktivistái november 1-én megemlékezést tartottak a Memento keresztnél. Azokért az elhunyt testvéreinkért gyújtottak gyertyát, vittek virágot, akiket halálukkor elfelejtettek, nem kísérte el senki utolsó útjukra. Nincs egy barát, egy gyermek, egy feleség, egy anya, egy nagyszülő, aki sírjára tenne ilyenkor egy szál mécsest a lelki üdvéért. A megemlékezést a Meditáció című fuvolaművel kezdte Németh Emese előadásában. Pisch Ferenc Mindenszentek ünnepén című versét Ömböli Magdolna szavalta. Majd Bárkányi Ernő a Barátok temploma templomigazgatója beszélt az elmúlásról, a gyászról, a Mindenszentek és a Halottak napja fontosságáról. Az ilyenkor oly sokszor olvasott Kosztolányi Dezső Halotti beszédét Molnár Zoltántól hallhattuk. A közös gyertya gyújtás és ima után a megemlékező közönség átsétált a szociálisan eltemetettek sírjaihoz, ahol mécsest és virágot raktak a kriptákra.

Részletek

Felzárkóztató órák, Anyák Klubja foglalkozássorozat és családlátogatások a helyi kötődés erősítéséért

2013. október 31. 15:59

Felzárkóztató órák, Anyák Klubja és családlátogatás is szerepel a Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció című projekt keretében, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület szervezésében megvalósuló, Önbizalom és büszkeség című mini-projektben. A kecskeméti programsorozat 2014. március végén ugyan lezárul, de a foglalkozások igény szerint tovább folytatódnak.

Részletek
Szolidált a családdal a Szolidaritás Mozgalom

Szolidált a családdal a Szolidaritás Mozgalom

2013. október 31. 15:51 | Adományok Wojtyla Ház

Október 17-e a szegénység elleni küzdelem világnapja. Ennek alkalmából jött el házunkba a Magyar Szolidaritás Mozgalom kecskeméti szervezete. Együttérzésüket kimutatva készítették el számunkra október 31-én a finom kakas pörköltet tésztával. De miért nem egyezik a két időpont? A felkérés a „fenti berkekből” későn érkezett, hogy össze tudjon jönni a csapat egy közös főzésre, így úgy döntöttek, hogy hónap végére teszik a közös megemlékezést. A közös beszélgetés után közös ima következett, majd a közös ebéd.

Részletek
Fénycsapdákat látott a család

Fénycsapdákat látott a család

2013. október 31. 15:23 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Ház szegény családja mindig érdeklődve nézi végig Kecskeméten található időszaki és állandó kiállításokat. Október 31-én csütörtökön a Művelődési Központban járt a csapat, akik a Kecskeméti Fotókőr tagjainak kiállítását és Bruncsák András, Mészáros Marianna, Takács István és Walter Gábor kiállítását nézték meg.

Részletek
Tiszavölgyi Gábor patronálja házunk nagy családját

Tiszavölgyi Gábor patronálja házunk nagy családját

2013. október 31. 09:49 | Adományok Wojtyla Ház

Tiszavölgyi Gábor a Wojtyla Ház állandó patrónusa látta vendégül a családot október 30-án. Sajnos ő maga nem tudott jelen lenni, mert az építőipar nem állhat le. Így az alapanyagot csak beküldte és önkéntes szakácsnőnk Kati néni készítette el a székelykáposztát. A pörkölt alapot reggel hozták készen. Imánk a nap segítőjéért szólt.

Részletek
Pulykahusi érkezett a Gallfood Kft. kollektívájától

Pulykahusi érkezett a Gallfood Kft. kollektívájától

2013. október 31. 09:41 | Adományok Wojtyla Ház

Október 31-én csütörtök reggel a GallFodd Kft. teherautója gördült a Wojtyla Ház elé. Nem is akár milyen áruval. 90 kiló pulykamájat és pulykacombot küldött Borsos Ferencné, a GallFood Kft. ügyvezető igazgatója. Az ügyünket Vargáné Marika a Gallfood Kft. titkárságvezetője patronálta Ezúton is köszönjük az adományt és a segítséget.

Részletek
Napi Evangélium: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.”

Napi Evangélium: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.”

2013. október 31. 08:20 | Wojtyla Ház

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.” De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!” Lk 13,31-35

Részletek