Július 31. szerda, Oszkár
Exhumálják Mona Lisa fiait

Exhumálják Mona Lisa fiait

2013. szeptember 13. 09:50

Évszázadok óta keresik a bizonyosságot, ki lehetett a rejtélyes mosolyú asszony, aki a festők festőjét, Leonardót leghíresebb művének megalkotására ihlette. A szépség neve Mona Lisa, de hogy a kor melyik Lisa asszonyáról van szó, arra csak feltételezés született.

Részletek
Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Kecskeméti értékek mutatkoznak be az országos akcióban

Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Kecskeméti értékek mutatkoznak be az országos akcióban

2013. szeptember 13. 09:21

Kecskemét is csatlakozott az „Itthon vagy – Magyarország, szeretlek!” országos akcióhoz. A Magyar Televízió által indított kezdeményezés célja, hogy a szeptember 28-29-i hétvégén, Szent Mihály napján, a közmédia négy csatornájának segítségével két napos, tematikus műsorfolyam keretében, nagyszabású, élő körkapcsolás útján megmutassák Magyarország szépségét, értékeit. A kezdeményezés kapcsán Kecskemét Város Napja eseményeit és a Szent Mihály napi rendezvényeket összehangolva a város történetét, hagyományait bemutató programsorozatot tervez az önkormányzat, amelyhez 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra nyújtott be pályázatot.

Részletek
Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Több rendőr vigyázza a közbiztonságot

Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Több rendőr vigyázza a közbiztonságot

2013. szeptember 13. 09:10

Kecskemét önkormányzatának kezdeményezésére június 1-től több rendőr vigyázza a megyeszékhelyen a közbiztonságot. Ennek előzménye, hogy a város rendőrkapitányának éves beszámolója elfogadásakor dr. Zombor Gábor pogármester javasolta: kezdeményezzék a Belügyminisztériumnál, hogy a Kecskeméti Rendőrkapitányság megnövekedett feladataival járó többletkiadásokhoz – lehetőség szerint – több állami forrást biztosítson. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter válaszlevelében köszönetét fejezi ki az önkormányzatnak a rendőrkapitányság és a településen működő polgárőr egyesületek munkájához és működéséhez nyújtott eddigi támogatásért. Tájékoztatta a várost arról is, hogy a rendszeres szolgálatteljesítés érdekében június 1-től más területi szervektől Kecskemétre helyeztek át 9 főt. A helyi és területi rendőrségek együttműködésének és munkájának köszönhetően a közbiztonságra vonatkozó statisztikai adatok máris javultak.

Részletek
Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Stabil volt a város első félévi gazdálkodása

Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Stabil volt a város első félévi gazdálkodása

2013. szeptember 13. 09:09

Kecskemét önkormányzatának első félévi gazdálkodásáról kapott tájékoztatást a város közgyűlése. Az adatokból kitűnik: az önkormányzat pénzügyi helyzete stabil volt, a feladatellátás finanszírozása rendben történt, az önként vállalt feladatok a működés biztonságát nem befolyásolták. A bevételek összege mintegy 12,2 milliárd forint, a kiadások összege 10,9 milliárd forint volt.

Részletek
Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Segítő kezek mintaprogram Kecskeméten is

Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Segítő kezek mintaprogram Kecskeméten is

2013. szeptember 13. 09:08

Kecskeméten is elkezdődik a „Segítő kezek – összefogás félmillió idős otthoni biztonságáért” mintaprojekt. Ennek előzménye, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma az idősek szociális biztonságának erősítése céljából országos mintaprogram kidolgozását és bevezetését tűzte ki célul. A program önkéntesek, közösségi szolgálatot végzők, diákok és közfoglalkoztatottak segítségével különösen a 80 év feletti időseknek nyújt segítséget önálló életvitelük megőrzéséhez, továbbá életkorukból, mentális és egészségi állapotukból eredő problémáik megoldásához. A projekt kiemelt figyelmet fordít a tanyákon élő idősekre, ezáltal javítva e településrészek közbiztonságát, és az itt élők biztonságérzetét. A program felügyeletét Jeneiné dr. Rubovszky Csilla idősügyi miniszteri biztos végzi.

Részletek
Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Egységes kiállás Erdély védelmébe

Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Egységes kiállás Erdély védelmébe

2013. szeptember 13. 08:38

Falusi Norbert, Kriskó Dávid és Kohajda László önkormányzati képviselők közösen indítványozták, hogy a közgyűlés hozzon határozatot: elutasítja a cianidos technológiával történő aranybányászatot, amely az ökológiailag egységes Kárpát-medence környezeti biztonságát veszélyezteti. Emlékeztettek rá: 2000-ben 100 000 köbméter cianid és nehézfém tartalmú szennyezőanyag került a Tiszába, csaknem a teljes folyómenti ökoszisztémát kipusztítva. Ezért szükséges egységben elutasítani a román kormány azon törvénykezdeményezését, amely zöld utat biztosítana a cianidos technológiával történő aranybányászatnak. Az indítvány kapcsán a felszólalásokból kiderült, a kecskeméti képviselő-testület tagjai egységesen úgy vélik: Erdély természeti és kulturális értékei veszélyben vannak, ez ellen pedig szót kell emelni. Dr. Zombor Gábor polgármester javasolta: a frakciók vezetői és az indítványozók mielőbb fogalmazzanak meg egy közös nyilatkozatot az erdélyi értékek védelme érdekében. A testület a javaslatot elfogadta.

Részletek
Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Szolidaritás Székelyfölddel

Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Szolidaritás Székelyfölddel

2013. szeptember 13. 08:36

Hozzájárult a közgyűlés ahhoz, hogy a Székely Nemzeti Tanács kérésére Kecskemét önkormányzatának neve és címere felkerüljön a www.nemzetiregiok.eu honlapra. A döntés előzménye, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azzal a kéréssel kereste meg Kósa Lajost, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét, hogy nyílt levelét juttassa el az összes magyarországi önkormányzathoz. A megküldött levélben szerepel, miszerint a Székely Nemzeti Tanács azt igyekszik elérni, hogy a Székelyföldön élő 800 ezer lakos véleményét kérjék ki a romániai közigazgatási reform, a közigazgatási határok kialakítása során. A Tanács törekvéseit a magyarországi önkormányzatok azzal tudják támogatni, szolidaritásukat kifejezni, ha nevük és címerük felkerül a honlapra, a hivatalos támogató partnerek közé.

Részletek
Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Támogatták a jelenlegi igazgatót

Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Támogatták a jelenlegi igazgatót

2013. szeptember 13. 08:35

Pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztere a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium intézményvezetői beosztásának ellátására. A kiírásra egy jelentkező volt, az intézményt jelenleg is vezető Leviczky Cirill. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a hatályos jogszabálynak megfelelően kikérte Kecskemét önkormányzatának véleményét. A város közgyűlése úgy döntött, hogy támogatja Levicky Cirill pályázatát.

Részletek
Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Pályázat a hulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztésére

Kecskemét szeptemberi közgyűlésének döntései-Pályázat a hulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztésére

2013. szeptember 13. 08:33

A város hulladék-gazdálkodási rendszerének fejlesztésére nyújtott be pályázatot Kecskemét önkormányzata, az erről szóló beszámolót Nagypál Sándor alpolgármester terjesztette a testület elé. A pályázat keretében 3 darab tömörítőlapos, 16 köbméteres hulladékgyűjtő gépjármű, 2 darab 30 köbméteres multiliftes konténer, 1 rakodógép és 4 ezer házi komposztáló edény beszerzését tervezi a város. A projekt tervezett összköltsége nettó 257.900.000 forint, amelyből 245 millió forint az igényelt támogatás összege. Nyertes pályázat esetén lehetőség nyílik az elöregedett eszközpark megújítására, a házi komposztálók lakosságnak történő átadásával pedig sokkal több ingatlanon lehet majd helyben hasznosítani a zöldhulladékot. A pályázat előkészítését, a fejlesztési program meghatározását az önkormányzat a Kecskeméti Városgazdasági Kft. bevonásával, a pályázat benyújtását, a beszerzés lebonyolítását pedig a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. közreműködésével végzi. A beszerzendő eszközöket szintén a Városgazdasági Kft. üzemelteti majd, hasonlóan a projekt keretében megvalósítandó, járműoptimalizálásra szolgáló informatikai rendszerhez.

Részletek