Július 31. szerda, Oszkár
Kecskeméten avatták az ország első Referencia Intézményét.

Kecskeméten avatták az ország első Referencia Intézményét.

2013. június 21. 15:12

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány hazánkban 2 éve szervezi és felügyeli a finn modell alapján kidolgozott Iskolai Kortárs Segítő program működését. A programban előzetes szűrés alapján, megadott kritériumrendszernek megfelelve vehetnek részt iskolák. A Kortárs Segítő Csoportokat működtető iskolákban a Kék Vonal szakemberei támogatják a mentortanárok és a gyerekekből alakult kortárs csoport tevékenységét és munkáját. Idén először a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány \"Referencia Intézmény\" minősítést adományozott a kecskeméti Belvárosi Óvoda és Általános Iskola Zrínyi Ilona Általános Iskolának a 2012/2013 -as tanévben végzett kimagasló munkájáért. Az intézményi minősítésre és a hivatalos avatásra 2013. június 20-án délután 16 órakor került sor az iskolában. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány kuratóriumi elnöke, Papp Zsuzsanna nyitotta meg az eseményt, majd Mák Kornél alpolgármester úr mondta el méltató és elismerő beszédét. A programban részt vett gyerekek és mentortanárok is elismerő oklevélben részesültek.

Részletek

Tűzgyújtási tilalom Bács-Kiskun megyében

2013. június 21. 08:11

A hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt 2013. június 21-étől Bács-Kiskun megye erdőterületein és annak környezetében – különösen a parlag- és legelő területekkel határos erdőkben, valamint a fenyvesekben – fokozott tűzveszély alakult ki. Ezért a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a megye erdőterületein, az erdő és fásítások kétszáz méteres körzetében tűzgyújtási tilalmat rendelt el.

Részletek
Napi Evangélium:  „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják."

Napi Evangélium: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják.\"

2013. június 21. 08:06 | Wojtyla Ház

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?” Mt 6,19-23

Részletek
Gulyásleves és palacsinta ebédre-meglepetés nap

Gulyásleves és palacsinta ebédre-meglepetés nap

2013. június 20. 15:12 | Wojtyla Ház

Új főzőt köszönthettünk június 20-án a Wojtyla Barátság Központban, Borbényi Istvánt, a Fürtös Vendéglő tulajdonosát. Sajnos az ebéd előtti beszélgetésen, imán nem tudott részt venni, de innen is üdvözölték őt. A menü nagyon ízletes marhagulyás leves. Egy meglepetés is várta a Wojtyla Családot. Molnár Zoltán a központ lelki programjainak vezetője mindenkit meghívott két-két vanília-csoki pudingos palacsintára. A 200 darab palacsintát a délelőtt folyamán sütötte ki. Imánk Farkas úrért és főzőinkért szólt.

Részletek