Július 30. kedd, Judit, Xénia
Ruhaosztás ebéd után

Ruhaosztás ebéd után

2013. május 6. 15:01 | Wojtyla Ház

Ismét ruhaosztás volt a Wojtyla Barátság Központban, melyet önkénteseink segítségével adtunk át gondozottjainknak. Ezúttal a nagyobb gyerekesek jártak jól. Az adományban akadtak szoknyák, nadrágok, zoknik, pulcsik. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlást, továbbra is szívesen várja központunk a segítségüket.

Részletek
Napi Evangélium: „Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból”

Napi Evangélium: „Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból”

2013. május 6. 08:25 | Wojtyla Ház

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Jn 15,26 - 16,4a

Részletek
Átadták a Wizz Air repülés szimulációs és képzési központját

Átadták a Wizz Air repülés szimulációs és képzési központját

2013. május 6. 08:23

Átadták a Wizz Air légitársaság repülés szimulációs és képzési központját a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pénteken. A légitársaság 4,5 milliárd forint beruházással létrehozott képzési központjában egy teljes Airbus A320 repülőgép-szimulátort helyeztek el, később pedig két utastér másolattal és a tűzoltás gyakorlására kialakított egységgel egészítik ki. A költségek tartalmazzák a 10 éves üzemeltetést is.

Részletek
Dr. Szabó József mindig gondol szegényeinkre

Dr. Szabó József mindig gondol szegényeinkre

2013. május 6. 08:17 | Wojtyla Ház

Dr. Szabó József, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója ismét a Wojtyla Barátság Központ Sorsközösségének segítségére sietett. Május 6-án, hétfőn, már kora reggel megérkezett a szállító két, doboz édes és sós süteménnyel. Ezúton is köszönjük jóságát, együttérzését, azt hogy minden hónapban több alkalommal is a szegényeinkre gondol. További sok sikert kívánunk a cég vezetésének és egész kollektívájának.

Részletek
Névnapos kollégánkat köszöntöttük

Névnapos kollégánkat köszöntöttük

2013. május 3. 15:25 | Wojtyla Ház

Hagyomány intézményünkben, hogy aktivistáinkat, munkatársainkat, sorstársainkat felköszöntjük születés-, illetve névnap alkalmából. Pénteken Fehér Tímeát köszöntöttük névnapja alkalmából. A kollégák, a barátok, az önkéntesek, és a szűk család jó hangulatú fogadáson mondhatták el jókívánságaikat és persze kóstolhatták meg a meglepetés tortát. BOLDOG NÉVNAPOT!

Részletek
A P&P Pékáru újdonságai kerülnek a Wojtyla család ebédjei mellé

A P&P Pékáru újdonságai kerülnek a Wojtyla család ebédjei mellé

2013. május 3. 15:17 | Wojtyla Ház

Ismét feltöltötte a P&P Pékáru Kft. a Wojtyla Ház fagyasztóládáját különféle édes és sós péksüteményekkel. Hatvani László a cég ügyvezető igazgatója régi barátunk, aki mindig szívesen küldi el az újdonságokat kóstolóba. Szeretnénk ezúton is megköszönni segítségét, pártolását, jóságát. További sikereket kívánunk neki munkájában.

Részletek
Árvai István segítségével készült el a Wojtyla-harang tartója

Árvai István segítségével készült el a Wojtyla-harang tartója

2013. május 3. 15:09 | Adományok Wojtyla Ház

Hamarosan leleplezzük a Wojtyla Ház harangját, melyet Farkas P. József a központ alapítója adományozott. A harangot Gombos Miklós őrbottyáni harangöntő mester készítette. A hozzá tartozó lábat pedig a K-ARTS Művészeti Kft. és a KÉSZ Csoport tanműhelye vállalta el. A 10 tanuló örömmel és buzgón készítették el a pár hét alatt az állványt Árvai István felügyelete alatt. Képeink az átadáson készültek.

Részletek