Július 30. kedd, Judit, Xénia
Első Kecskeméti Lions Klub filléres börzéje

Első Kecskeméti Lions Klub filléres börzéje

2012. november 21. 08:55

ÚJ HELYSZÍNEN Filléres börze! Az Első Kecskeméti LIONS Klub 21. alkalommal rendezi meg filléres börzéjét az osztrák és a német testvérklubok adományaiból. Helyszín: Széchenyiváros, Lánchíd utcai iskola sportcsarnoka Időponja: 2012. december 8-án szombaton 8-16 óráig 2012. december 9-én vasárnap 8-12 óráig A Klub az adományokat a „Cukorbeteg Alapítvány”, a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének és a hátrányos helyzetű diákok támogatására fordítja.

Részletek
Napi Evangélium:  „Uram, mínád tíz mínát hozott.”

Napi Evangélium: „Uram, mínád tíz mínát hozott.”

2012. november 21. 08:11 | Wojtyla Ház

Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Lk 19,11-28

Részletek
Elismerések a gyermekek jogainak világnapján

Elismerések a gyermekek jogainak világnapján

2012. november 21. 08:07

Példaképnek állítjuk a kitüntetetteket, akik munkájukkal, verseikkel, írásaikkal oktatták, nevelték a gyermekeket és ezáltal szolgálták szüleiket is. És azokat, akik lelki támaszt adnak, válságos pillanatokban segítenek és ezzel sokszor életeket mentenek meg – mondta Soltész Miklós. A szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár díjakat és elismerő okleveleket adott át november 20-án a gyermekek jogainak világnapja alkalmából rendezett ünnepségen, melyen Csukás Istvánt irodalmi életművéért tüntették ki. Közlemény.

Részletek
Napi Evangélium:  „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”

Napi Evangélium: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”

2012. november 20. 15:37 | Wojtyla Ház

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

Részletek
Szent Edmun vértanúra emlékezett a Wojtyla Család

Szent Edmun vértanúra emlékezett a Wojtyla Család

2012. november 20. 12:04 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Család november 20-án kedden Szent Edmund vértanúra emlékezett. Imánk ma Rabi Illésért és családjáért, támogató testvérünkért szólt. A mai menü pulykamájpörkölt volt burgonyával, melyet a Három Gúnár Étterem készített el. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a nap segítőinek a támogatásukért, nélkülük nem lett volna ilyen eredményes ez a nap.

Részletek
Napi Evangélium:  „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket.”

Napi Evangélium: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket.”

2012. november 19. 16:05 | Wojtyla Ház

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Részletek
„Ruhavásár” a Wojtyla Ház udvarán

„Ruhavásár” a Wojtyla Ház udvarán

2012. november 19. 12:47 | Adományok Wojtyla Ház

Ismét ruhaosztás volt a Wojtyla Barátság Központban, melyet önkénteseink segítségével adtunk át gondozottjainknak. A rengeteg holmi között volt gyerekekre, és felnőttekre való is, sőt ágynemű, ing, takaró, törölköző is. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlást, továbbra is szívesen várja központunk a segítségüket.

Részletek
Szakállas Tibor adománya a Wojtyla Házban

Szakállas Tibor adománya a Wojtyla Házban

2012. november 19. 12:43 | Adományok Wojtyla Ház

Szakállas Tibor, a Wojtyla Ház segítője, patronája állta a november 19-i ebédet, melyet a Precíz Kft. kitűnő vezetőinek Beregszászi Zoltánnénak, és Kovácsné Editnek, illetve konyhájuknak köszönhetjük. A menü székelykáposzta volt. Hétfői imánk értük és Prikkel Antalért szólt. A napszentjéről, Árpádházi Szent Erzsébetről is megemlékezett a közösség.

Részletek