Július 29. hétfő, Flóra, Márta
HÁLAKONCERT A WOJTYLA TÉREN - A TANYACSÁRDA BORJÚPAPRIKÁSSAL VENDÉGELTE MEG A SZEGÉNYEKET+6

HÁLAKONCERT A WOJTYLA TÉREN - A TANYACSÁRDA BORJÚPAPRIKÁSSAL VENDÉGELTE MEG A SZEGÉNYEKET+6

2012. szeptember 10. 09:10 | Adományok Wojtyla Ház

A barátság és az áldozat jegyében vasárnap remek borjúpaprikással vendégelte meg a Wojtyla Sorsközösség tagjait Garaczi János, Venesz-díjas mesterszakács, a Tanyacsárda ügyvezető igazgatója. A nemzetközi hírű szakács együtt imádkozott a gondozottakkal, azokkal akik már jól ismerik Garaczi János remekműveit. Az viszont abszolut kuriózumnak számít, hogy a szegény-konyha asztalaira borjú-húsból készült csemege került. Hálás szívvel mondtunk hálaimát az Úrnak rangos ajándékért, a jeles barátainkért. A találkozón részt vett és beszédet mondott Szabó István, az Anonim Alkoholisták Közösségének képviselője is. Megtudhattuk, hogy megindul az együttmunkálkodás a két szervezet között, hogy mentsük meg a lelkeinket az A-

Részletek
Kecskeméti Fúvószenekar koncertje a Wojtyla téren-a házak lakói is eljöttek

Kecskeméti Fúvószenekar koncertje a Wojtyla téren-a házak lakói is eljöttek

2012. szeptember 10. 08:57 | Wojtyla Ház

Szeptember 9-én vasárnap délben néhány ismert, szeretett melódiával kedveskedett az érdeklődő közönségnek a Wojtyla téren a Kecskeméti Ifjúsági Fúvószenekar Földi János vezetésével. Hálakoncert volt ez, hiszen a zenészeket a Wojtyla ház családját a méltán híres Tanyacsárda tulajdonosa, Garaczi János és társai hívták meg ebédre. A zenekar az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend kecskeméti ünnepi találkozóján nyújtott magas színvonalú előadásáért kapott \"hálaebédet\". A Wojtyla család János Pál pápa szobra előtt hallhatott latin dallamokat, és magyar indulókat. Nemcsak a Sorsközösség tagjai élvezhették a muzsika délelőttöt, hanem a környék lakói is kellemes perceket tölthettek körünkben, majd a Fúvószenekar köszöntését követően megkezdődött az igen finom borjúpaprikás ebéd kiosztása.

Részletek
Hétvégén is kiváló főzőmesterek készítik az ebédet a Wojtyla családnak

Hétvégén is kiváló főzőmesterek készítik az ebédet a Wojtyla családnak

2012. szeptember 10. 08:48 | Adományok Wojtyla Ház

Szeptember 8-án, szombaton Nagy Ervin kiváló szakács, és főzőtársa Domján Balázs bográcsban készült igen ízletes és finom bablevessel kedveskedett a Wojtyla családnak. A két csupaszív főzőmesterünk minden hónapban szeretettel jönnek, és tesznek eleget a Sorsközösség kéréseinek. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a finom ebédért az egész közösség nevében is.

Részletek
A Wojtyla Ház missziója: ima a támogatókért, emlékezés a nap szentjére

A Wojtyla Ház missziója: ima a támogatókért, emlékezés a nap szentjére

2012. szeptember 7. 15:28 | Adományok Wojtyla Ház

Szeptember 7-én ebéd előtti imánk Rakiás Csabáért és családjáért, támogató testvéreinkért szólt a Wojtyla Házban. Illetve megemlékeztünk a nap szentjeiről is Szent Márk, István és Menyhért áldozópapról, kassai vértanúkról is, akik nem voltak hajlandók hitüket elhagyni, ezért kegyetlen kínzások közepette szenvedtek vértanúhalált. II. János Pál pápa avatta őket szentté Kassán 1995. júl. 2-án. Persze a nap nem fejeződött be ezzel, hisz csak ezután következett a Három Gúnár Étterem nagyon finom burgonyafőzeléke fasírttal.

Részletek
Újabb csúcs az új járműipari központban-A Kecskeméti Főiskola Járműtechnológia Tanszékének új épülete elérte legmagasabb pontját

Újabb csúcs az új járműipari központban-A Kecskeméti Főiskola Járműtechnológia Tanszékének új épülete elérte legmagasabb pontját

2012. szeptember 7. 12:48

Kecskemét padlógázon – a kormány járműipari központtá nyilvánította Kecskemétet és térségét, a héten beindult a duális típusú főiskolai képzés a Kecskeméti Főiskolán Magyarországon először, és a járműipari oktatás legmodernebb műszereknek otthont adó új épülete is elérte legmagasabb pontját. Ebből az alkalomból tartottak ma bokrétaünnepséget a Kecskeméti Főiskola közel 1.5 milliárdos, nagyrészt uniós támogatásból épülő új oktatási épületénél.

Részletek