Január 27. hétfő, Angelika
ÚJABB TEMPLOMÉPÍTÉHEZ HÍVTÁK MEG A PORTA EGYESÜLET KATOLIKUS MUNKACSOPORTJÁT

ÚJABB TEMPLOMÉPÍTÉHEZ HÍVTÁK MEG A PORTA EGYESÜLET KATOLIKUS MUNKACSOPORTJÁT

2012. február 5. 10:24 | Adományok Wojtyla Ház

A hetedik templom felépítésének koordinálására kérték fel a napokban a kecskeméti Porta Egyesület és Wojtyla Ház közösségét. A segítségkérő levél ezúttal Pörbölyről érkezett. A levélíró Benkő Piroska a település történetébe illesztette a templomépítő szándékot. Tőle tudjuk, hogy 1940-ben a település lakói már bizonyságot tettek az összefogás erejéről, amikor gyermekeik számára egy négy tantermes iskolát építettek fel adományokból, saját erőből. Itt helyezték el a falu védőszentje, Szent László szobrát, amit Erdész Lajosné Címermann Anna adományozott a településnek. 1978-ban, a körzetesítés következtében megszüntették az iskolát, az épületben 1989-ben az önkormányzati hivatal kapott helyet. Miután annak néhány év múlva új helyet találtak, az iskolaépületet értékesítették. Így a Szent László szobor és a hírharang is el kezdett vándorolni a faluban. A szobor jelenleg a Faluházban van, ahol havonta egyszer szentmisét tart a Bátaszéki Katolikus egyház, a harangot az önkormányzat udvarán állították fel. A reformátusoknak és egyéb vallásúaknak hosszú ideje egyáltalán nincs módja arra, hogy vallásukat helyben gyakorolják. 2007-ben végeztek egy felmérést a pörbölyiek körében, aminek eredményén felbuzdulva hozzáláttak az ökumenikus kápolna építéséhez. A helybéliek pénzbeli felajánlással és társadalmi munkavállalással is segítették a kápolna eddigi megépítését, azonban mostanra elfogyott az erő. Ezért kérték a befejező munkálatokhoz a templomépítésben nagy gyakorlattal rendelkező Porta Egyesület segítségét. A lelkes csapat igent mondott, így hamarosan hozzálátnak az immár hetedik templom felépítésének megszervezéséhez.

Részletek
Időjárás

Időjárás

2012. február 4. 05:32

36 órás előrejelzés Szombaton reggel már csak északnyugati hatérszél maradhat ki a csapadék alól, az ország többi részén hószállingózásra, havazásra van kilátás, az ország déli harmadán intenzív havazás is kialakulhat. A középső megyék kivételével erős, olykor viharos lökések kísérhetik a szelet, -8 és -15°C közötti minimumokra számíthatunk. Napközben országos havazásra van kilátás, délen és keleten intenzív szakaszok is gyakran várhatók, errefelé éjfélig akár 30-40 cm friss hó is lehullhat már. A legkevesebb csapadékra északnyugaton van kilátás. A keleti megyékben és a Nyugat-Dunántúlon erős, utóbbi tájakon időnként viharos lesz az északi, északkeleti szél, ezért hóátfúvásokra kell számítani. A csúcshőmérsékletek mindössze -7 és -12°C között alakulnak.

Részletek
Fazekas Sándor átadta az első földhaszonbérleti szerződéseket!

Fazekas Sándor átadta az első földhaszonbérleti szerződéseket!

2012. február 3. 15:28

Megtartottuk ígéretünket: a helyben lakó, kis- és közepes méretű birtokkal rendelkező gazdákat segítjük földhaszonbérlethez. A szerződések megkötése is alátámasztja, hogy a közelmúltban indított Darányi Ignác Terv a családi gazdaságokra helyezi a hangsúlyt – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol ünnepélyesen átadta az első földhaszonbérleti szerződéseket három gazdálkodónak.

Részletek
Születésnpi köszöntések a Wojtyla Barátság Központban

Születésnpi köszöntések a Wojtyla Barátság Központban

2012. február 3. 12:27 | Adományok Wojtyla Ház

A Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ családja február 3-án, Szent Balázs napján ünnepelte december és január szülöttjeit. A meglepetés partin ezúttal is sok érdekesség volt, felsorolni is nehéz lenne. A megemlékezésen az ünnepeltek röviden elmesélték életüket és elmondták mit is várnak a jövőtől. A találkozó most is jó hangulatban telt. Szólt a zene; gazdag asztalt terítettek. Az összegyűlt adományokból most is hatalmas ajándék kosarak készültek, melyeket Bari Vencel István, Bodor István Zoltánné, Gyenge Gyula, Kispatakiné Szénási Melinda, Ládi Attila, Pataki János, Pokorny Mária, Székely Józsefné, Tavaszi András, Sörös József, Vrbovszky Józsefné és Magó László Sándor kaptak. A süteményeket Kispatakiné Szénási Melinda, Novák Mária, Godány Péterné és Kasza Istvánné Szilvike a Wojtyla Ház önkéntes-segítői sütötték a szülinaposoknak. Csodálatos dalokat hallgathattunk meg szintetizátorról Galamb József előadásában. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Wojtyla család nevében is a támogatóknak a segítségért.

Részletek