Az Egyház társadalmi tanítása
Bábel Balázs érsek írása a 80 éve alapított Magyar Katolikus Karitász és 20 éve újraindított évfordulója alkalmából. Jézus utolsó ítéletről szóló beszéde óta tudjuk, hogy a felebaráti szeretet sokféle formáinak gyakorlása - benn e a szociális tevékenység, - feltétele az ember üdvösségének /Mt 25/. Az Egyház története tanúsítja, hogy Szent István diakónustól kezdve Teréz anyáig az Egyház nagy gondot fordított a közjó szolgálatában a szociális tevékenységre. Elméleti alapja a szociális tevékenységnek az Evangélium és az Apostoli Levelek felebaráti szeretettel kapcsolatos parancsai és irányelvei. A keresztény morális kidolgozta az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek főbb területeit. Éhezőknek ételt adni, szomjazóknak italt adni, ruhátlanokat felruházni, utasoknak szállást adni, betegeket látogatni, foglyokat kiváltani, holtakat eltemetni - ezek voltak az irgalmasság úgynevezett testi cselekedetei. A lelki cselekedetek a következők: tudatlanokat tanítani, kételkedőknek jó tanácsot adni, szomorúakat vigasztalni, bűnösöket meginteni, sértéseket megbocsátani, másokat türelemmel elviselni, élőkért, holtakért imádkozni. Történelme folyamán különösképpen az elmúlt 120 esztendőben az egyház sohasem mulasztotta el, hogy a társadalmi élet kérdéseivel kapcsolatban szót emeljen. XIII. Leó pápa megfogalmazása szerint ez kötelessége is. A modern tudományok, mint a szociológia, pszichológia, politika tudománya fölhasználásával fogalmazódtak meg a XIX. század végétől azok a pápai enciklikák, amelyek a szociális kérdésben iránymutatók lettek az Egyház tagjai számára.
Részletek
