
Jegyzők, önkormányzati vagyon, civilek…
Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetőivel, valamint a polgármesterekkel folytatott megbeszélést Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az ezt követő sajtótájékoztatón kijelentette: az elfogadott új alaptörvény rendelkezései a kormányhivatalok számára feladatbővülést vetítenek előre, hiszen az önkormányzati rendszer törvényességi felügyelete lehetővé teszi azt, hogy meghatározott esetekben a kormányhivatal jogalkotó aktussal pótoljon olyan rendeletet, amit az adott önkormányzat nem tud megalkotni. A megyei kormányhivatal a gazdálkodás területén is felügyeleti joggal bírhat az önkormányzatok hitelfelvételénél; ha az önkormányzat gazdasági helyzete kritikus, akkor csak a hozzájárulásával történhet hitelfelvétel. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a feladatok még bővülhetnek az önkormányzati reformmal. Komoly szakmai viták folynak arról, hogy az állam milyen szerepet vállaljon az oktatás és az egészségügy területén. - Ebben a változó közigazgatási struktúrában a jegyzők szerepe mennyiben változik meg a jövőben? – kérdeztük Navracsics Tibortól, aki a megbeszéléseket követően interjút adott lapunknak.
Részletek