
A Szentcsalád Plébánia heti programajánlata
A hét ünnepei, szentjei: hétfő: Szent Máté apostol szerda: Szent P. Pio szerzetes csütörtök: Szent Gellért püspök és vértanú szombat : Szent Kozma és Damján vértanúk
Részletek
A hét ünnepei, szentjei: hétfő: Szent Máté apostol szerda: Szent P. Pio szerzetes csütörtök: Szent Gellért püspök és vértanú szombat : Szent Kozma és Damján vértanúk
Részletek
Egy hónappal ezelőtt eljött hozzám életmód tanácsadásra egy csinos arcú, kedves lány, nevezzük Helgának (mert tényleg ez a neve). Vele azt a célt a tűztük ki magunk elé, hogy decemberre eléri a 20 kg-os fogyást. Nem lehetetlen feladat, hiszen három hónapunk van rá. Az elején kicsit kételkedett magában, mivel rengeteg diétát kipróbált már, próbálkozott tornákkal is, többnyire eredménytelenül. Kapott tőlem étkezési-edzéstervet, és motivációs beszélgetés keretében elmondtam neki, mik azok a lépések, amiket végig kell követni ahhoz, hogy könnyedén elérje ezt az eredményt. Én az agykontroll őszinte híve vagyok, így végigvezettem azon, hogy mekkora az emberi elme hatalma. Aztán naponta küldte e-mailben a beszámolókat magáról, és hetente egyszer részt vett a fitt-boksz edzésemen is. Tegnap jött konzultálni hozzám. Szinte ragyogott a lelkesedéstől, amikor arról mesélt, hogy egy hónap alatt leadott tíz kilót, az eleinte hitetlenkedő munkatársai elkezdtek gondolkodni azon, hogy követik a példáját, sőt volt olyan ismerőse, aki egyszerűen elsétált mellette az utcán, mert első látásra nem ismerte fel. Megtette az első sikeres lépéseket, mert legyőzte a lustaságot, és saját kishitűségét.
Részletek
Várható időjárás az ország területére hétfő estig: Ma túlnyomóan derült, napos, száraz időre számíthatunk. Többnyire gyenge lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul. Késő este 16, 21 fokra számíthatunk.
Részletek
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba, ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap, most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya s szememből az önkívület kicsap, emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer, halál fölé, a régi romokon, segíts nekem, szeptember, ne eressz el, testvéri ősz, forrón-égő rokon. Én nem dadogtam halvány istenekhez hideglelős és reszkető imát, mindig feléd fordultam, mert hideg lesz, pogány igazság, roppant napvilág. Méltó vagyok hozzád: nézd, itten állok, még sok hivő száj büszkén emleget, vérembe nőnek a termékeny álmok s nők sem vihognak a hátam megett. Nem is kivánok egy pincét kiinni, vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni, csak az élet örök kincsébe hinni s a semmiség előtt még újra lenni. Ki érleled a tőkén a gerezdet, én pártfogóm és császárom vezess, az életem a sors kezébe reszket, de lelkem és gerincem egyenes. Uralkodásra a karom erős még, adj kortyaidból nékem, végtelen s te aranyozd, aki vagy a dicsőség, még most se rút, nem-őszülő fejem.
Részletek
Azt gondolom nem tagadom, hogy a város legdrágább telkének a Szabadság téri - a volt Sajtóház előtti - \"TÉR A TÉRBEN\" parkot vélem. A nem régen már a nagyközönség által is birtokba vett műalkotást dr. Farkas Gábor, Ybl-díjas építőművész tervezte és számos jeles helyi (de nemzetközi hírű) alkotóműhely kapcsolódott a projektumhoz. A napokban arról kaptunk hírt, hogy a ragyogó mű oszlopairol hullik a méregdrága burkolat. Vagyis a kivitelezés meg sem közelíti a tervezés kvalitásait. Vagyis: selejt! Selejtes legfőképppen a művezetés no és azok sem kaphatnak dícséretet, akik mindezért fizettem - méghozzá nagyon sokat - a terv megvalósítójának.
Részletek
A nappali órákban szép, száraz, napsütéses, kellemesen meleg őszies időjárásra készülhetünk, csak a fátyolfelhőzet szűrheti meg a Nap sugarait helyenként. Légmozgás alig várható. A csúcshőmérséklet 25 °C körül tetőzik.
Részletek
Szeptember 20-án, vasárnap a következő útszakaszokon kell sebesség-ellenőrzésre számítanunk Kecskeméten, illetve a város környékén:
Részletek
Új módszerre lett figyelmes a rendőrség, már ami a lopást illeti. Biciklivel száguldozók kilopják a sétálók kezéből a táskát. Olaszországban \"divatos\" ez, csak ott robogóval csinálják. Most itt egy konkrét eset Kecskemétről.
Részletek
Kecskemét okosan döntött amikor megversenyeztette a szóba jöhető kommunikációs cégeket: ígérjenek valami nagyon-nagyon jót az önkormányzatnak, hiszen sok hivatalnoka, irodája, intézménye - vagyis sok internetezője/fórumozója és mobilozója van. A tender meghírdetése előtt vagy száz millió forintot elköltött a Városháza ilyen célokra. Dr. Zombor Gábor polgármester úgy volt vele: lehetne ez az egész kusza szolgáltatási projekt olcsóbb is. Beletrafált a közepébe! A régi jó parner olyat ajánlott amely, technologiailag és költségileg is tetszetős. A megtakarítás elérheti az évi harminc millió forintot. Nyugodtan állíthatjuk - hogy ha csak erről lett volnma szó a pénteki Libertés sajtótájon - már ezért megérte volna elmenni. És - mint kiderült - nem csak erről volt szó.... A Magyar Telekom szolgáltatásainak teljes arzenálja bemutatásra került egyúttal.
Részletek
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívja fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. A testület levelét, melyet szeptember 20-án minden katolikus templomban felolvasnak, az alábbiakban adjuk közre. Krisztusban Kedves Testvérek! Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed.
Részletek