Január 9. csütörtök, Marcell
Kovács Zoltán adott melegételt

Kovács Zoltán adott melegételt

2020. június 25. 11:31 | Adományok Wojtyla Ház

A kecskeméti Miga-Metall Kft. tulajdonosa, Kovács Zoltán családjával karöltve úgy döntött, június 25-én újból vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. Eddigi tapasztalatai alapján ugyanis hosszú ideje akként ítéli meg, további támogatásra méltó az erőfeszítés, melyet a szociális intézmény kollektívája és sorsközössége együttes erővel kifejt annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű emberek közül minél többen megtalálják helyüket, szerepüket a „normális” élet felé vezető úton; előbb-utóbb ismét önállóan eligazodjanak mindennapjaik útvesztőiben. A fémmegmunkálással, lakatosipari munkákkal, hegesztéssel, fémszerkezet-gyártással, csiszolással, felületkezeléssel foglalkozó kecskeméti Miga-Metall Kft. vezetője a gondozottakhoz szóló üzenetében reményét fejezte ki, hogy másik alkalommal is tud majd segíteni. A Wojtyla Ház munkatársai délben sertéspörköltet, tészta köretet, kenyeret, valamint süteményt szolgáltak fel a népkonyha százhúsz elesettje részére. Ebédosztás előtt Borisz atya ortodox lelkész Máté evangéliuma 6. fejezetének 22-33. versei alapján feltette a kérdést hallgatóságának: kit szolgálunk, a Mammont vagy az Urat? Tárgyi javak felhalmozását vagy a lélek gazdagságát tartjuk fontosnak saját életünkben? (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
A Vacsi Kft. tulajdonosai „főztjét” ízlelték a wojtylások

A Vacsi Kft. tulajdonosai „főztjét” ízlelték a wojtylások

2020. június 24. 11:21 | Adományok Wojtyla Ház

Jótékonyság dolgában számtalanszor állt már a Wojtyla Barátság Központ mellé Németh Csaba, Szász Donát Szilárd és Zahorecz Jánosné – mondhatnánk így is: a Vacsi Kft. ügyvezetői, akik tíz kilogramm szárazkolbásszal lepik meg havi gyakorisággal a népkonyha nehézsorsú ellátottjait, valamint időközönként ebédmeghívással is kiegészítik nagylelkűségük eme gyümölcsét. Szerdán ismét nekik köszönhetően „terítettek meg” a szociális intézmény ebédlőjében, ahol százhúsz rászorult lakhatott jól egy-egy tányérnyi hatalmas adag sárgaborsófőzelékkel és koronahús-pörkölttel. A menüt szokás szerint kenyér és sütemény tette teljessé. Ételosztás előtt megemlékeztek a szegények Keresztelő Szent János (Szent Iván) napjáról és felelevenítették a hozzá fűződő népszokásokat. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Vöröskeresztes vendéglátás

Vöröskeresztes vendéglátás

2020. június 23. 13:27 | Adományok Wojtyla Ház

Lipóthné Komjáti Andreát már-már hazajáró vendégként tisztelik a Wojtyla Barátság Központ háza táján. Korántsem véletlenül, hiszen számos alkalommal tartott ismeretterjesztő előadást – akárcsak ma – a népkonyha szegényei számára. Neve emellett ebédosztások kapcsán is gyakorta szóba kerül a szociális intézményben. Személyes motivációja e szavakkal fejezhető ki leginkább: gondoskodó szeretet. Ennek jegyében kerülhetett sor kedden újból ebédosztásra az Egressy utca 5/b. szám alatt. A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének igazgatója jóvoltából ma kolbászos paprikáskrumplit, valamint savanyúságot, kenyeret és süteményt fogyaszthattak a karitatív létesítmény szegényei. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Fiatalok is önkénteskednek a Vöröskeresztnél

Fiatalok is önkénteskednek a Vöröskeresztnél

2020. június 23. 12:55 | Szegények Akadémiája

A Magyar Vöröskereszt munkatársai gyakori vendégek a Wojtyla Barátság Központban, ráadásul a szegények étkeztetését is támogatják. A népkonyhára járó rászorulók – a Wojtyla Akadémia sorozat keretében – kedden Lipóthné Komjáti Andrea, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének igazgatója előadását hallgathatták meg. A program fókuszában a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt segítő tevékenysége állt. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Héjja János szolgált ebéddel a Wojtylában

Héjja János szolgált ebéddel a Wojtylában

2020. június 22. 13:41 | Adományok Wojtyla Ház

Amikor több mint harminc évvel ezelőtt megnyílt az első McDonald's Magyarországon, fiaival az utcán kígyózó több száz méteres sorban ott állt Héjja János is, hogy megkapják életük első „mekis” hamburgerét. Akkor még nem értette, minek ez a nagy felhajtás, ámde mostanra többmilliárdos árbevételt realizál ezekből a hamburgerekből. Héjja János, a Peki Restaurant Kft. tulajdonosa és ügyvezetője immáron öt vidéki éttermet vezet, nemzetközi mércével mérve is komoly sikerekkel. Az üzletember a szegények társaságában beszámolt az elmúlt hónapok eseményeiről. Elmondta, a koronavírus veszélyhelyzet súlyosan érintette cégét, ám minden gond-baj ellenére senkit sem bocsátott el állásából. Hamarosan pedig megnyitja hatodik éttermét is, Békéscsabán. Az ő nemes hozzájárulásával elkészült ételt – tarhonyáshúst savanyúsággal – maga osztotta ki a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai számára a népkonyha ebédlőjében. A menühöz félegyházi kenyér és sütemény is dukált. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Városföldi ebéd

Városföldi ebéd

2020. június 20. 13:25 | Adományok Wojtyla Ház

Szombaton ismét Veszelka Mihály polgármester „nyújtotta át” a Városföldi Önkormányzat adományebédjét a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek. Sajnos csupán lélekben, mert a település első embere egyéb elfoglaltságai miatt nem jelenhetett meg a népkonyha étkezdéjében. Sokadszor jótékonykodott Veszelka úr a képviselőtestülettel egyetértésben. Évről évre hűségesen ragaszkodik ígéretéhez: rendszeresen támogatja a népkonyhán menedéket találó elesett embereket. A kellemes időjárás ellenére is sokan jöttek el az intézmény ebédlőjébe, mert az éhség nagy úr; ha esik, ha fúj, amikor nincs mit enni otthon, bizony útra kél a rászoruló. Közel százhúsz nehézsorsú ember vett részt a Wojtyla Ház szociális közétkeztetési programjában a létesítmény Egressy utca 5/b. alatti ebédlőjében. Ezúttal kolbászos bablevest főztek, tálaltak, majd szolgáltak fel a karitatív létesítmény szorgos munkatársai, Kövecses Zsuzsanna önkéntes szakácsnő aktív közreműködésével. A vasárnapi hidegcsomagok kiosztását Jámbor Zoltán, a Delphi Hungary Kft. nemzetközi HR igazgatója adománya tette lehetővé.

Részletek
Elbúcsúztatták a Wojtyla Ház egykori gondozottját

Elbúcsúztatták a Wojtyla Ház egykori gondozottját

2020. június 19. 13:18 | Halottaink

Teleki Zoltán életének 53. évében hunyta le örökre szemeit alig néhány hete. Súlyos betegségekkel küszködött, ám hirtelen távozása mégis váratlanul érte, egyben mélyen megrendítette a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Földi maradványait szülőhelyén, Erdélyben helyezik végső nyugalomra. A temetési szertartást megelőzően a hozzátartozók a Wojtylába is elvitték Zoli hamvait, így a népkonyha sorsközösségének szintén lehetősége nyílott búcsút venni az elhunyttól. A szociális intézmény fenntartói és ellátottjai nevében Farkas Pál programszervező munkatárs fejezte ki őszinte részvétét a családtagoknak, majd a gondozottak főhajtással tisztelegtek társuk emléke előtt. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Rétesek Kollár Csabától

Rétesek Kollár Csabától

2020. június 19. 12:19 | Adományok Wojtyla Ház

Tyúkpörkölt és tészta köret, valamint savanyúság mellett 150 darab mákos, túrós, meggyes és almás rétessel kedveskedett a Mizsetáp Kft. ügyvezető-tulajdonosa a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek. A finom falatokat péntek délben szolgálták fel a népkonyha munkatársai. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Könyveket is kaptak a wojtylások

Könyveket is kaptak a wojtylások

2020. június 19. 12:16 | Adományok Wojtyla Ház

Lajosmizse címmel kétkötetes monográfiát jelentetett meg tavaly Kollár Csaba, a Mizsetáp Kft. ügyvezető tulajdonosa. Az összesen mintegy 1200 oldalt kitevő írásmű tudományos igényességgel, átfogóan mutatja be a Kecskeméttől 20 kilométerre fekvő, 11 ezer lakosú város történetét, Prof. Dr. Kürti László tollából. A kötetek kiadója egy-egy tiszteletpéldányt juttatott pénteken a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak, emellett finom ebéddel is szolgált a népkonyha szegényeinek. (Fotók: Mátyus István)

Részletek