Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Mérgező körte Tiszakécskén

Mérgező körte Tiszakécskén

2007. december 4. 19:19

(kovy-mti) Olaszországból behozott, másfél tonna körtét zároltak a hét elején Tiszakécskén, mivel a megengedettnél több növényvédőszert tartalmazott - közölte a megyei növényvédelmi igazgatóság vezetője.A növényvédőszerből a határérték dupláját tartalmazó körtére egy Tolna megyei boltban találtak rá az ellenőrök - mondta Bűdi János, a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője -, de mivel az importőr egy tiszakécskei gazdasági társaság volt, az ügyet Bács-Kiskun megyében vizsgálják ki. Mint ismertette, a teljes szállítmány csaknem 16 tonna volt, amelyet - a zárolt mennyiség kivételével - már kiszállítottak a Penny Market áruházlánc magyarországi üzleteibe. Bűdi János hozzátette, hogy a zárolt körtét nagy valószínűséggel megsemmisítik. Az igazgató emlékeztetett: az Európai Unió országaiból származó élelmiszert nem ellenőrzik egyik tagállamban sem, csak a véletlenszerű vizsgálatnál derülhet ki, hogy nem felel meg az előírásoknak. Hangsúlyozta, hogy értesítették az EU riasztórendszerét, s a további intézkedéseket már az unió teszi meg.

Részletek
HULLADÉKBÓL TERMÉK

HULLADÉKBÓL TERMÉK

2007. december 4. 16:05

(MOZO) Napjainkban egyre több körülmény bizonyítja, sőt követeli, hogy élhető jövőnk érdekében társadalmunk környezeti kultúrája növekedjék. Ezt az igényt megfogalmazza a Nemzeti Fejlesztési Terv és annak ágazati és regionális Operatív Programjai is. Ezt szem előtt tartva hozták létre a Hulladékból termék c. kiállítást. (www.hulladekboltermek.hu)

Részletek
A szolidaritás csapata: Gong Rádió

A szolidaritás csapata: Gong Rádió

2007. december 4. 15:14

Az év utolsó hónapjában a végéhez érkezett a Gong rádió egész éves adományozási sorozata. A rádió vezetősége mára már túllépett az "alkalmi jótékonykodáson", ma már nemcsak a tél beálltával, karácsonykor vagy húsvétkor gondol az idősekre, betegekre vagy a szociálisan rászorult gyermekre, hanem egész évben figyelmet fordít rájuk. A 2007-es évet az "Ötezren Szent Miklós és Szent Erzsébet asztalánál" című programsorozattal kezdtük, amelyen a rádió a perifériára sodródott, hátrányos helyzetű embereknek kedveskedett egy kiadós ebéddel.

Részletek
 SZÜLETÉSNAP A NÉPKONYHÁN!

SZÜLETÉSNAP A NÉPKONYHÁN!

2007. december 3. 18:17

A népkonyha legidősebb ellátottját, Kovács Erzsikét köszöntötték a Szent Ferenc Imaközösség tagjai 85. születésnapján. Erzsike néni 1939-ben tette le a Ferences harmadrend örök fogadalmát. Ferences testvérként hosszú évtizedekig díszítette a nagytemplom oltárát csodálatos virágcsokrokkal. Most minden nap az Egressy utcai népkonyha alkalmazottai viszik Erzsike néninek a finom ebédet.

Részletek
Több ezer látogató a Japán Napon

Több ezer látogató a Japán Napon

2007. december 3. 16:21

(kovy-mti) Nebakura Shinichi, Japán magyarországi nagykövete nyitotta meg szombaton Kecskeméten a Japán Napot, amelyet a Kecskemét-Aomori Baráti Kör rendezett Kecskeméten az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Nebakura Shinichi köszöntő beszédében elmondta, hogy az esemény segít abban, hogy a japán néppel nagyon barátságos kecskemétiek jobban megismerjék a távoli ország kultúráját. ...

Részletek
Munkában a VIRÁGKIÁLLÍTÁSON  A GONG KECEL

Munkában a VIRÁGKIÁLLÍTÁSON A GONG KECEL

2007. december 3. 15:22

Az elmúlt hétvége sűrű programot kínált Kecel városában is. A virágkiállítás és a legkülönbözőbb kapcsolódó rendezvények sok ezer érdeklődőt, vendéget vonzottak a Duna-Tisza közi településre. Minderről hűen tudósított a Gong Rádió nem régen, pár hete megalakított keceli...

Részletek
KEZDŐDIK AZ EGYHÁZI ÚJ ÉV

KEZDŐDIK AZ EGYHÁZI ÚJ ÉV

2007. december 3. 13:55

(MOZO) Advent első vasárnapjával, december 2-án megkezdődik az új egyházi év. Már napok óta kaphatók a virágárusoknál az adventi koszorúk, vagy ki-ki saját kezűleg otthonában vagy közösségben elkészíti. Az elmúlt szombaton az utóbbira láttunk példát. A Porta Egyesület dísztermében közös koszorúkötést tartottak, ahol mindenki kiélhette alkotási vágyát és megköthette saját koszorúját. A sokak által látogatott rendezvényen, szép alkotások születtek.

Részletek
MA ÜNNEPELJÜK! (december 03.)

MA ÜNNEPELJÜK! (december 03.)

2007. december 3. 10:17

Név: Ferenc, Olívia Jelentése: Francia, latin eredetû név. Az olasz Francesco név latinosított Franciscus formájából származik. Assisi Szent Ferenc gyermekkori beceneve volt, melyet azért kapott, mert édesanyja francia származású volt. Jelentése francia. , Latin eredetû név, az Oliva név származéka. Jelentése olajfa. Minden kedves Ferenc és Olívia nevű kedves olvasónknak boldog névnapot kívánunk! DECEMBER 3. – A FOGYATÉKOS EMBEREK NEMZETKÖZI NAPJA

Részletek