Október 3. csütörtök, Helga
Úrnapi körmenet Kecskeméten

Úrnapi körmenet Kecskeméten

2006. június 19. 10:19

A Pünkösd utáni tizedik napon, a szentháromság vasárnapját követő csütörtökön tartják a Corpus Dominit, az egyházi év egyik legjelentősebb ünnepét. Ebből az alkalomból idén is összevont körmenetet rendeztek Kecskemét katolikus plébániái a város főterén az Úr Napját követő vasárnapon. A régi hagyományt két évvel ezelőtt elevenítették fel a hírös városban, és évről évre egyre többen csatlakoztak az ünneplőkhöz. Idén is több ezer hívő vett részt a menetben, hogy dicsőítse Istent és az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust, kifejezve ezzel a Katolikus Egyházhoz való tartozását.

Részletek
Felhívás!

Felhívás!

2006. június 19. 09:49

A Porta Egyesület ezúton is felhívja a földtulajdonosok figyelmét, hogy a parlagfű elleni védekezésről szóló törvény értelmében június 30-ig kötelező végrehajtani a parlagfű elleni védekezést! Határidő után azonnal végrehajtható közérdekű védekezést rendel el az illetékes hatóság, amelynek teljes költségét, és a kirótt növényvédelmi bírságot a földhasználó, földtulajdonos köteles megtéríteni. Ez utóbbi mértéke 20 ezertől 2 millió forintig terjedhet. A költségek adók módjára behajthatók. Az egyesület felajánlja segítségét azoknak a szociálisan rászoruló, nehéz anyagi körülmények között élő, idős tulajdonosoknak, akik nem tudják elvégezni a kötelező feladatot.

Részletek
Kecskemét a nóta fővárosa

Kecskemét a nóta fővárosa

2006. június 17. 18:59

A Porta Egyesület a magyar középosztály kedvelt zenéje, a magyar nóta iránti hatalmas igényt felismerve programot dolgoz ki "Legyen Kecskemét a magyar nóta fővárosa!" címmel. A közelmúltban arról született döntés, hogy létrehozzák a hírös városban a Magyar Nóta Otthonát, amely méltó körülmények között kínál majd mutatkozási lehetőséget a zenei stílus képviselőinek. Farkas P. József örömmel emlékeztetett arra, hogy a Kecskeméti Televízió legutóbbi Sajtópáholy adásában Ittzés Tamás, a város művészeti referense is nyitottságot mutatott az ügy iránt, és hangot adott véleményének, miszerint a magyar nótának valóban helye van a megyeszékhely zenei, illetve kulturális palettáján.

Részletek
Egészséges életmód sátor hétvégi programja

Egészséges életmód sátor hétvégi programja

2006. június 17. 18:55

A Porta Egyesület Kecskemét főterén felállított sátrában az elmúlt héten az egészséges életmód jegyében közszolgálati, figyelemfelhívó, tájékoztató programokat látogathattak az érdeklődők. A hétvégén elsősorban a gyerekeket várják a helyszínre. 17-én, szombaton, a főtéri gólsátorban csocsó bajnokságra, 18-án, vasárnap 10 órától pedig kézműves foglalkozásokra, gyermekrajz kiállításra és térzenei koncertre invitálják a vakációzókat.

Részletek
Európai színvonal a kutyamenhelyen

Európai színvonal a kutyamenhelyen

2006. június 17. 15:16

A Porta Egyesület és a Mentsvár az Állatokért Alapítvány kuratóriuma közösen szervezte meg pénteken azt a sajtóbejárást, melynek keretében a médiák képviselői, az alapítvány támogatói, és nem utolsó sorban a kecskeméti önkormányzatot képviselő dr. Szécsi Gábor polgármester közösen tekinthették meg a Mentsvár tavaly kialakított új kutyamenhelyét, illetve az ott folyó munkát. A jelenlevők meggyőződhettek arról, hogy az átmenetileg gazdi nélkül maradt ebekről európai színvonalon gondoskodnak a Kisfáiban kialakított telepen, ellentétben egy-két környékbeli lakos észrevételeivel. Tőzsér Judit, az alapítvány kuratóriumának elnöke, az állatvédelem elkötelezett híve elmondta hogy a menhelyen a kutyák tartásának minden feltételét kialakították.

Részletek
A Szabadidőközpont jövőjéről tanácskoztak

A Szabadidőközpont jövőjéről tanácskoztak

2006. június 16. 10:06

A kecskeméti Porta Egyesület Zöld Szív Munkacsoportjának kezdeményezésére egyeztető tanácskozást tartottak csütörtökön a Bácsvíz Rt. központi telephelyén. A megbeszélés témája a részvénytársaság kezelésében lévő Szabadidőközpont, illetve létesítményeinek az önkormányzat részére történő átadása, valamint a város egyik legjelentősebb zöldfelületének helyi védelem alá vonása volt. A rendezvényt követően az érintetteket az elhangzottak összefoglalására, illetve a tanácskozás értékelésére kértük.

Részletek
Köztéri padjavítás!

Köztéri padjavítás!

2006. június 15. 08:53

Napok óta szemet szúró látványban volt részünk. A sajtó székház előtti téren a műkő alapokra épített padsor egyek háttámláját a bokrok között találhattuk meg, hogy hogyan került oda és milyen okból a mai napig talány, mindenesetre a Porta Egyesület felvette a kapcsolatot Molnár Attila lakatos kisvállalkozóval, aki a szerdai nap folyamán helyre állította. Így ismét a megpihenni vágyók szolgálatára áll.

Részletek
Porta Egyesület sátras civil programsorozat a Főtéren

Porta Egyesület sátras civil programsorozat a Főtéren

2006. június 13. 09:02

Kecskemét főterén, a Nagytemplom mögött felállított sátorban június 12-től 16-ig az egészséges életmód jegyében közszolgálati, figyelemfelhívó, tájékoztató programokat szervez a Porta Egyesület. A héten hétfőtől péntekig 10-14 óráig orvosok, természetgyógyászok tartanak fogadóórát a helyes táplálkozás, testmozgás, szív- és érrendszeri betegségek, az allergia megelőzése témakörében.

Részletek
Váratlan fordulat

Váratlan fordulat

2006. június 12. 17:13

Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy hosszú idő után végre növények kerültek a Hornyik János utcán a Hanga órás melletti udvar régóta elhanyagoltan csúfolkodó beton virágtartóiba. Az itt található üzletek tulajdonosai számtalanszor kérték az önkormányzatot, hogy vegyék gondjaikba ezeket, hisz egy üres virágládánál még az is szebb, ha nincs ott semmi. Személyesen írtak a város főkertészének is, kérésük azonban hónapokon keresztül süket fülekre talált. Ezért keresték meg a Porta Egyesületet, amely nem késlekedett cselekedni.

Részletek
Megnyílt a Porta Góóólsátor

Megnyílt a Porta Góóólsátor

2006. június 10. 22:06

A Porta Egyesület szervezésében pénteken délután ünnepélyesen megnyitották a Nagytemplom mögött felállított Kecskeméti Góóólsátort, amely a németországi világbajnokság ideje alatt nem csak a focirajongóknak, hanem minden érdeklődőnek különleges programokat kínál. A fő attrakciót természetesen a mérkőzések jelentik majd, amelyeket egy 16 négyzetméteres, a sátor szomszédságában elhelyezett LED-videó falon tekinthetnek meg a sportbarátok.

Részletek