Október 3. csütörtök, Helga
Ismét áll a kereszt

Ismét áll a kereszt

2005. május 25. 11:09

Befejeződött a kecskeméti Máriaváros peremén, a Dózsa György út mellett álló kőkereszt teljes felújítása. A munkálatokat Fellegi Tamás kőfaragó mester és csapata a vállalkozás telephelyén végezte el.

Részletek
Együttmunkálkodás a Közterület-felügyelettel

Együttmunkálkodás a Közterület-felügyelettel

2005. május 24. 11:44

A még hatékonyabb együttműködés lehetőségeiről tárgyalt a napokban a kecskeméti Közterület-felügyelet vezetője, Molnárné Gondi Etelka, valamint a Porta Egyesület, és a Porta Köztér munkatársai. Azokat a módszereket keresték, amelyek közelebb visznek a közös célhoz, azaz: egy tisztább, élhetőbb Kecskemét megteremtéséhez.

Részletek
Pollenegyeztető fórumot tartottak Kecskeméten

Pollenegyeztető fórumot tartottak Kecskeméten

2005. május 6. 15:00

A jó idő beköszöntével együtt újra eljött sajnos a pollenveszély szezonja is. A Porta Egyesület szervezésében fórumot tartottak a kecskeméti szakemberek és aktivisták. Az egyesület igyekszik közreműködni abban, hogy a pollen elleni küzdelemben érintettek egymásra találjanak, információkat, ötleteket, tapasztalatokat cseréljenek, együttgondolkodjanak.

Részletek
Forgalmas hétvége

Forgalmas hétvége

2005. május 5. 09:05

Igazán tartalmas, mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött a kecskeméti Porta Egyesület. A szabadidőparkban megrendezett nagyszabású majális több mint tizenötezer embernek szerzett feledhetetlen emlékű órákat, de nagy sikere volt a reggeli zenés ébresztőnek is, mely során a város hét pontján szólaltak meg a fanfárok.

Részletek
Hajnali ébresztőt fújtak

Hajnali ébresztőt fújtak

2005. május 3. 11:48

Ébresztő körútra indult május 1.-ének hajnalán a Kuna Lajos által vezényelt Városi Fúvószenekar, a Kecskeméti Lapok Baráti köre illetve a Porta Egyesület munkatársaiból álló csoport. A zenekar által játszott pörgős dallamokra ébredt a Kecskeméti Lapok ügyvezető igazgatója, Farkas P. József, a Petőfi Népe főszerkesztője Hámori Zoltán, a Kecskeméti Televízió főszerkesztője Bukovinszky Zsolt, a megyei rendőr-főkapitány, Farkas Ferenc, Kecskemét Megyei Jogú Város jegyzője, Dr. Peredi Katalin, a megyei közigazgatás vezetője, Metzinger Éva és a Megyei Önkormányzat elnöke, Dr. Balogh László is.

Részletek
Föld-napi örökbefogadások

Föld-napi örökbefogadások

2005. április 26. 13:54

Igazi ünnep köszöntött a Vadaskertre az elmúlt hét péntekén, ahol a Föld napja alakmából „családi” kapcsolatok is köttettek. Míg korábban csak Bagira, a feketepárduc tudhatott magáénak örökbefogadó apát a népszerű vadászrepülő személyében most öt újabb állat ketrecére kerülhetett patronálásukat jelző táblácska. Ezúttal is azoknak az állatoknak kedvezett a szerencse, akiknek nevét közismert kecskemétiek viselik.

Részletek
Föld napi ünnepség a Műkertben

Föld napi ünnepség a Műkertben

2005. április 25. 10:12

Harmadik alkalommal emlékezett meg a Föld napjáról színes programokkal a Porta Egyesület április 22-én. Míg két évvel ezelőtt a Tó Hotelnél, tavaly pedig az Arborétumnál tartották az ünnepséget, az elmúlt pénteken a Műkertváros adott otthont a rendezvénynek. A megemlékezés a Vadaskert előtti parkolóban felállított sátorban kezdődött, ahol elsőként Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója köszöntötte a népes vendégsereget, majd dr. Szécsi Gábor polgármester nyitotta meg a programokat, aki három évvel ezelőtt életre hívta a rendezvényt.

Részletek
 „Lemossuk a gyalázatot”

„Lemossuk a gyalázatot”

2005. április 25. 10:01

Nem akármilyen május elsejei ajándékot kapnak a kecskemétiek és a városba látogatók a Porta Egyesület és néhány vállalkozó cég, valamint az önkormányzat jóvoltából. Arra vállalkozott a lelkes kis csapat, hogy eltüntessék Kecskemét belvárosának egyik szégyenfoltját, a Lordok-ház folyosójának - immáron - megkövesedett mocskát.

Részletek
A város környezetvédelméért

A város környezetvédelméért

2005. április 21. 12:09

A szerdai közgyűlés előtti ünnepségen adták át a Kecskemét Város Környezetvédelméért Díjat az idei kitüntetetteknek: Gilly Zsoltnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetismereti és oktatási osztályvezetőjének, valamint a Porta Természet- és Környezetvédelmi, Városvédő, Kulturális Közhasznú Egyesületnek.

Részletek