Kitelepült az EFOTT-ra a Mercedes-Benz Gyár
A Velencei-tó partján folytatja országos kampányát a német autógyár, amelynek keretében a fiatalok számára szeretné bemutatni Kecskemétet, illetve Magyarország idén legvonzóbb munkahelyét.
RészletekA Velencei-tó partján folytatja országos kampányát a német autógyár, amelynek keretében a fiatalok számára szeretné bemutatni Kecskemétet, illetve Magyarország idén legvonzóbb munkahelyét.
RészletekA Kiskőrösi Járási Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 18 éves férfi ellen, aki 2018 márciusában Kiskőrösön közös italozás után útonálló módon több csonttörést okozva kirabolta egyik ismerősét.
RészletekEbben az időszakban kezdődik az őzek násza, ami fokozott figyelemre inti az autósokat, hiszen a vadállatok képesek egymást kergetve az utakra tódulni, balesetet, akár még halálos is okozva ezzel. (Fotó: Blaumann Ödön)
RészletekKözzétette a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára jelöltek névsorát; a szervezet immár 39. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
RészletekKecskemétre egy külföldi szereplésről, ausztriai koncert körútról érkeznek 2018. július 30-án. Fontosnak tartották, hogy Kodály városában hazafelé megálljanak! Saját felajánlásukra egy ingyenes koncertet adnak aznap este, 18 órakor az Evangélikus Templomban, melyre Kecskemét egész lakosságát, zene iránt érdeklődő közönségét szeretettel várják.
RészletekIdén tavasszal is megrendezte a Tesco az „Ön választ, mi segítünk" programját, melynek döntőjébe 3 Kecskemét környéki projekt került be. Ezen projektekre Tesco-s vásárlásaink során kapott zsetonokkal lehetett szavazni, az adott kezdeményezés gyűjtődobozába dobva. A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér a 2. helyen végzett, így 200.000 Ft nyereményben részesült.
RészletekKollégájukat gyászoló határvadászokat büntetett a rendőrség, mert a kilenc hónappal ezelőtt történt halálos balesetben nem volt bekötve a biztonsági övük - tudta meg a Bors. (A baleseti fotókat az MTI készítette)
RészletekAz Opticon Kft. több mint tíz esztendeje alakult, kezdetben csak internetszolgáltatással foglalkoztak, majd 2003-ban a rohamosan növekvő igények kielégítése érdekében, átlépve Bács-Kiskun megye határait, terjeszkedni kezdtek. Ekkor változott meg a cég neve Bács-Internetről OptimalConnection-ra. Napjainkban az ország egész területén jelen van a vállalat, közel 1500 kilométer hálózat használatával, a legkorszerűbb távközlési technológiák alkalmazásával. Kecskemét, Budapest, Százhalombatta, Baja, Cegléd, Hódmezővásárhely, Siófok, Gödöllő, Kiskőrös, Szentes, Debrecen és ezek vonzáskörzeteinek ügyfelei élvezhetik szolgáltatásaikat. Ma már az Opticon Kft. nem csupán internettel foglalkozik, magas színvonalú telefon- és televíziós szolgáltatást is biztosít. E cég ügyvezetője, Körmöczi Béla ajánlotta fel a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek pénteki ebédjét, mégpedig rakott burgonyát kolbásszal. A kitűnő melegkosztot ezúttal is kenyér és sütemény tette még kívánatosabbá. (Fotók: Tódor Norbert)
RészletekJótékonyság dolgában számtalanszor állt már a Wojtyla Barátság Központ mellé Németh Csaba, Szász Donát Szilárd és Zahorecz Jánosné – a Vacsi Kft. ügyvezetői. Három hónap telt el azóta, hogy utoljára 10 kilogramm szárazkolbásszal lepték meg a népkonyha nehézsorsú ellátottjait. Nem kellett külön kérvényt benyújtani nekik, maguktól is jelentkeztek újabb adományukkal Farkas P. József alapító-igazgatónál a vállalkozás nemes lelkű tulajdonosai. Mátyus Istvánnak, a szociális intézmény önkéntesének április 12. után ma ismét 10 kilogramm szárazkolbászt nyújtottak át a cég vezetői. Az ajándékot szokás szerint ezúttal is ebéd előtt osztották szét a Wojtyla Ház rászorulói között. (Fotók: Mátyus István)
RészletekFüvet nyírtak, gyomtalanítottak, gereblyéztek, sepregettek, fákat öntöztek, összeszedték az elmúlt időszakban eldobált szemetet, lehullott gallyakat, faleveleket pénteken a kecskeméti Porta Közhasznú Egyesület önkéntesei a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna szűkebb és tágabb környezetében. A vállalkozó szellemű volontőrök – akikhez idővel a Wojtyla Barátság Központ csapata is csatlakozott – több mint három órahosszán keresztül derekasan hajlongtak annak érdekében, hogy a vasárnapi szentmise előtt Isten dicsőségéhez méltó, tiszta, rendezett miliő fogadja a templomi híveket. Eredmény: több tucat zsák összegyűjtött hulladék. Folyt. köv.! – ígérték elszántan az elégedettségüknek hangot adó arrafelé járóknak-kelőknek. (Fotók: Mátyus István)
Részletek