
Szeberényi Gyula Tamás támogatta a wojtylások étkeztetését
Kecskemét megyei jogú város egyik alpolgármestere, dr. Szeberényi Gyula Tamás neve az idők során számos tekintetben összeforrott a Wojtyla Barátság Központ intézményével és százhúsz főt számláló sorsközösségével. A népkonyha által szervezett, rendezett kulturális események, megemlékezések állandó résztvevője. Szinte együtt kel-fekszik, lélegzik és mozdul a szociális intézmény által gondozott elesettekkel. Halmozottan hátrányos helyzetük ismeretében próbálja igazgatni őket életük nehezen járható útvesztőiben, aktívan segíti a nehézsorsúakat a zsákutcákból való minél előbbi kitalálásban, a lehetséges megoldások keresésében. Mindezeken túlmenően pénteken – immáron sokadszor – ő ajánlotta fel a ház ellátottjainak ebédjét. Elfoglaltságai miatt ezúttal személyesen nem állt módjában megjelenni az étkezdében, ám a létesítmény szegényeihez szóló üzenetében jókívánságai mellett hangot adott készségének, miszerint máskor is szívesen nyújt segítő kezet bárkinek, amikor amiben csak lehet. A menüt – borsólevest és lekváros-grízes tésztát kenyérrel, süteménnyel – Borisz atya ortodox lelkipásztor szolgálta fel, aki előzetesen Szent Lukács evangéliumából a gadarai megszállott történetét idézte és fűzte hozzá biblikus gondolatait. (Fotók: Mátyus István)
Részletek










