A Forrás szerkesztőinek látogatása Kányádi Sándornál
Kányádi Sándor meghívására 2015. július 2-án a kecskeméti Forrás szerkesztői látogatást tettek a költő budai otthonában.
RészletekKányádi Sándor meghívására 2015. július 2-án a kecskeméti Forrás szerkesztői látogatást tettek a költő budai otthonában.
RészletekSzokás szerint a nyárforduló idején iktatják be új elnökeiket a világ rotaristái. A száztíz éves múltú, egy-egy település fontos közérdekeit segítő s különböző foglalkozások művelőit összefogó szervezet: a Rotary, valamint a nemes szándékú hölgyek Inner Wheel Club Kecskeméten tevékenykedő tagjai a minap tartották közös láncátadó ünnepségüket. A Három Gúnár Rendezvényházban tartott népes baráti vacsorán Németh László köszönt le s adta át az elnöki láncot Prikk Jánosnak. A rotariánusok ezen az esten két új tagot is avattak: Nagy-Batiz Erzsébet és Molnár Árpád Szilárd személyében. Az Inner Wheel élén Dr. Jakkel Annát követően Ambrusné Magó Aranka viszi tovább a már ezen az esten is több új taggal gyarapodott nőközösséget, akik meglepetés műsort is szerveztek desszert gyanánt.
RészletekSzokás szerint a nyárforduló idején iktatják be új elnökeiket a világ rotaristái. Nem volt ez másképpen Kecskeméten sem a 3 Gúnárban. Német Laci leköszönt és jött Prikk János.
RészletekA Demokratikus Koalíció kecskeméti szervezete ismét megvendégelte a Wojtyla Ház családját egy ebéddel. Ezúttal is Mezei Sándor mesterszakács, a Nemzet szakácsa, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Lovagrendjének elnöke készítette el a nagyon finom csirkepörköltet tésztával. Szőkéné Kopping Rita a DK elnöke elmondta, ha bármilyen probléma is merül fel az idejáró embereknél szívesen segít a Wojtyla Házon keresztül. Elnök asszony nem egyedül jött el Krizsán Gabriella, kolléganője kísérte el. Imánk mai támogatóinkért szólt. Az ebéd osztásban vendégeink is részt vettek.
RészletekMa délben Sebestyén Imre képeslapgyűjtő kiállítása nyílt meg a Wojtyla Házban. A téma ezúttal a magyar festők és képei voltak. A több szobányit megtöltő gyűjteményt évtizedek alatt gyűjtötte össze, melyre nagyon büszke. A mai kiállításon többek között Radnay Gyula, Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Mészöly Géza, Fényes Adolf, Szinyei Merse Pál alkotásaiba tekinthettünk bele.
RészletekA jövő hét közepéig tartó kánikula nem csak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága: az emlősök, a madarak, a hüllők, a kétéltűek és a rovarok számára is nehéz időszak. A térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területek maradnak olyan szabad vízfelület nélkül, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket már elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit.
RészletekTöbb mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A termelő hazai termékként árulta portékáját, a helyszíni ellenőrzés azonban bebizonyította, hogy a dinnye nem származhatott saját termőföldjéről. A szezon indulásával az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek fokozottan ellenőrzik a dinnyetermesztőket és árusokat.
RészletekA kormány múlt heti ülésén döntött arról, hogy 1,6 milliárd forintot biztosít az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Kollégiumának felújítására – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mai sajtótájékoztatóján. Számos hazai felsőoktatási intézmény került nehéz helyzetbe a 2010 előtt alkalmazott PPP-konstrukció miatt.
RészletekDr. Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára gratulált csütörtökön a kecskeméti megyei kórház Semmelweis-napi elismerés átadási ünnepségén a megjutalmazott orvosoknak, ápolóknak, kórházi dolgozóknak.
RészletekA 9 éves Kovács Tamás Péter egy januári orosz világverseny után nemrégiben Bulgáriában is mindenkit maga mögé utasított. Édesanyja menedzserként segíti a többi gyermeket.
Részletek